2013. június 19., Gyárfás napja

GLP1: kulcs a fogyáshoz

NT
Forrás: MTI
2012. január 11., szerda 17:00
Az étvágyat fékezi meg egy, a bélben található hormon, amely segíthet a túlsúlyos vagy elhízott embereknek abban, hogy fogyjanak, illetve csökkenjen a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük – állapították meg dán kutatók.

A glukagonszerű peptid (GLP1) olyan hormon, amely a bélrendszerben keletkezik, amikor valaki eszik. Mivel a molekula a vércukorszint szabályozásában is részt vesz, nemrégiben 2-es típusú diabétesszel élő embereknél is elkezdték alkalmazását. A vizsgálatok közben arra figyeltek fel, hogy a hormon csökkentette a páciensek éhségérzetét is, ezért Tina Vilsboll kutatásvezető, a Koppenhágai Egyetem munkatársa megtervezett egy tanulmányt az összefüggés ellenőrzésére.

A metaelemzésben 25 korábbi klinikai próba eredményeit tekintették át, amelyekben 6 ezer páciens kapott GLP1-et. A British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban közzétett tanulmány szerint azoknál a cukorbeteg és nem cukorbeteg embereknél, akik legalább húsz hónapon keresztül a minimális adagban kapták a GLP1-et, nagyobb súlycsökkenést tapasztaltak, mint a kontrollcsoport tagjainál.

Ezen túlmenően jobbak lettek vérnyomásértékeik és koleszterinszintjük is, valamint javult náluk a glikémiás kontroll, az a szabályozó folyamat, amelyben a szervezet a szénhidrátok hatását a vércukorszinthez igazítja.

A kutatók összegzése szerint az eredmény meggyőző bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a GLP1 segít az elhízottak testsúlyának csökkentésében. Hozzátették ugyanakkor, hogy a hormon hosszú távú biztonságossága még nem ismert.

MNO vezető hírek

Részlegesen megnyitották a Margitszigetet, Esztergomban pedig visszatérhetnek otthonukba a Prímás-sziget lakói. Az állami védművek 42 százalékát már lebontották. Tovább

Mind Kormos Villő, mind pedig Reisinger Zsófia bejutott a döntőbe női toronyugrásban a rostocki Európa-bajnokságon. Tovább

14

Egyre keményebb beszédeket ígér a választásokhoz közeledve Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök az Indexnek nyilatkozva azt mondta: jó nevű írók is megértették, mit mondott. Tovább

Sokunknak sosem volt kérdéses, aktuális-e még a 16. századi ballada a Déva várát építő kőművesekről. Alföldi Róbertnek sem az. Kritika és képgaléria. Tovább