Embargó

Nem tudták megpörkölni a nemzet csótányát

pion, Tresó T. Tibor

2012. április 17., kedd 22:36
Új műfaj debütált az RTL-en futó Showder Klub keretein belül. A Roast – azaz az Égetés – százéves múltjával igen népszerű a tengerentúlon. Az első adást – ahol a Beatrice frontemberét, Nagy Ferót próbálták alázni – figyelemmel követte az MNO két újságírója, pion és Tresó T. Tibor is.

Roast – Nekem kellene röhögnöm Nagy Ferón (pion)

Legutóbb, amikor a tévé előtt ragadtam valamelyik éjszaka, éppen Charlie Sheent savazták valahol Amerikában. A csávót van is miért: a felesége (lehet, hogy már elvált) mellett főállásban döngeti a pornósztárokat, rá épül a földrész szeszipara, és nemhogy utcát, de egész autópályákat képes eltüntetni az orrában, mellékállásban meg színész. A díszlet grandiőz, a röhögés kötelező, a fogsorok fehérek, mint a pornószínésznőké. Kínos érzés volt végignézni, kínosabb, mintha a néző maga lett volna Charlie Sheen, és már majdnem sajnálni kezdtem, de azért csak kiröhögtem: most nem éppen egy szálloda királyi lakosztályában kényeztetnek, hanem éppen te nyomod az orált, barátom.

Roast – égetés, savazás, cinkelés. A műsorban közismert személyiségeket szednek szét verbálisan kollégák, barátok és stand-uposok. A főszereplő a savazás végén öt percben megvédheti magát. A show az Egyesült Államokban hatalmas siker, Charlie Sheen, Ronald Reagan, Donald Trump, Frank Sinatra és Pamela Anderson is túlélte már. A régióban nálunk fut először a műsor.

És a műfaj, a roast hétfőn este itthon is megjelent. Producere, Kovács Kristóf a kontrolcé-kontrolvé konstellációt az Esti Showderrel kezdte, s most itt folytatja. Csak semmi specifikáció, győztes taktikán ne változtass: a díszlet, a vágás, a színház – mind-mind ugyanaz, mint az eredetiben. Annyi a különbség, hogy most nem Charlie Sheent szogatták, hanem Nagy Ferót. Mondjuk azért ez talán hatalmas különbség.

Előzetesen arról remegett a sajtó, hogy kivágják a műsorból a csatornára és a szereplők munkájára tett kínos megjegyzéseket (lásd Jáksó és a Marslakók, X-faktor), azonban egy-két ilyen mégis benne maradt, s ha nem is az X-faktort, de a Heti hetest osztották rendesen, és a köztévés sorozat is kapott néhány pofont. Merthogy nem csupán Ferónak kellett állnia a taslikat, hanem mindenkinek, aki felszólalt, vagyis mindenki mindenkit kiosztott.

Pedig hatszáz fős fizető közönség jött össze a Thália Színházban, megtelt a csodálatos tér, hatalmas volt a színpad. És éppen ez volt a baj. Minden fellépő tudta, hogy most színházban van. És az a közvetlenség és természetesség, amit megszoktunk a Showder Klubban, itt azonnal megszűnt. Színészkedett mindenki, a saját szerepüket játszották el, nem önmagukat. Kiült az arcukra, hogy mikor mondják a poént, és a hülye sem volt képes meglepődni, amikor elcsattant. Mert nem azzal van a baj, hogy savazzuk a delikvenseket, hanem azzal, hogy szokni kell a környezetet.

Nagy Feróból pedig azért lehetetlen ilyen műsorban főszereplőt csinálni, mert azon kívül, hogy öreg és van két ismert száma, nem sok mindent lehet elmondani róla. Nem botrányhős, csak a bulvár kiáltotta ki annak. Egyszer talán két fröccstől hangosan kiabált a tévében, na és, Bukowskit meg egy irodalmi műsorból vezették ki tökrészegen, pedig ő csak egy költő, nem rockernek látszó tárgy. Azt viszont tudtuk, hogy Feró nem a három oktávja okán lett a nemzet csótánya, s most már azt is tudjuk, hogy nem degeci származású. De arra legalább büszke, hogy ő a Nagy Feró – és a nevét is helyesen olvasta fel a súgógépről.

Szóval kicsit több természetességre lenne szükség ahhoz, hogy ez a műsor életben maradjon. Meg hát igazi botrányhősre, amiből azért a magyar médiában nem túl sok van. Hogy valóban láthatóvá váljon a műsor lényege: kínos legyen ülni a trónon, és én röhögjem ki a Nagy Ferót, ne pedig ő saját magát.

Nagy Feró épphogy csak átsütve (Tresó T. Tibor)

Kíváncsian vártam, hogyan birkózik meg a feladattal az RTL Klub, ami értelemszerűen a saját istállóból küldte csatasorba arcait. A pilótaszékbe a jelenleg szintén a csatorna színeiben dolgozó „Garázsmestert” rakta, hogy együtt indítsák be az idáig ismeretlen műfaj, a roast debütáló darabját. A kísérlet sikerült, az alany túlélte, valójában meg sem pörkölték rendesen, bár ez utóbbi nem csak Feró rinocéroszbőre miatt alakult így.

A Beatrice énekesét mostanában – az X-faktoros dolgai miatt – menő dolog szalonrockernek nevezni, de azért azt ne felejtsük el, hogy az égetett bajszos ember egyike volt azoknak, akik lerakták a hazai punkrock és alternatív zenei kultúra alapjait, és volt időszak, amikor az ország kb. két falujából nem voltak csak kitiltva, és még így is tett le zeneileg maradandót az asztalra (nem, nem a „8 óra munka” című lagzis holmira gondolok), ergo igenis van miért tisztelni, ha szeretni nem is kötelező.

Mindezek mellett Feró más médiaplatformon is bírja a gyűrődést, interjúknál nincs letiltott kérdés, sem zavarba jövés, tapasztalt öreg róka, és ha hozzátesszük, hogy az RTL embere, nincs min csodálkozni, hogy ő lett az első Roast-alany, és nem Hajdú Péter.

Aki az eredeti, amerikai formátumot nem látta, az valószínűleg nem szórakozott rosszul, de tegyük hozzá, fel kell nőni az égetés műfajához, mert anélkül kis hazánkban bizony nem lesz sikeres a honosítás. Nem csak szereplőknek, de a műfajt befogadó csatornának is kellő rugalmassággal kell kezelnie a poénokat, különben tényleg csak egy rágós, ízetlen mócsing kerül le a grillrácsról, és nem egy ropogósra sütött steak.

A külsőségeket sikerült remekül átvenni, de az amerikai lazulós formátumhoz képest itt kissé karót nyelt, szmokingos felvonulással már sikerült „Story-gálás” céges bulira venni a figurát. A poénok egy részét volt, aki természetesen, ki színészi modorossággal, más pedig monitorról tolta. Súgógépről pályatársat oltogatni pedig minden, csak nem hiteles, ahogyan a zárásnak szánt visszavágó monológot is bátran bele lehetett volna mondani az égetők arcába.

Mindezek ellenére az első adás nem lett bukó, még ha olyan oda nem illő arcokat is szerepeltettek, mint Magyar „Nyuszómuszó” Attila. Az egymás piszkálása még csak-csak ment, de Ferónak már kevesen mertek olyat beszólni, amitől a hétköznapi tévénéző akaratlanul röhög fel a tévé előtt. Több lazulással, erősebb, felszabadultabb poénokkal jobban működne az égetés, mert amit hétfőn láttunk, az csak takarékláng volt. Hogy az RTL mennyi poént vágott ki, azt egyelőre nem tudni (állítólag a teljes, vágatlan cuccot felrakják a netre), de a kérdés ezután már csak az, hogyan tovább?

A hazai közélet hemzseg az égetnivaló alanyoktól, de ki lehet az, aki nem sértődik meg, képes röhögni saját magán, és frappánsan vissza is tud vágni? Találni olyan ismert és szerethető figurát, akit szórakoztató módon, a tisztelet jeleként ízekre lehet szedni?

Talán Kiszel Tünde, aki egy évekkel ezelőtti, részegen beszólós amatőr videóért képes volt perre menni egy szerencsétlen tinisztárral? Az égetés alapja, hogy a célszemély tegyen le valamit az asztalra, és szeressék azok, akik nekiesnek verbálisan, így a „naptárlady” kilőve, pedig Fluortól kaphatott volna gazdagon.

Be merné-e vállalni Csernus Imre, Soma, vagy Havas Henrik az égetést, akár alanyként is? Mennyire cinkelné Ganxsta Zoli egykori harcostársát, Pityinger Lacit? Felülne az alázótrónra Csiszár Jenő? Vajon hogyan reagálna Delhusa Gjon a verbális kénsavas vízipisztolyozásra? Felajánlaná a zrikálásért kapott gázsit a rászorulóknak Hajdú Péter, ahogyan azt Pamela Anderson tette?

Vajon mer-e valóban égetni a műsor, vagy csak langyosan tartja a levest?