2014. július 31., Oszkár napja

Bárki csatlakozhat az engesztelő zarándoklathoz

WL
Forrás: MTI
2012. május 30., szerda 12:57
Az ország négy égtájáról Budapestre tartó engesztelő zarándoklat indul jövő szerdán, ennek célja "nemzetünk lelki megújulása", és hogy közelebb hozzák egymáshoz az embereket – jelentette be a zarándoklatot szervező mozgalom elnöke szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A Világ Királynője Engesztelő Mozgalom által szervezett zarándoklat eredetileg Kovacsics Mária Natália nővér és Mindszenty József bíboros nevéhez fűződik, akinek idén születésének 120. évfordulójára emlékezünk.

A zarándoklat először a keleti irányból indul útnak jövő szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálházáról. A tervek szerint június 15-én, Jézus Szíve napján érkeznek a Szent István-bazilikához, ahol istentiszteletet tartanak. A végső célállomás pedig a XII. kerületi Szent Anna rét, ahová várhatóan június 16-án érkeznek meg.

Köteles László, a mozgalom elnöke kiemelte: a zarándoklatra minden felekezetet meghívtak, útközben pedig bárki csatlakozhat a menethez. Megjegyezte: több közéleti személyiség is jelezte már részvételét, köztük művészek, zenészek, de politikusok, országgyűlési képviselők is.

Égigérő blog

Gondolatok és aktualitások építészeti és urbanisztikai témában. Hírek, kritikák, elmélkedések. A megjelenő írások tartalom szerint is csoportosításra kerülnek. ARCHÍR: véleménnyel keretezett tudósítások, beszámolók a hazai építészeti közéletről, kiállításokról, eseményekről. COLLSTOKK: építészmérce. Világmegváltó és lírikus építészkritikák érzelmi alapon, komolyan. ARKHÉ TEKTONIKA: töprengés a legnagyobb ívű szakmáról, ami még a kozmosznál is nagyobb dolgokkal dobálózik. ÉPÍTÉSZAKI: hétköznapok építész szemmel, benyomások, tervek, tévedések és bizonyosság.