2014. december 21., Tamás napja

„A Pipást le lehet csukni”

NT
Forrás: MTI
2012. február 15., szerda 15:46
Védence büntetésének jelentős enyhítését kérte a Győri Ítélőtáblán a diósdi maffiaper másodfokú tárgyalásán szerdán a húsz év fegyházra ítélt Czibere Attila ügyvédje.

Szikinger István egyebek mellett arról beszélt: az első fokon emberölésre, rablás kísérletére és rongálásra való felbujtásért, társtettesként elkövetett rablásért és zsarolásért, lőfegyverrel, lőszerrel és robbanóanyaggal való visszaélésért első fokon elítélt férfi „egyértelműen nem volt gyilkosságpárti”.

Érvelése szerint ha végül megadta is magát a gyilkosság „szervezeti követelményének”, a rendőrségnek előzőleg azért jelezte, hogy „a Pipást le lehet csukni”, hogy ezzel megakadályozza az emberölést.

Amiatt, hogy őt is mások bujtották fel bizonyos cselekményekre, nem Czibere Attila „a bűn eredeti szerzője”, ugyanakkor több esetben állapítható meg, hogy a férfi halogatta a tényleges elkövetést – tette hozzá.

A feltáró jellegű vallomást tevő egyik vádlott vallomása kapcsán több védőhöz hasonlóan nehezményezte, hogy „az ítélet abból indul ki, hogy Papp Sándor mindig igazat mond”. A zsarolási ügyben szólt arról is: ott kizárólag védencének vallomására alapul a döntés.

Szikinger István azt hangoztatta: ma már az ószövetség „szemet szemért” elve helyett az Újszövetség tékozló fiúról szóló történetét tartják követendőnek a nemzetközi gyakorlatban a bűnbánó maffiózók ügyében. Ha nem ez történik, az azt a véleményt erősíti, hogy nem érdemes együttműködni a rendőrséggel.

Szavai szerint az elfogadható büntetés 10 és 20 év közötti, de inkább az előzőhöz közelebb eső hossz. Megjegyezte: jó magaviselet esetén Nyugat-Európában az életfogytiglanból is szabadulni lehet 15 év után.

Korábban az emberölésben nyújtott bűnsegédség, társtettesként elkövetett rablás, folytatólagos lopás miatt 13 év fegyházra ítélt Varjú Tibor és a rabláshoz nyújtott bűnsegédség, valamint lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés miatt ötévnyi fegyházra ítélt Pásztor Zoltán védője is nehezményezte, hogy a bérgyilkosságban elmarasztalt Papp Sándor vallomását minden esetben „szentírásnak” vették az elsőfokú eljárás során. A tárgyalás csütörtökön folytatódik a Győri Törvényszék épületében.

A Pest Megyei Bíróság 2010. június 1-jén első fokon egy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult perben. Ketten 20 év fegyházbüntetést kaptak, több vádlottra 1 év és 18 év közötti szabadságvesztést szabtak ki.

Az elsőfokú döntés a vádlotti társaság számlájára írt a 2000-es évek elején elkövetett, a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító olajlopásokat. Megállapította azt is, hogy a bűnszervezet több tagja hogyan jutott el a védelmi pénzek szedésétől a nagy tételű olajlopásig, a diósdi kettős gyilkosságig, valamint a pénzszállító autók és bankfiókok elleni támadásokig.

Szíven szúrt ország

Szíven szúrt ország
Szíven szúrt ország

MNO vezető hírek

Közel nyolcezer áldozat és húszezer megbetegedés. Tovább

Zivatar és jégeső tombolt a Dunántúlon szombat kora este. Este 8 óra körül Budapestet is elérte a zivatar. Tovább

Telt ház előtt rendezték meg a Generációk csatája asztalitenisz-versenyt és gálát. Tovább

27

Magyarországi és határon túli településekről érkeztek hátrányos helyzetű gyermekek. Tovább