Egy, a Liverpooli és a Maastrichti Egyetem tudósaiból álló csapat a világon elsőként vállalkozott arra, hogy az elmúlt harminc év kutatásait összegezve tanulmányozza a gyermekkori traumák és a pszichózisok kialakulása közötti kapcsolatot. A kutatók több mint 27 000 dokumentumot néztek át, hogy adatokat szerezzenek a három különböző kutatási területhez. Az első kutatás azokat a gyerekeket vizsgálta, akik átéltek valamilyen traumát életük során. A második tanulmányban a népességből véletlenszerűen kiválasztott egyének kerültek górcső alá, míg a harmadikban pszichotikus pácienseket beszéltettek a gyermekkorukról.

Az eredmények mindhárom kutatás esetében azonos konklúziókhoz vezettek. Azok a gyerekek, akik 16 éves koruk előtt átéltek valamilyen traumát, pontosan háromszor olyan nagy valószínűséggel váltak pszichotikussá felnőttkorukra, mint a véletlenszerűen kiválasztott alanyok. A kutatók azt is megfigyelték, hogy azok a gyerekek, akiket nagyon súlyos traumák értek, akár ötven százalékkal esélyesebbek voltak a mentális betegségek kialakítására, mint a kevésbé sérült társaik.

A liverpooli csapat azt is vizsgálta, milyen kapcsolat van bizonyos pszichotikus tünetek és a gyermekkori traumák között. Az eredmény kimutatta, hogy a szexuális zaklatás általában hallucinációkhoz vezet, a gyermekotthonban töltött évek pedig paranoiához. A kutatásból az is kiderült, hogy nagyon szoros a kapcsolat a gyermekkori környezet és a pszichózis kialakulása között is.

Richard Bentall professzor, az egyetem pszichológiai intézetének munkatársa elmondta: “A pszichotikus megbetegedések, különösen a skizofrénia gyakran szolgál vitaalapul a pszichiáterek, pszichológusok és orvosok körében. Még abban sincs egyetértés, hogy hogyan is kellene definiálni az egyes betegségeket. Nem ritka például az, hogy az egyik pszichiáter skizofréniát diagnosztizál a páciensnél, a másik pedig bipoláris zavart. Kutatási eredményeink azt igazolják, hogy ha a neurológiai és genetikai tényezőkhöz, amelyek kapcsolatba hozhatók ezekkel a mentális betegségekkel, hozzáadjuk a páciens életében történt eseményeket, sokkal komplexebb képet kapunk az illetőről. Fontos például tudni, hogy a gyermekkorban elszenvedett traumák befolyásolják az agy fejlődését, míg a genetikai tényezők növelhetik a sérülékenység fokát, de ellenállóbbá is tehetnek a traumás eseményeket illetően. Mivel tudjuk, hogy a környezet a pszichózisok kialakulását illetően kulcsszerepet játszik, és közvetlen kapcsolat van bizonyos élmények és bizonyos tünetek megjelenése között, még inkább alapvetővé vált annak a fontossága, hogy a pszichiáterek rutinszerűen kikérdezzék pácienseiket gyermekkori élményeikről. Meglepő módon azonban vannak olyan pszichiáter-csapatok, akik kizárólag a gyógyszeres kezelésre koncentrálnak és nem tulajdonítanak jelentőséget a páciens múltjának feltérképezését illetően.”