Valósággal elárasztottak minket a francia filmek: pár hónapja se szeri, se száma a gall filmművészet hazánkban is bemutatott darabjainak. Mi ennek fölöttébb örülünk, ugyanis igencsak ínyünkre van ez a fajta változás, annyi gyomrunkat megfekvő hollywood-i fogás után. Ám most az egyszer épp a méltán híres francia gasztronómia fogott ki ízlelőbimbónkon. Egy kulináris komédia.

Pedig az alapötlet – akárcsak a film előzetese ígéretes: egy ötleteiből kifogyott sztárszakács, aki ráadásul elviselhetetlenül önző és faragatlan, hirtelen rászorul a nyápic, álmodozó kukta ötletparádéjára, akinek várandós felesége miatt nemkülönben jól jön a felajánlott állás lehetősége. A felállás olyan klasszikusokat idéz, mint például Pierre Richard és Gerard Depardieu kettőse a Balekokban és a Négybalkezesben, de említhetnénk még a Pofa be! Című szintén francia komédiát, magával Renóval, amely kapcsán senki nem menekül/t meg a könnyes röhögéstől.

Ám a várva vár tűzijáték sajnos elmarad. Részben a téma kidolgozatlanságának, a poénok laposságának, a hiteltelen párbeszédeknek köszönhetően már a film első felében csalódottak lehetünk: könnyedség helyett mesterkéltséget, humor helyett ostoba, lejárt poénokat kapunk, s ezen még az sem segít, ha néha-néha el is mosolyogjuk magunkat. Pedig a képek szépek, Reno pedig megátalkodott, ahogyan azt megszoktuk tőle, de partnere, Michaël Youn erős gesztusaival, őszintétlen mimikájával cseppet sem egészíti ki játékát: nem a szerethető kisember figuráját hozza, hanem az ütni való bájgúnárét. Mindehhez hozzájárul a megbicsakló történetmesélés: kifejtetlen szálak, következetlenségek tarkítják Daniel Cohen  sztoriját, amely nyílegyenesen halad az egyébként erősen sejthető végkifejlet felé.

A gasztronómia szál erősödésével egyenes arányban csúszik el a magyar néző számára végleg a film, hiszen a molekuláris gasztronómiának szánt fricskák valószínűleg jobban ütnek egy olyan országban, ahol valóban szó esik a hagyományos konyhaművészet és a felsőbb, elit réteg ádáz összecsapásáról. Így aztán valahol a felénél feladjuk, hiszen mi nem féltjük sem a francia, sem a magyar konyhát, s még a főhős válságba jutott házasságát sem (ami egyébként…aki nem akarja tudni, ne olvasson tovább…evidensen megmenekül).

Ínyencségnek szánták, de kicsit elszúrták a fűszerezést: az Én, a séf egy felejthető fogás - értékes hozzávalókkal - a francia gasztronómia és filmművészet egyébként is nagy változatosságot mutató palettáján.