Szembemennek a kormánnyal az építészek?

Építészaki

Őrfi József, 2012. július 11., szerda 19:30, frissítve: szerda 19:43
Kizártak egy tervet a Puskás Aréna és környezete rendezésére kiírt pályázatból, amit így idő előtt meg lehet ismerni. Ami igazán érdekes, hogy a tervben egyáltalán nem szerepel a Puskás mellé kért új stadion.

Nemrég eldőlt, hogy a kormány új stadion építése mellett tette le a voksát. A Puskás a felújítás után atlétikai stadionként fog üzemelni, az új futballstadion pedig mellette épül majd fel – így szólt a döntés. A terület rendezésére kiírt pályázatra sok terv érkezett, egyiküket azonban kizárták, formai okok miatt. Állítólag annyi történt, hogy a név nélkül zajló versenyben a beadott pályázatban véletlenül benne maradt, hogy egyes fájlok szerzője a „rendszergazda”. Mivel név nem lehet, a tervet kizárták. Nem mennék most bele abba, hogy ennek volt-e értelme, vagy sem, én még sosem voltam bürokrata.

Ami izgalmas, hogy így idő előtt napvilágot látott a terv, amiben az új stadion egyszerűen nem is szerepelt. Az építészfórum leközölte a tervet, amiből kiderül: a terveket jegyző építészek nem tartják sem gazdaságosnak, sem jól működtethetőnek a két egymás melletti stadion koncepcióját. Azzal érvelnek, hogy a Puskás megmenthető, kiegészíthető kortárs eszközökkel, így csak egyre van szükség, szerintük sokkal olcsóbb is lenne. Szerintük a terület sem igényli a zsúfolt beépítést. Atlétikai stadionra egész évben nincs szükség – teszik hozzá. Vannak nemzetközi példák arra, hogy futballstadionban rendeznek atlétikai versenyeket, olyankor a pályát megemelik, hogy jobban látható legyen, ami ott történik. A terv az érvelésnél elválasztja a gazdaságossági és funkcionális érvelést az érzelmi alapúaktól, ez utóbbiak között érvként szerepel az is, hogy nem lehet csak úgy elvenni egy nevet a Puskástól és másiknak adni. A mostani pályán Puskás Öcsi és az Aranycsapat focizott, sőt, maguk is részt vettek az építésében, így szellemileg is megkérdőjelezhető a név elvétele.

 

A javasolt koncepció a Puskás megőrzésére. Szerzők: Skardelli György, Borbély András, Csízy László, Kelemen Bálint, Skardelli Mátyás.Forrás: építészfórum

 

Kicsit misztikába hajló terület, de magam is úgy vélem, összefüggnek ezek a dolgok. A régi stadionban dicső meccseket játszott a magyar válogatott, aztán, ahogy romlott az építmény állapota, úgy csúszott lefelé a magyar futball is. Ha újat építünk, azzal a hagyományok is megszakadnak, mindent tiszta lappal kezdünk, megszakad a folytonosság a régi időkkel.

Tudom, hogy ezt nehéz befogadni, nem is ez a fő érv az új stadion ellen.

A közzétett tervet Facebookon lájkolják a fiatal szakmabeliek, tehát egyetértenek a benne foglalt felvetésekkel. Nem tudom, hogyan és kik között dőlt el, hogy új stadion lesz, ahogy azt sem, hogy ez kőbe van-e vésve. Az mindenesetre biztos, hogy szükség lenne egy olyan építész szervezetre, aki ilyen jelentőségű pályázatok előkészítésében segítségére tudna lenni a döntéshozóknak, lehetőség szerint egységesen megfogalmazott tanácsokkal.

 

A terv szerzői: Skardelli György, Borbély András, Csízy László, Kelemen Bálint, Skardelli Mátyás. Forrás: építészfórum

 

Az építészek nem hülyék, sőt. Igaz vannak köztük, akik bárkinek bármit hajlandóak megtenni, és minden esetben az építést javasolni az újabb munka reményében.

hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 12:35
  2. 12:31
  3. 12:23
  4. 12:21
  5. 12:19
  6. 12:06
  7. 12:00
  8. 11:54
  9. 11:40
  10. 11:31
  11. 11:29
  12. 11:23
  13. 11:18
  14. 11:11
  15. 11:10
  16. 11:09
  17. 11:01
  18. 10:59
  19. 10:47
  20. 10:45
  21. 10:38
  22. 10:30
  23. 10:23
  24. 10:18
  25. 10:10
  26. 10:01
  27. 09:49
  28. 09:47
  29. 09:46
  30. 09:45
  31. 09:42
  32. 09:39
  33. 09:37
  34. 09:35
  35. 09:25
  36. 09:20
  37. 09:17
  38. 09:15
  39. 09:10
  40. 09:07
  41. 09:05
  42. 09:00
  43. 08:58
  44. 08:52
  45. 08:46
  46. 08:44
  47. 08:43
  48. 08:36
  49. 08:24
  50. 08:23
  51. 08:10
  52. 08:06
  53. 08:00
  54. 07:55
  55. 07:45
  56. 07:44
  57. 07:40
  58. 07:32
  59. 07:31
  60. 07:25
  61. 07:15
  62. 07:03
  63. 06:50
  64. 06:35
  65. 06:22
  66. 06:10
  67. 06:02
  68. 05:50
  69. 05:45
  70. 00:20
  71. 00:01
  72. 23:48
  73. 23:17
  74. 22:50
  75. 22:32
  76. 22:20
  77. 22:13
  78. 22:06
  79. 21:53
  80. 21:45
  81. 21:40
  82. 21:38
  83. 21:36
  84. 21:22
  85. 21:11
  86. 21:10
  87. 21:07
  88. 21:00
  89. 20:52
  90. 20:48
  91. 20:44
  92. 20:41
  93. 20:39
  94. 20:38
  95. 20:36
  96. 20:35
  97. 20:34
  98. 20:31
  99. 20:30
  100. 20:14
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása