2013. május 24., Eszter, Eliza napja

Riport

Végigjártuk Kassán a Márai-sétát

rKissNelli

2011. november 22., kedd 19:00
Kassára látogattunk: az író kultuszának építgetésével már a 2012-es kulturális fővárosi évre készülnek a szlovákok.

Ahogy Budapesten, úgy Kassa esetében sem kell semmi különösre számítani, ha rászánjuk magunkat, hogy a direkt erre a célra készült térkép alapján végigjárjuk a Márai-sétát. Igazság szerint nincs másról szó, csak épületekről. Házakról, ahol Márai megszületett, felnőtt, iskolába járt, kávézott, udvarolt. Az egész séta akár lehangoló is lehet, mivel a legtöbb épület már régen nem a Márai korabeli szerepét tölti be, hanem valami teljesen más – és többnyire nem márais karakterű – haszna van. Úgy járjuk végig a várost, hogy megállunk bizonyos házaknál, megszemléljük őket, és hozzájuk ragasztjuk, hogy „egykori" ez vagy amaz.

Hirdetés
Az író kassai szobra
A néni már régen akart egy közös fotót, most összejött
Fotók: Tóth Tibor

Az épületek állapotára többnyire nem lehet panasz, sok műemlékházat (a Márai-séta legtöbb állomását is) szépen rendbe tettek már korábban, de több olyan is van, különösen a mellékutcákban, ami felújításra szorul. Az, hogy az uniós támogatásokat nem nagyberuházásokra, hanem kizárólag renoválásra költi el Kassa, ezek után egyáltalán nem tűnik ostobaságnak.

A „lakosság” viszont finoman szólva is szedett-vedett a házakban: a szülőház földszintjén akad paplan-párna szaküzlet, hangszerbolt és egy lakatlan kirakat a leszedett „Emma” felirat nyomaival (talán női butik?), abban a házban pedig, ahol az író első felesége, Lola élt lánykorában, ma dianetikai központ működik, amit az emeleti ablakok üvegére óriás betűkkel ki is plakátoltak .A hatás – különösen így, Márai nyomában járva a várost – kissé abszurd. Nagyjából úgy képzeljük el, mintha a budai Várban kezdene valaki hasonló vállalkozáshoz. Persze az sem biztos, hogy egy tucatajándékok és mű kézművesáruk boltja, vagy egy méregdrága, de annál kevésbé autentikus étterem méltóbb lenne a hely szelleméhez. De fokozatok azért vannak.

Reméljük, hogy a felújításokkal egy füst alatt az autókat is kitiltják a történelmi belvárosból, most ugyanis az az érzése az embernek, mintha Szlovákia teljes átmenő forgalma a kassai belváros néhány mellékutcájában összpontosulna, a volán mögött pedig kizárólag olyan olasz sofőrök ülnének, akik Romániában tanultak vezetni, és bal lábbal keltek fel. A séta egy része alatt így nem tehettünk mást, mint hogy csendben araszoltunk egymás mögött az egy emberre szabott járdán, miközben attól rettegtünk, hogy ha le találunk róla lépni, a fent említettek kivasalnak – és folyamatosan mentegetőztünk, amiért bámészkodással tartjuk fel a többi járókelőt.

12 Végigjártuk Kassán a Márai-sétát
Titokban abban reménykedtem, hogy majd a Márai-emlékszoba légkörében elkap a régi, polgári Kassa hangulata, de az októberben „ünnepélyes keretek között" megnyitott emlékszoba zárva tartással lepett meg. Az, hogy utómunkálatok miatt újra bezártak, és december elsején nyitnak ki, csak jóval ezután, a főutcai információs kisasszony hosszas nyomozását követően derült ki. Nem tudtam megállni, hogy fel ne idézzem a pécsi kulturális fővárosi év néhány pillanatát, és ezek kapcsán azt az aprócska, de annál idegesítőbb igazságot, hogy ha valamit ünnepélyesen, sajtónyilvánosság és egyéb hivatalos hacacáré kíséretében megnyitnak, még nem biztos, hogy készen is van.

A csalódást az egykori Megay-cukrászda helyén működő kávézóban igyekeztünk kiheverni, ahol Márai feleségével, Lolával megismerkedett. Ennek a mai képe sem volt kifejezetten lehangoló. Kár, hogy senkinek nem jutott eszébe, hogy a nagy múltú cukrászdát valahogy feltámassza, de itt legalább közel járnak az eredeti rendeltetéshez. Bőrhuzatos egyenszékek, a falon Kassát ábrázoló zsírkrétarajzok, a vázákban őszirózsa, a pincér – a névtábláról tudjuk, hogy szlovák – magyarul szól hozzánk, erőltetettség és sértettség nélkül, természetesen. Ez kedves gesztus, és javára is írtuk a helynek, ami ennek dacára még se nem jó, se nem rossz: semmilyen. Nincs jellege egyáltalán. Olyan, ahová mindig be lehet ugrani egy kávéra, de soha nem lehet törzsvendégnek lenni. Egyszóval: teljesíti a globalizációs kritériumokat.

Címkék

Hirdetés

"Először hittanárit végeztem, de közben parkettásnak is mentem. Még jó, hogy nem asztalosnak, mert az tetszett volna és nem jövök rá ott a padlón térdelve, hogy építész szeretnék lenni." A blog szerzője Őrfi József építész.

További feliratkozási lehetőségek

Égigérő blog

Gondolatok és aktualitások építészeti és urbanisztikai témában. Hírek, kritikák, elmélkedések. A megjelenő írások tartalom szerint is csoportosításra kerülnek. ARCHÍR: véleménnyel keretezett tudósítások, beszámolók a hazai építészeti közéletről, kiállításokról, eseményekről. COLLSTOKK: építészmérce. Világmegváltó és lírikus építészkritikák érzelmi alapon, komolyan. ARKHÉ TEKTONIKA: töprengés a legnagyobb ívű szakmáról, ami még a kozmosznál is nagyobb dolgokkal dobálózik. ÉPÍTÉSZAKI: hétköznapok építész szemmel, benyomások, tervek, tévedések és bizonyosság.

Korábbi bejegyzések

Címkék

/