2014. szeptember 21., Máté, Mirella napja

Óriási küzdelemben nyert

Archír
Őrfi József

2012. április 27., péntek 11:00
Elképesztő izgalmakat hozott az Év Tájépítésze díjosztó gálája, megszaporodtak az ősz hajszálaim.

FUGÁ-nak hívják a Petőfi Sándor utcában található építészeti kultúrközpontot, ahova befogadták tegnap a tájépítészeket, és jaj de nagyon jól tették. Ha belépett az ember a FUGÁ-ba, először végigment az előtéren, majd beért a középső nagyterembe, ott látott vagy kétszáz lelkes embert, és öt újságírót. Az előbbiekről kiderült, hogy mind polihisztor tájépítész, az utóbbiak pedig az egyetlenek, akik azt tették csak hozzá az estéhez, amiért odahívták őket: beszéltek, felolvastak, dicsérték a jelölteket. A tájépítészek némelyike igen sokoldalúnak bizonyult, például az egyik elnök miután átadott egy díjat, a zongorához pattant, a hátsó sorból pedig előrejött egy tájépítész kislány, és elkezdett gyönyörűen énekelni. Miközben ment a zene, egyszer csak ütőhangszeres kíséretet hallottam, majd felfedeztem a zongora mögött az egész estét dokumentáló fotóst, kezében az ütőkkel. Mikor róla is kiderült, hogy egyébként tájépítész, kezdtem szégyellni magam, hogy a laudációt, amire felkértek, nem énekelve tartottam meg, vagy legalább kicsit táncolhattam volna, bizonyítva az építész-újságírók sokoldalúságát.

A szervezők mindent szinte nulla erőforrásból, összefogással teremtettek  elő, mégis minden jól sikerült: az este és a díj például olyan színvonalas dizájnt kapott, amit a kínaiak rögtön beválogattak egy idei könyvükbe, mint a világ egyik legjobb arculattervezését.

Még az este elején bemutattak egy 93 éves, gyönyörű bácsit, akiről kiderült, hogy nem más, mint a hazai tájépítészet nagy öregje, Mőcsényi Mihály, aki korábban többek között a Tájépítészek Nemzetközi Szövetségének is elnöke volt. Nem aggódtam a szakmai utánpótlásért sem, a terem végében éppen akkor nyomta el a buzgóság a kisgyerekeket, amikor a laudálások után a felnőttek már alig győzték kivárni, hogy kiderüljön, ki is lett Magyarországon az első Év Tájépítésze. A szervezők jó érzékkel húzták az idegeket, ahogy most én is teszem, először minden jelöltnek adtak egy betonból készült oklevelet, majd előbb az Év Junior Tájépítésze díjat osztották ki, amit gyönyörű, finom-lelkű munkájáért megérdemelten nyert meg Simon-Kiss Márta, majd még szövegeltek egy kicsit, hogy végül bejelentsék, ki a győztes.

Az első Év Tájépítésze Díjat többek között a Gödöllői Királyi Kastély romantikus kertjének rehabilitációs munkáiért, a Károly körút tervezéséért és az erdélyi kastélykertek kutatásáért Fekete Albert kapta, ezúton is gratulálunk neki.

A tájépítészek előtt le a kalappal a fantasztikus szervezésért, a magas színvonalú munkákért, a kedves olvasóknak pedig ajánlom figyelmébe ezt a nagyon szerethető, környezetünket értünk átformáló szakmát, megérdemlik a társadalmi figyelmet. A gálán és a zsűriben itt volt Nigel Thorne, az Európai Tájépítész Szövetség elnöke, aki azt mondta, a magyar tájépítész munkák színvonala a világon bárhol megállná a helyét, nem lehet hát őket nem komolyan venni.

Fekete Albert: a Gödöllői Királyi Kastély rehabilitációs munkái
Fekete Albert: a Gödöllői Királyi Kastélykert rehabilitációs munkái. Forrás: Építészfórum

Égigérő blog

Gondolatok és aktualitások építészeti és urbanisztikai témában. Hírek, kritikák, elmélkedések. A megjelenő írások tartalom szerint is csoportosításra kerülnek. ARCHÍR: véleménnyel keretezett tudósítások, beszámolók a hazai építészeti közéletről, kiállításokról, eseményekről. COLLSTOKK: építészmérce. Világmegváltó és lírikus építészkritikák érzelmi alapon, komolyan. ARKHÉ TEKTONIKA: töprengés a legnagyobb ívű szakmáról, ami még a kozmosznál is nagyobb dolgokkal dobálózik. ÉPÍTÉSZAKI: hétköznapok építész szemmel, benyomások, tervek, tévedések és bizonyosság.