• 9 °C, borult

Égigérő

Őrfi József, 2011. október 17., hétfő 17:33, frissítve: csütörtök 14:55
Először hittanárit végeztem, de közben parkettásnak is mentem. Még jó, hogy nem asztalosnak, mert az tetszett volna és nem jövök rá ott a padlón térdelve, hogy építész szeretnék lenni.

Persze nem tudom pontosan megmondani, miért is építész. Mikor még 23 éves voltam, egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy bőven van még időm tanulni. Én azt hittem ugyanis akkoriban, hogy végzettségem szerint két választásom van az életben, a hittan tanítása és a padlóburkolás. De egyikhez sem fűlt igazán a fogam, afféle világközepe még-kamaszként szerettem volna valami nagyot, meghatározót csinálni. Gondolkoztam is erősen, mi az, ami összekötheti az értelmiségi létet a gyakorlattal. Aztán egy szép napon éppen parkettázás közben jöttem rá: építész leszek. Ezután eltelt még a főiskolán három év, Makovecz Imre vándoriskolájában négy év, Pécsett egy, majd Bécsben újabb kettő, azaz összesen tíz év tanulással, hogy mára azt mondhassam, építész lettem.

Ennek a sok iskolának annyi hozománya biztos volt, hogy hallgathattam racionális, érzelmi, és filozófiai indíttatású érveket, hogy mi alapján kell, lehet és érdemes tervezni. Volt, aki az alázatot tette meg minden alapjának, volt aki egészen konkrét világképet. Volt ahol csak a praktikumra figyeltünk és volt ahol nem fogadtak el tervet, ha nem állt mögötte eredeti gondolatiság. Én persze filozófiai és teológiai tanulmányokkal a hátam mögött figyeltem és néha magamban, néha hangosan elemeztem, kritizáltam. Közben kezdtem gyakorolni a szakmát is. A Vándoriskolában két megépült kápolnával diplomáztam. Az elsőnél az a megtiszteltetés ért, hogy közösen tervezhettem Makovecz Imrével, azután pedig az a meglepetés, hogy fel is kellett építeni. Két kézzel. Pedig én már azt hittem, afféle értelmiségiként ilyesmit nem fogok már csinálni. Vándoriskolások, helyiek, műegyetemisták segítettek, de azért beleizmosodtam én is a kétszáz tonna kőbe és betonba, amit beépítettünk. A második megvalósulásához pályázatot kellett nyernem a tervekkel. A zsűri elnök Makovecz volt, ezt is megépítettük. A harmadik tervezéséhez már hívtak, ahogy a negyedikhez is, így épültek fel egymás után Pilisszántón, Kállósemjén-Újfaluréten, Szelestén és Gyimesfelsőlokon a kápolnák. Mindegyik arról a helyről szól, ahol áll és azt a hitet vallja, amit a használói.

2007-től rendszeresen kezdtem írni építészetről egy közéleti hetilapba, majd 2011 tavaszától a Magyar Nemzetbe is. Az Égigérő blogon közölt írásokkal tolmácsa szeretnék lenni az építészetet gyakorlók és a nem építészek közötti párbeszédnek. Elvégre én is az utóbbiként csöppentem ebbe a szakmába, és azt hiszem a mai napig megőriztem valamit a kívülállók látásmódjából.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés