2014. április 17., Rudolf napja

Jordán Tamás marad a helyén

Grund
Forrás: MTI
2012. június 01., péntek 15:31
A városi közgyűlés döntése értelmében Jordán Tamást újabb öt évig vezetheti a szombathelyi Weöres Sándor Színházat. Az igazgató új közönség bevonását tartja legfőbb feladatának a következő ciklusban.

A testület elsöprő többséggel szavazott bizalmat a Kossuth-díjas színművésznek, akinek igazgatói pályázatát a három jelentkező közül már az illetékes szakmai bizottság is a legjobbnak találta és támogatta.

Jordán Tamás

Fotó: Színház.hu


A szombathelyi színház megalapításáról 2007 szeptemberében döntött az előző közgyűlés, társulatának megszervezésével és irányításával pedig Jordán Tamást bízták meg. A szombathelyi színház az 1,8 milliárd forintos állami támogatással felújított helyőrségi művelődési otthonban működik.

Az igazgató szerint a következő időszakban szeretnék megnyerni maguknak azokat, akik eddig nem jártak színházba, de potenciálisan színházlátogatók lehetnek. A színházvezető a távirati irodának úgy nyilatkozott, a jelenlegi háromezer bérletes száma kitartó munkával, jó hírű előadásokkal és megfelelő marketingstratégiával megduplázható. A színház éves költségvetésének jelenleg a harmadát teszik ki a saját bevételek, Jordán Tamás azt mondta, ezek növelésére feltétlenül szükség van. A következő ötéves ciklus távlati elképzeléseit és a jövő évad terveit jövő héten ismerteti Jordán Tamás.

MNO vezető hírek

1

Újabb lövöldözés volt egy belügyi laktanyánál. Washington szerint Moszkva a felelős. Tovább

1

Akár minden ötödik mandátumot szélsőséges erők szerezhetnek meg az Európai Parlamentben. Tovább

2

A spanyol rendőrség gyanúja szerint Andalúziában több tízmillió eurót sikkasztottak el szakmai képzések finanszírozására szánt állami pénzekből – jelentette szerdán több spanyol napilap. Tovább

11

Jelen formájában nem megy tovább az összefogás – ismerte el az InfoRádióban a sokat bírált pártelnök. Tovább