2014. április 24., György napja

Színes világ

Tovább élnek Pekingben

WL
Forrás: MTI
2012. június 14., csütörtök 16:33
Négy hónappal megemelkedett a születéskor várható időtartam Pekingben, és 2011-ben átlagosan elérte a 81,12 évet – adta hírül csütörtökön a kínai főváros önkormányzata.

A pekingi egészségügyi hivatal által kiadott jelentés szerint a férfiaknál ez az adat 79,16, a nőknél 83,17 év. A csecsemőhalandóság és az anyai halálozás aránya 13,7, illetve 25 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva.

A kínai fővárosban a halálozások három legfőbb okaként a daganatos megbetegedéseket, a szívbetegségeket és a cerebrovaszkuláris, vagyis agyi erekkel kapcsolatos betegségeket jelölték meg. A krónikus betegségek meghatározó oka a helytelen életmód – állapította meg Fang Laj-jing, a felmérést végző hivatal vezetője.

A kínai kormány 2015-ig szóló tervében azt akarja elérni, hogy a születéskor várható átlagos élettartam országosan 74,5 év legyen, ami még mindig egy közepesen fejlett országnak megfelelő érték. A kínai rekordot Sanghajban mérték, ahol ez a mutató már tavaly meghaladta a 82 évet. A szakemberek ezt nem kis részben a város orvosi ellátásának minőségével magyarázták.

A világ legnépesebb országának lakossága 2015-re várhatóan eléri az 1,4 milliárdot. Ekkorra a munkaképes korú lakosság száma a csúcson lesz, az elöregedés felgyorsul, a lakosság sokkal mobilisabbá válik – vélik a demográfusok.

Hirdetés

MNO vezető hírek

Az ukrán biztonsági erők leállították a terrorellenes műveletet, Oroszország közben hadgyakorlatba kezdett. Tovább

Rubik Ernő kockája a legnagyobb magyar találmányok sorába tartozik – jelentette ki az államfő. Tovább

Az Európai Bizottság ismét elutasította a magyar kérelmet a cukor fordított adózására. Tovább

Megnyílt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Pénteken „Kis könyves éjt” tartanak a független könyvesboltok. Tovább