Fájdalmas és egyre csúnyább

Dr. Boross György, 2016. március 19., szombat 08:20
Ha az ízületeknél, akár a kézen is, csomók alakulnak ki, ajánlatos elmenni reumatológushoz. Az időben kezdett, megfelelő kezelés ugyanis mérsékli a reumás gyulladás következményeit!

A reuma a szervezet gyulladásos megbetegedése, amely elsősorban az ízületeket érinti. A belhártya megvastagszik, és akadályozza a normális mozgást, az ízület és az ízület körüli szövetek, például inak pedig fokozatosan elpusztulnak.

Sajnos ez a betegség felnőtt- és fiatalkorban (ilyenkor még rosszabb indulatú) is jelentkezik, eredete ismeretlen, feltételezik az öröklött tényezők szerepét. Lényege, hogy a szervezet saját kötőszöveti elemeit idegenként ismeri fel, és ellenük gyulladásos reakcióval védekezik.

A kórkép a népesség egy százalékában jelentkezik, nőknél gyakoribb, mint férfiaknál. Kezdetben rossz közérzet, láz, testsúlycsökkenés lép fel.

Az ízületek gyulladásos tünetei közül legkorábban az ízület belhártyájának gyulladásos megvastagodása, valamint az ízületi folyadék felszaporodása észlelhető. Párhuzamosan ínhüvelygyulladás, a bőrben reumás csomók és csontelváltozások is kialakulnak.

A későbbi fázisában fájdalmas kötőszövetes vagy csontos ízületi merevség jelenik meg az adott ízület torzulásával.

Jellemző tünetek: reggel több mint egy órán keresztül fennálló ízületi merevség, legalább három ízület, főleg a kis ízületek együttes érintettsége, mindkét oldali azonos megbetegedés, a reumás csomók, a vérből a reumafaktor kimutathatósága és a röntgenfelvételeken látható elváltozások.

Ha beigazolódott a reumás ízületi gyulladás, a kezelés nagy vonalakban a következő: a nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek, illetve az úgynevezett immunrendszer-gyengítő szerek alkalmazása segít megszüntetni a gyulladást az adott ízületekben.

A maradandó károsodások okozta nehézségeket ortopédiai segédeszközök használata enyhítheti, súlyos, torzító elváltozások esetén ortopédiai és kézsebészeti műtét jön szóba.

Akinek ilyen problémája van, annak mindenképpen azt javaslom, hogy háziorvosa segítségével mielőbb forduljon reumatológus szakorvoshoz, aki a komplex kivizsgálás után meghatározza a kezelés menetét.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása