Napjainkban egyre gyakrabban borulnak fel a nemi szerepek. Alábbi történeteinkben megmutatjuk, hogy még akkor is okozhat ez gondot, ha egyébként a két fél intelligenciával és megértéssel kezeli a másik sikereit, hiszen egy párkapcsolat majdnem olyan bonyolultan épül fel, mint mi magunk.

Egy egyetemista és egy kenyérkereső

Éva és Robi esetében a különbségekre majdnem ráment a kapcsolat is: találkozásuk idején ugyanis a lány éppen végzős egyetemista volt, míg udvarlója csupán akkor kezdte pályafutását a felsőoktatásban. Abban mindketten egyet értettek, hogy a családalapítással addig várni kell, ameddig ez a különbség nem rendeződik, illetve mindketten jól fizető állást nem találnak. Ám azzal egyikük sem számolt, hogy Éva diplomázása után milyen terheket ró majd a kapcsolatra az eltérő életfázisból fakadó különbség: nem csupán anyagi, de életviteli szempontból is nehezen összeegyeztethető egy egyetemista és egy kenyérkereső napi programja.

Éva egy jól menő ingatlanirodában helyezkedett el és elég szépen keresett, már a kezdetekről, szívesen osztotta meg párjával a jövedelem nagy részét is. Ám azt már annál nehezebben viselte, hogy Robi a felsőoktatásba járók gondtalan életét éli, és szeretné megosztani vele: az éjszakázások és haveri találkozók minden energiáját felemésztették. Robi ugyanakkor tudat alatt neheztelt párjára, amiért fáradtsága miatt nem tud annyi figyelmet és szeretetet biztosítani a számára, s ezen nem segített az sem, hogy közben Évi fizette a családi kiadásokat. Az ámokfutásnak végül az vetett véget, hogy a fiú talált egy jól fizető, rugalmas állást egy rendezvényszervező cégnél, amit a suli mellett is végezhetett, s így újra egyensúlyba került a családi idő-, és pénzbeosztás.

Amikor tényleg nem az zavar, hogy a nő keres többet

Bori és Géza esetében például soha, semmilyen gondot nem okozott, hogy a lány keres többet: a fiú egy szép nagyvárosi lakást hozott a kapcsolatba, amikor összeházasodtak, s Bori multicéges fizetéséből aztán szépen tudták fizetni az autó törlesztőrészleteit. Ám amikor az esküvőt is elrendezték, és a gyerekvállalás került szóba, hirtelen rádöbbentek, hogy ez a felállás bizony nem túl kedvező fiatal párok esetében. Géza közalkalmazotti fizetéséből ugyanis csupán a kiadások töredékét tudják fedezni.

Így aztán kislányuk, Anna születésekor fájdalmas döntést hoztak: irány a bölcsőde. Szerencsére meg tudták várni a hadművelettel a baba egyéves születésnapját, ám az elválás így is elég fájdalmasra sikeredett, főleg Bori részéről. Az anyuka először 6 órában, majd teljes állásban kezdett dolgozni, ám egy következő gyerkőc vállalása esetében ismét gondok lehetnek a kieső bevétel miatt a családi kassza körül. Ezért erre most várnak, Géza állást keres, az se baj, ha külföldön…

Feladatok nélkül

Nem feltétlenül könnyebb a helyzet ott sem, ahol a férfi biztosítja a fő kenyérkereseti lehetőséget. Dóri például azt tapasztalta, hogy a túl nagy különbséget gyengébbik nem képviselőjeként sem könnyű megszokni, pláne, ha az ember lánya korábban maga is komoly kenyérkereső volt. Esetükben azonban az élet azt diktálta, hogy Dóri kicsit vegyen vissza a tempóból, s jól fizető reklámügynökségi állását cserélje egy kevésbé stresszes munkahelyre, hogy a várva-várt gyermekáldás ne késsen annyit az életükben. Párja, Péter lett tehát a család fő fenntartója, amely komoly lelki terheket rótt az amúgy sem lazsálásáról híres leendő apukára.

Mivel a gyermekáldás még mindig késett, Dóra pedig megszokta, hogy folyton nyüzsög, és hasznosnak érzi magát, komoly kihívást jelentett számára a lassabb tempó felvétele. Folyton lelkifurdalást érzett, amiért csak Péter gürizik, és a családi kasszából sem vett ki olyan szívesen a saját kedvteléseire. Ebből a hosszan tartó, apatikus állapotból végül valóban csak egy dolog rángathatta ki: egy pozitív terhességi teszt eredménye. Amikor a várandósság elején, két hányinger és egy szédülés között Dórának volt ideje ledőlni, már tudta, hogy nem hiába hozta meg döntését. Ma már örül annak, hogy a lassabb tempó mellett tette le a voksát, és végre úgy érzi, ő is valami fontosat tud beletenni a családi közösbe.