Erdőkerülő

Szigorúbb lett a nemrég elfogadott új büntető törvénykönyv

Csapás az orvvadászokra

Nagy Áron
Magyar Nemzet
2012. július 05., csütörtök 00:05
Az új büntető törvénykönyv elfogadásával bűncselekménnyé vált az úgynevezett külső és belső orvvadászat, a vad tiltott eszközökkel történő elejtése, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – közölte lapunkkal az igazságügyi tárca. A nemzetgazdasági miniszter rendelete eközben a vadászlőfegyverek vizsgáztatásának rendjén változtatott.
Vizsga törölve. Módosította a fegyverek, lövőkészülékek, valamint ezek lőszereinek vizsgálatáról szóló rendeletet a nemzetgazdasági miniszter. Az új szabályozás értelmében a már használatban levő vadász- és sportlőfegyverek az időszakos vizsgálat alól mentesek, hacsak nem hajtottak végre rajtuk fődarabcserét, valamint nem módosították a teherviselő elemét, az elsütő- és biztosítószerkezetét, illetve nem akarják eladni. Ha javítás történik, a javítást végzőnek, eladásnál pedig az eladónak kell bemutatni, illetőleg vizsgálatra vinnie a fegyvert – derül ki a 12/2012. (VI. 25.) NGM-rendeletből.

Az Országgyűlés elfogadta az új büntető törvénykönyvet (Btk.), amely az eddiginél sokkal hangsúlyosabban, határozottabban és pontosabban ad választ a természetet károsító bűncselekményekre, valamint az orvvadászatra és orvhalászatra. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az új Btk. a hatályostól eltérően külön – az állatkínzásból kiemelt – tényállásokként értelmezi az orvvadászatot és orvhalászatot. Előbbinek már nemcsak a vad elejtése számít, hanem az is bűncselekmény, amikor a vad elejtése még nem történt meg, de a magatartás erre irányul. Büntethető lesz az úgynevezett külső orvvadászat (amikor az orvvadászatot nem vadász követi el) és a belső orvvadászat is, amikor a vadászok idegen vadászterületen végeznek vad elejtésére, elfogására irányuló tevékenységet anélkül, hogy bérvadászként, vendégvadászként erre engedélyük lenne. Büntetendő az a magatartás is, amikor vadászati tilalmi idő hatálya alá eső vadfaj egyedét ejtik vagy fogják el. Orvvadászatnak minősül továbbá, ha valaki külön jogszabályban meghatározott tiltott vadászati eszközzel, tiltott vadászati módon vagy kíméleti területen zsákmányol vadat. Orvhalászat alatt ugyanakkor a jogosulatlan halfogásra irányuló tevékenységet érti a jogalkotó, de csak a halászhálóval vagy más halászati eszközzel folytatott orvhalászat számít bűncselekménynek, a horgászbotosra nem vonatkozik az új Btk. rendelkezése. Ugyancsak orvhalászatnak számít az, ha tiltott eszközzel, tiltott módon, valamint kíméleti területen próbál meg horgászni valaki. A törvénykönyv bünteti a természetkárosítás bűncselekményét is, amelynek tényállását két külön szakaszra tagolja. Az első az egyedvédelmi, a második a természeti értékek és területek védelmével kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza. Ezzel ez a szabályozás áttekinthetőbbé és így valamivel egyszerűbbé, könnyebben kezelhetővé is válik – közölte lapunkkal a tárca sajtóosztálya.

Címkék
Időpont
2013
05
22
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

MNO vezető hírek

A kormány megmentette az országot a csődtől, a lehetőségekhez képest teljesítette célkitűzéseit. Tovább

2

Megöltek Londonban egy brit katonát, a kormány szerint feltételezhetően terrorcselekmény történt. Tovább

1

A legutóbbi kedvező GDP-adat közvetetten járulhat hozzá a pozitív döntéshez, mivel alátámasztja a kormány előrejelzéseit – közölte Banai Péter Benő. Tovább

7

Már csak leglelkesebb követőik és a vérbeli szakemberek adnak némi esélyt annak, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter a Kancsendzönga meghódítása után előbukkan. Tovább