Energiapolitika

Egységfront Lázár János ellen

FB, 2016. február 18., csütörtök 07:51, frissítve: csütörtök 08:12
Egymással verseng Seszták és Lázár az energiapolitikában a Népszabadság szerint.

A Lázár János vezette Miniszterelnökség nemrég készített egy átfogó energiafejlesztési koncepciót. A Seszták Miklós vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) készített egy „ellenanyagot”, amely ráadásul Orbán Viktor miniszterelnök tetszését is elnyerte – írja a Népszabadság iparági forrásokra hivatkozva. Az NFM koncepciója mögött a teljes energiaszektor felsorakozott, így a Mol és az MVM Magyar Villamos Művek is. Sesztákék szerint nem a várakozásokhoz mért változásokat hozták Lázár reformjai, és nem fenntarthatók.

A lap úgy tudja, hogy a Mol és az MVM nem közösen dolgozott az anyagokon, ám az NFM-nél egységes koncepcióvá érett a munkájuk. A sesztáki tervezet meglétét a lapnak senki nem cáfolta, ám azzal kapcsolatban már megoszlottak a vélemények, hogy azt mennyire támogatja Orbán. A tervben állítólag az is szerepel, hogy az MVM-nél gyűjtsenek össze minden állami áramhálózatot, és a lakossági szolgáltatást sem zárja ki. Ezzel kapcsolatban a Népszabadság egy forrása így nyilatkozott: „Változnak az idők.”

Nem született döntés

Lázár a paksi atomerőmű ügyében is látványos pozícióromlást könyvelhet el a lap szerint. A Miniszterelnökséget vezető miniszter többször hangoztatta, hogy nyugati vezetőket tennének Paks élére, ezt az MVM ellenzi, s kiállt a jelenlegi vezetés mellett – a lap úgy véli, hogy ez Seszták Miklós „védőernyője nélkül elképzelhetetlen lenne”.

Az energialobbi egységfrontba tömörült Lázár János ellen – szögezi le a Népszabadság, amelynek a Miniszterelnökség azt írta, hogy „az általunk felvetett, az érvényes kormánydöntésekkel ellentétes elképzelésekről nem született kormánydöntés”. Az NFM és a Mol nem válaszolt a lapnak, míg az MVM spekulációra hivatkozva zárkózott el a válaszadástól.

Legolvasottabb
Legfrissebb

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása