A béke menete

Egy résztvevő élménybeszámolója
Füzi Mária Emília

2012. január 23., hétfő 15:15
Több százezres, végeláthatatlan, hömpölygő, békés tömeg. Szép, mosolygós arcú emberek, felemelő hangulat. Példátlan nagyságú kiállás a kormány mellett.
Hirdetés

Mikor elindultunk, még sütött a nap. Mikor megérkeztünk, már csak a mécsesek fénye világította meg utunkat. Mikor elindultunk, a menet eleje már elérte a Parlamentet, és a sűrű, masszív sokaság betöltötte az utcákat. Egyedülálló, felejthetetlen élmény volt!

Négy óra előtt tíz perccel értünk a Hősök terére. A tömeg óriási volt, már akkor elárasztotta az utcákat. Alighogy rendeztük sorainkat és kakaslépésben elindultunk az Andrássy úton, megtudtuk, hogy a menet eleje már elérte a Parlamentet, kétszázezren vannak a Kossuth téren, és még érkeznek. Hátranéztünk… és nem láttuk a sokaság végét.

A négy kilométeres távot lassú tempóban három óra alatt tettük meg. A tömegben sok helységnévtábla volt, néhány transzparens (idegen nyelvű is) és egy hatalmas lepedő, amelyen ez állt: „A felvidékiek köszönik a magyar állampolgárságot és az új alkotmányt!” A magyar zászló amúgy általános jelenség volt – fogalmazhatnék úgy is, hogy zászlóerdő lepte el az Andrássy utat.

Néhány LMP-s zavartan toporogva bámulta a hömpölygő tömeget, kínos helyzetüket pontosan leírja a következő, fél füllel elcsípett mondat: „Ezek többen vannak, mint mi az Operánál!”

Öt órakor már sötét volt, a mécsesek sorban fellángoltak, mi pedig tiszta szívből énekeltünk. Az embert ilyenkor elfogja egy jóleső bizsergés, érzi a tömeget, velük együtt dobban a szíve. Igazi lelki feltöltődés, amikor megbizonyosodik róla, hogy a nemzetközi sajtó és a hazai ellenzék hazugságai ellenére mégis a kormány mellett áll a többség.

Hét órakor értünk a Kossuth térre. A menet eleje már elszéledt, másképp nem fértünk volna el ott annyian. Felhangzott a Szózat, a sokaság egy emberként énekelte: „Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar!”.A díszkivilágított Parlament fölött pedig, akár egy égi jel, galambok kezdtek körözni, tollukról visszaverődött a fény, ezért úgy tűnt, mintha külön-külön mind ragyogott volna.

Ekkor hallatszott a kiáltás: „Viktor!” A tömegen, mint a morajló tenger zúgása, futott végig a szó, egyszerre skandáltuk mindannyian: „Kétharmad! Hajrá magyarok!”

Hamarosan azonban megszólalt a hangszóró, és elbocsátottak minket békével, hogy a mögöttünk érkezők is elférjenek a téren. Így hát leraktuk mécseseinket, és fáradtan, de boldogan, lelkileg megújulva hagytuk el a Kossuth teret „jobbra és a másik irányba”, és elindultunk haza.

Hozzászólások

  1. fouta 2012. február 05., 14:07
    Ennél nagyobb öröme ne legyen az életben!
  2. 2012. február 05., 11:03
    Szerettem volna ott lenni,de beteg lettem.
  3. nanehogymá! 2012. február 04., szombat 18:32
    Gamma pajtás (kedvenc bérkommentelőm!), téged karakterenként, vagy kommentenként fizetnek?
  4. gamma 2012. február 04., szombat 16:29
    @athosa 2012. február 04., szombat 07:48

    Ezek szerint ....
    A szupracenzor, látván az eredményt, újra beszólt - talán most már telefonon ?!
  5. athosa 2012. február 04., szombat 07:48
    nanehogymá ne tegyem ide...:)
  6. nanehogymá! 2012. február 03., péntek 19:51
    Re:
    nanehogymá!,2012. február 03., péntek 11:47
    nanehogymá!,2012. február 03., péntek 18:34
    nanehogymá!,2012. február 03., péntek 19:41

    Kedves Modi, elnézést az inszinuációért, és köszönöm a korrekt, következetes eljárást.
    Üdv
    Nanehogymá!

    Ps: mwgkíméllek a szilvásgombóc és társai receptektől;-))




  7. nanehogymá! 2012. február 03., péntek 19:44
    gamma,2012. február 03., péntek 19:23

    Gamma, ne szórakozz itt kárörvendően, mert igazam van!!! (vagy már ilyenekben is kettős mércével mérsz?!?!?!?!)

    Kokit kérsz, vagy sallert? Hm?
  8. nanehogymá! 2012. február 03., péntek 19:41
    athosa,2012. február 03., péntek 19:25

    Kedves Athosa,
    Tőleg elnézést kérek, a Te hsz-eddel - annak tartalmával - semmi baj, valóban nem tudtad, nem tudhattad, ha még nem futottál bele ilyenbe, hogy túllépted a terjedelmi korlátot. Emiatt nem kell szabadkoznod, és egyébként viszont máskor tényleg az a célravezető, hogy több részletbe szabdalva dobod be a hosszú üzenetedet, mert ezek itt a moderálási szabályok. A kritikai észrevételem nem Neked szólt, ne vedd magadra.

    A T. Modit akartam zrikálni, mert ugyanezen ok miatt korábban rendszeresen, és következetesen kitörölt minden hosszabb hsz-t. (engem még egyszer sem, de olyanokat már igen, aki velem érdemben vitázott, pl. thinker.
    Ha ezt most azért nem tette, mert nem vette észre, akkor befogom a pofámat, és szoribocsi*1000 a Modinak, de ha van benne esetleg más - pártos - motiváció, akkor viszont kitartóan lázadok...(pl. ha holnapig nem reagál, akkor elkezdem bemásolni a szilvásgombóc, a mákostészta, meg a cukrozott kápostáscvekedli receptjeit, és mindezt a terjedelmi korlátok jelentős átlépésével, jó hosszan fogom megtenni, hogy teszteljem az ingerküszöböt...;-)))
  9. gamma 2012. február 03., péntek 19:23
    Ajjjajjaj ....

    Reszkess, Moderátor! Fuss, ha futhatsz.... pallos alatt fejed ....:-)
  10. nanehogymá! 2012. február 03., péntek 18:34
    re: nanehogymá!,2012. február 03., péntek 11:47

    Modikám, eljátszhatjuk itt a "jajj, nem vettem észre" című estimesét is, de akkor készülj arra, hogy legközelebb könyörtelenül Rád mászok, ha ugyanilyen terjedelmi korlát átlépése miatt valaki mást kimoderálsz...
  11. nanehogymá! 2012. február 03., péntek 18:30
    János Pál Brazovics,2012. február 03., péntek 18:06

    Köszi John Paul, de azért Eger várát ilyen könnyen nem lehet ám bevenni...:-DDDD.

    Amiben megpróbáltál fogást találni, azzal valójában iciripicirit mellényúltál, he-he-he!
    Ui. abba kötöttél bele, amit a riposztom hivatkozásaként bemásoltam sa78-tól..., hánanehogymá!!!
  12. 2012. február 03., péntek 18:06
    nanehogymá! 2012. február 02., csütörtök 22:57 A félreértés itt van! Azt a véleményt, ami nem az enyém, nem áll módomban elfogadni, legfeljebb TOLERÁLNI. A demokrácia hiánya, ha a kisebbségi véleményt "muszáj" elfogadnom, nemcsak tolerálni. Ha el kell fogadnom azt, amit eleve rossznak tartok, akkor én is aszondom: nanehogymá"
  13. nanehogymá! 2012. február 03., péntek 11:47
    Kedves Modi,

    megváltoztak a moderálási alapelvek, vagy csak annyire megtetszett Neked "athosa,2012. február 03., péntek 04:47" lenti élménybeszámolója, hogy ezt most kivételesen nem volt szíved törölni?
    Más hozzászólók esetében az ilyen terjedelmű kommenteket rögtön töröltétek eddig, arra hivatkozva, hogy túlment a terjedelmi korláton.
    Hangsúlyozom, nem a hsz tartalmával kapcsolatban van kifogásom, de akkor másnál is engedjétek meg a terjedelmi korlát átlépését törlés nélkül, legalább itt ne legyen kettős mérce...,hát nanehogymá!
    Üdv,
    Nanehogymá!
  14. kerecsen 2012. február 03., péntek 08:27
    Köszönöm beszámolót, jó volt olvasni!
  15. nanehogymá! 2012. február 02., csütörtök 22:57
    sa78,2012. február 02., csütörtök 22:10:"tessék megbarátkozni a gondolattal!!(Illetve,végre megtanulni tisztelni,elfogadni más véleményét)az legalább előre visz. oda vissza"

    Hallod gamma, beszóltak neked a stílusod miatt... (köszi sa78;-).
  16. sa78 2012. február 02., csütörtök 22:10
    szép vita,de itt is mi vagyunk többségben,tessék megbarátkozni a gondolattal!!(Illetve,végre megtanulni tisztelni,elfogadni más véleményét)az legalább előre visz. oda vissza
  17. szárnyas 2012. február 02., csütörtök 12:24
    Meg is savanyodott a "szabadok" meg a "demokraták" meg egyéb "szociálisan érzékeny" hazaárulók szájában a szőlő!
  18. gamma 2012. február 02., csütörtök 08:26
    @nanehogymá! 2012. február 01., szerda 20:06

    Ugyan, jóember ...:-)))
    De:
    J. Haydn: Fisz-moll (45.sz.) szimfónia!
  19. nanehogymá! 2012. február 01., szerda 20:06
    gamma,2012. február 01., szerda 14:38: "te mi vagy?"

    Nos gamma pajtás, a te rémálmod!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
  20. gamma 2012. február 01., szerda 14:38
    @nanehogymá! 2012. február 01., szerda 14:32
    .......
    "...A bérkommentelő" esetét illetőleg: ugyan mondd már ...(fent már jellemeztelek...) te mi vagy? Mert azt a "magános farkas" marhaságot ugyan hagyd már ... nincs az az idióta, aki elhinné ... hát még akik nem is idióták"
  21. nanehogymá! 2012. február 01., szerda 14:32
    gamma,2012. február 01., szerda 14:07
    Gamma úr, az előző körben udvariasan felülemelkedtem a hsz-ed ezen részén, de ha ilyen asszertíven újra felhozod, akkor beszéljünk most már erről is.
    Szóval, szerintem az anyukánkat hagyjuk ki ebből, ne süllyedjünk kocsmai szintre.
    Az azt követő zagyvaságoddal kapcsolatban pedig értem én, h nem tudsz mit kezdeni ezzel a helyzettel, de hát ez van komám. Írtam már neked, ha tudsz erre olyan állásajánlatot, amelyik fizetne ezért, szívesen meghallgatlak. Ha nem állsz elő ilyennel, akkor fájdalom, de nem fogsz tudni fizetett provokátornak titulálni,és továbbra is csak magányos-önkéntes maradok a szemedben.
  22. gamma 2012. február 01., szerda 14:07
    @nanehogymá! 2012. február 01., szerda 13:44
    .........
    " ...te talán a saját szülőanyádat is képes lennél... de hagyjuk.
    A "bérkommentelő" esetét illetőleg: ugyan mondd már ...(fent már jellemeztelek...) te mi vagy? Mert azt a "magános farkas" marhaságot ugyan hagyd már ... nincs az az idióta, aki elhinné ... hát még akik nem is idióták.
    No, nagyjából ennyi, aztán folytasd ... és nézd meg, hogy mennyien lesznek rá kíváncsiak a továbbiakban. Nyilván, csak ezen a honlapon, a többiről nem tudom... "
  23. nanehogymá! 2012. február 01., szerda 13:44
    gamma,2012. február 01., szerda 13:07

    Gammapapa, szövegértelmezési gondok vannak...
    Olyat nem mondtam rád, hogy Te bértollnok lennél..., mert - anélkül, hogy meg akarnálak bántani, azt nem nézem ki belőled, nem elég cizellált hozzá a gondolkodásod sem, a stílusod sem, és nem vagy elég tájékozott sem ahhoz.
    Te bérkommentelő vagy, az egy másik kategória, tegnap már megadtam a meghatározását. A magányos hős pedig köszöni, jól van, örömét leli abban, amit saját küldetéseként csinál...
  24. gamma 2012. február 01., szerda 13:07
    @nanehogymá! 2012. január 31., kedd 22:28

    Nem érdemes ugyan midezekkel és legfőképpen uraságoddal foglalkozni, de mégis és kivételesen:
    A "bértollnok" tehát újságíró, vagy olyan, aki cikkeket ír, újságbeli "kommenteket", amelyek ugyebár feltétel nélkül meg is jelennek. Nos, ilyet tőlem - bármennyire igyekeznél is, nem találsz,tehát ez állati és alávaló rágalom. (Persze, amennyiben mégis "találsz" akkor kéretnek a bizonyítékok is ... amire megint képtelen vagy , mint arra a bizonyos már kértre...) Igaz, nincs jelentősége, te talán a saját szülőanyádat is képes lennél... de hagyjuk.
    A "bérkommentelő" esetét illetőleg: ugyan mondd már ...(fent már jellemeztelek...) te mi vagy? Mert azt a "magános farkas" marhaságot ugyan hagyd már ... nincs az az idióta, aki elhinné ... hát még akik nem is idióták.
    No, nagyjából ennyi, aztán folytasd ... és nézd meg, hogy mennyien lesznek rá kíváncsiak a továbbiakban. Nyilván, csak ezen a honlapon, a többiről nem tudom...
  25. sumpesz 2012. február 01., szerda 10:14
    Nos, én személy szerint megváltásként vártam a fidesz visszatértét és most megváltásként várom a távozásukat. Sajnos semmit sem tartottak be mindazokból amiket igértek, ezzel szemben kifejezetten bizonytalanná vállt az életünk és főleg kiszámithatatlanná. Ezért nem vonultam, ellenkezőleg ellenük fogok vonulni, mivel én nem tartozom a haszonélvezők közzé, akik most örömmel vonultak, azok voltak az igazi haszonélvezők, meg is értem a felszabadult, örömteli arcokat.
  26. nanehogymá! 2012. január 31., kedd 22:28
    gamma,2012. január 31., kedd 12:48

    Gamma pajtás, tegyünk definíció szerűen rendet az általad tévesen használt fogalmak közt (már csak azért is, nehogy identitászavarba ess:-).

    Szóval a bértollnok, az nem egyenlő a bérkommentelővel. A bértollnok az, akit a hatalom, vagy ellenzék felbérel azért, hogy pártos cikkeket írjon meg újságíróként, vagy olvasói levélnek álcázva. Ezzel szemben a bérkommentelő pedig te vagy, akit a hatalom megbíz azzal, hogy kommentelőnek álcázva magát, írogasson a különböző fórumokra, és így terelje a közvéleményt, közgondolkodást az agitprop-on meghatározott fősodor medrében.
    Na és persze vannak a bérkommentelőket "meztelenre vetkőztető", leleplező provokátorok..., de azokról most ne szóljunk...
  27. gamma 2012. január 31., kedd 12:48
    @mertazoltan 2012. január 31., kedd 12:23

    Köszönjük drága Barátom őszinte szavaidat!
    Nagy baj az, hogy sajnos, hazai bértollnokok (itt is - akik éppen a nemzeti oldal képviselőt vádolják "bértollnoksággal" - igaz ez egy jól működő aljas rágalom módszer) is hülyének nézik a nemzet igazi tagjait.
    Igaz, ellenük van azért hatékony fegyver, ilyen a Te hozzászólásod is!
  28. mertazoltan 2012. január 31., kedd 12:23
    Ott voltam a Parlamentnél, Szlovéniából, Muraszombatról (Murska Sobota), hogy tiltakozzam az orbitális hazugságkampány és eszement rágalomhisztéria ellen, ami Magyarország és egy hatalmas többséggel, demokratikusan megválasztott kormány, és egyben a választók ellen folyik. Gyakran tartózkodom Magyarországon, nagyon jól ismerem a közállapotokat és kijelenthetem, hogy ma, a demokrácia, szólásszabadság, emberi jogok, kissebbségi jogok és egyáltalán valamennyi civilizácios (europai?) érték-jog tekintetében Magyarország semmivel sem marad el Szlovéniától.
    É kikérem magamnak, hogy mindenkit hülyének nézzenek gyáva, fizetett nemzetközi bértolnokok, akik sok esetben azt sem tudják, hol van Magyarország.
  29. Cirbolya 2012. január 31., kedd 09:52
    A Fidesz azt csinálja, amire felhatalmazta a nemzet. Befejezte a világot romlásba döntő ortodox gazdaságpolitikát, ami csak a hitelfelvétel és a megszorításból áll. Ahhoz, hogy gyökeres változás lehessen, az egész törvényi környezetet meg kellett változtatni. Ezt is megtették. Arra nem számíthatott senki előre, hogy az USA betámadja az uniót és az eurót, és hogy az unió ballibbencsei az itthoni hazaárulókkal karöltve egész pályás letámadást intéznek Magyarország és a magyar nemzet ellen. És arra sem lehetett számítani, hogy Németország percenként változtatja a gazdasági növekedési előrejelzéseit, és ehhez percenként kell Magyarországnak is alkalmazkodni, mivel a gazdaságunk 80%-a a németekhez kötődik és tőlük függ. Úgyhogy az Orbán-kormány semmiben nem hibás, és minden támogatást megérdemel. Magyarország egyetlen esélye a kilábalásra, hogy MSZP-LMP-gyurcsány-bajnai mentes kormányzás legyen, minimum még 10 évig.
  30. balázs10 2012. január 29., 15:09
    Tényleg döbbenetes volt az, hogy ennyien kiáltunk a kormány mellett. Igen vannak problémáink nekünk is nem minden lépésük tetszik, mert sokszor húsba vágó intézkedéseik vannak, de be kell látni, hogy az elmúlt 20 év és az előtte lévő majd 45 év után már tényleg nagyon szeretnénk kilábalni a sok "megszorításból". Mert ismerjük el azok csak lenyúlások voltak. Most talán gyökeres lesz a változás.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

MNO videó

Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló