A WHO beszállt a Zika-vírus elleni harcba

MNO

2016. február 12., péntek 11:40, frissítve: péntek 12:19

A WHO szerint már több csoport vagy cég is kész segíteni – írta pénteken az ABC News.

A WHO főigazgató-helyettese Genfben elmondta: az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) egészségügyi szervezete a lehető leggyorsabban próbál megoldást találni a Zika-vírus terjedésének megfékezésére. Jelezte: már tizenöt cég vagy csoport kész részt venni a vírus elleni harcban.

Azt is megerősítette az ABC szerint, hogy a moszkitók terjesztette vírus és a kisfejűség közötti kapcsolatra egyre nagyobb valószínűséget látnak.

A következő Venezuela?
Venezuelában három halottjuk van a Zika-lázhoz kapcsolódó eseteknek – jelentette be Nicolás Maduro államfő. A politikus a helyi idő szerint csütörtökön közvetített televíziós beszédében közölte, hogy a 319 megerősített esetből 68 járt komplikációkkal. Hozzátette, hogy az országban 5221 lehetséges Zika-vírusos esetet regisztráltak az idén február 8-ig tavaly november 5-től. A 68 beteget, akinél komplikációk jelentek meg, intenzív osztályon ápolják.