2013. június 20., Rafael napja

Belföld

„Csúsztatott Lendvai Ildikó”

TK
Forrás: MTI
2011. december 07., szerda 11:25
A családok védelméről szóló törvénytervezet a KDNP frakcióvezetőjének közlése szerint egyetemes emberi értékeket képvisel és a mai magyar valóságból indul ki, nem tesz különbséget a gyermekek között, a szocialista Lendvai Ildikó pedig csúsztatott a javaslattal kapcsolatos értékelésében.

Lendvai Ildikó kedden juttatott el közleményt az MTI-hez, ebben egyebek között azt írta, hogy a KDNP családvédelmi törvényjavaslata szegényellenes, és oda engedné vissza a végrehajtó hatalmat, ahol annak ma már egy modern államban sincs helye: a háló- és a gyermekszobába.

Erre reagálva Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerdán azt közölte az MTI-vel: annak idején „a pártállam felvilágosult tanítói sajnálták le ilyen fölényesen a dekadens polgári gondolkodást”.

Hirdetés

„A tervezet egyetemes emberi értékeket képvisel és a mai magyar valóságból indul ki, nem tesz különbséget gyermek és gyermek között, éljen az bármilyen családtípusban. Ez érvényesül a definícióban is, hiszen már két egyenesági rokon, vagyis egy szülő és egy gyermek is családnak minősül, függetlenül attól, hogy – Lendvai Ildikó szavait használva – a „KDNP normái szerint élnek-e vagy sem” – fogalmazott a kormánypárti politikus.

Harrach Péter szerint az MSZP-s képviselő nyilatkozata „a szakmai kérdéseket ideológiai síkra tereli, számos csúsztatást és tévedést tartalmaz”. Példaként hozta fel, hogy Lendvai Ildikó élcelődik a gyermekek kötelességeiről („jaj nektek, gumicukorfüggő, csokikedvelő csemeték, a törvény lecsap rátok...”).

A KDNP frakcióvezetője ennek kapcsán közölte: a törvény senkire nem csap le, még arra a képviselő asszonyra sem, aki nem emlékszik, hogy 1997-ben mit szavazott meg. A gyermekek kötelezettségeiről szóló részt ugyanis szó szerint vették át a hatályos gyermekvédelmi törvényből, amelyet a Horn-kormány alkotott meg – tette hozzá.

Hirdetés

MNO vezető hírek

A házigazda brazilok második, szerdai csoportmérkőzésüket is megnyerték a labdarúgó Konföderációs Kupán: ezúttal Mexikót győzték le 2-0-ra. Tovább

Tavaly augusztusig közel másfél ezer ügyben indult valamilyen eljárás, 110 esetről készült nyilvános feljegyzés, de végül csak 39 ember ellen emeltek vádat. Tovább

1

A hadászati atomfegyverek további csökkentését javasolta az amerikai elnök szerdán Berlinben a Brandenburgi kapunál elmondott beszédében. Tovább

5

Az ATV internetes oldala úgy értesült, Gyurcsány Ferenc semmilyen formában nem indul a 2014-es választásokon, a párt részéről azonban hevesen tagadják ezt. Tovább