„Fontos lépés” a terv elfogadása

TK
Forrás: MTI
2012. március 27., kedd 23:49
„Fontos lépés”, hogy Szíria elfogadta Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja béketervét, de bizonyítani az Aszad-rendszer a cselekedeteivel tud majd – jelentette ki kedden Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Nuland hangsúlyozta: az Egyesült Államok elvárja Bassár el-Aszad szíriai elnöktől, hogy „haladéktalanul megkezdi Annan javaslatainak végrehajtását, és azzal kezdi, hogy elhallgattatja a fegyvereit és beengedi a humanitárius segélyt”.

Robert Ford, az Egyesült Államok Damaszkuszból visszahívott szíriai nagykövete kedden, washingtoni kongresszusi meghallgatásán kijelentette: a szíriai rezsim atrocitásokat követ el az emberi jogokkal szemben. Véleménye szerint a biztonsági erők által önkényesen elfogott emberek megkínzása kimerítheti az emberiesség elleni bűncselekményt.

Hirdetés

Ford hangsúlyozta, hogy Aszad nem törődik az emberi jogokkal, ugyanakkor a konfliktus további militarizálása ellen érvelt.

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS