Börtönlelkész lett a díjazott

WL, 2012. január 30., hétfő 19:52, frissítve: hétfő 19:52
Csuka Tamásné, a Református Misszió Központ börtönlelkésze kapta idén a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat – közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-vel.

Mint írták, a budapesti Hold utcai református templomban szombaton tartott ünnepségen a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár megemlékezett Dizseri Tamásról. Balog Zoltán úgy fogalmazott, a Bethesda kórház néhai igazgatója az újrakezdés embere volt.

Hozzátette: „sokan ideális körülmények között sem tudnak újat kezdeni, sokaknak pedig a legnehezebb helyen, a börtönben sikerül”, és ennek segítője az idei kitüntetett, Csuka Tamásné.

Méltatásában Bölcskei Gusztáv, az MRE zsinatának lelkészi elnöke rámutatott: Csuka Tamásné célja, hogy minél több hitéleti, lelki alkalmat szervezzen a börtönben, mint például a bibliakör, bibliaiskola, filmklub, hétvégi istentisztelet, imádságok, egyéni és csoportos lelkigondozás.

A rendezvényen Bogárdi Szabó István református püspök tartott áhítatot.

A Hold utcai református templomban tartott ünnepségen Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is gratulált Csuka Tamásné börtönlelkésznek a Dizseri-díjhoz.

Az elismerést azoknak adományozzák, akik kiemelkedő munkát végeznek az emberek testi-lelki gyógyításáért. A díjat a budapesti református Bethesda Gyermekkórház a kilenc évvel ezelőtt fiatalon elhunyt igazgatójának emlékére alapította a Magyarországi Református Egyház zsinata, a Dunamelléki Református Egyházkerület, a Németajkú Református Egyházközség Protestáns Fóruma és a Bethesda Gyermekkórház. A bronz emlékérmet nyolcadik alkalommal adták át.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 18:10
  2. 18:03
  3. 17:56
  4. 17:49
  5. 17:43
  6. 17:28
  7. 17:21
  8. 17:14
  9. 17:11
  10. 16:59
  11. 16:45
  12. 16:27
  13. 16:20
  14. 16:12
  15. 16:11
  16. 16:01
  17. 16:01
  18. 16:00
  19. 15:58
  20. 15:57
  21. 15:46
  22. 15:42
  23. 15:26
  24. 15:16
  25. 15:15
  26. 15:14
  27. 14:59
  28. 14:50
  29. 14:43
  30. 14:30
  31. 14:29
  32. 14:24
  33. 14:14
  34. 14:00
  35. 13:59
  36. 13:54
  37. 13:44
  38. 13:32
  39. 13:30
  40. 13:21
  41. 13:17
  42. 13:10
  43. 13:10
  44. 13:03
  45. 12:55
  46. 12:46
  47. 12:44
  48. 12:36
  49. 12:30
  50. 12:27
  51. 12:18
  52. 12:15
  53. 12:10
  54. 12:05
  55. 12:02
  56. 11:53
  57. 11:43
  58. 11:33
  59. 11:30
  60. 11:20
  61. 11:10
  62. 11:08
  63. 11:06
  64. 11:05
  65. 10:56
  66. 10:44
  67. 10:43
  68. 10:35
  69. 10:27
  70. 10:26
  71. 10:22
  72. 10:21
  73. 10:20
  74. 10:19
  75. 10:17
  76. 10:14
  77. 10:14
  78. 10:11
  79. 10:05
  80. 10:03
  81. 10:02
  82. 10:00
  83. 09:55
  84. 09:47
  85. 09:45
  86. 09:38
  87. 09:35
  88. 09:31
  89. 09:18
  90. 09:04
  91. 09:01
  92. 08:51
  93. 08:48
  94. 08:45
  95. 08:37
  96. 08:30
  97. 08:24
  98. 08:16
  99. 08:10
  100. 08:07

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása