A Gyurcsány-pártot támogató ügyvéd május közepén Kerekiben öntötte le vörös festékkel az egy nappal korábban átadott Horthy-szobrot. Az eljárás maximum fél évig húzódhat, ennek végén dönthet úgy a kamara elnöke, hogy tényleges fegyelmi eljárást kezdeményezzen. Az ügyvéd ennek végén pénzbírságot kaphat, kizárni viszont valószínűleg nem fogják a kamarából.

Megerősítették: előzetes eljárás indult Dániel Péter ellen
Megerősítették: előzetes eljárás indult Dániel Péter ellen

Egy budapesti ügyvéd ellen – aki alkotmányos jogát a véleménynyilvánításra közfelháborodást kiváltó módon gyakorolta több ízben is – a kamara elnöke előzetes fegyelmi eljárást rendelt el – közölte Réti László. Nem szeretnék álszentnek vagy hipokritának mutatkozni, valószínűleg ez a megfogalmazás beazonosíthatóvá teszi a kollégát, aki saját maga vállalta ezen közszereplésével azt, hogy ez a tény ily módon nyilvánosságra kerül – tette hozzá a kamara elnöke.