Nyilvános végzést tett közzé a bizottság hazánkkal kapcsolatban

NT
Forrás: MTI,MNO
2012. július 26., csütörtök 15:55
Felkerült az Európai Bíróság honlapjára az a végzés, amely gyorsított eljárást rendel el a bírák nyugdíjazásával kapcsolatban az Európai Bizottság és Magyarország között folyó vita ügyében.

A bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozó szabályozás volt az egyik ügy, amely miatt az Európai Bizottság uniós jogsértési eljárást indított Magyarország ellen ez év elején. Miután a két fél eddig nem tudott egyetértésre jutni, a kérdést minden bizonnyal az Európai Bíróság dönti el.

Kedvező lehet a hatása

A végzés magyar nyelvű szövege szerint „az ügy gyors elbírálása – azonfelül, hogy nem zárható ki, hogy kedvező hatással lehet azokra a bírákra és ügyészekre is, akiknek szolgálati viszonya már megszűnt, amennyiben a bíróságnak megalapozottnak kellene tekintenie a bizottság keresetét – mindenképpen lehetővé tenné, hogy azok az érintettek, akiknek szolgálati viszonya a nemzeti szabályozás alapján 2012. december 31-én szűnik meg, elkerüljék az említett szabályozás állítólagos káros hatásait. Márpedig meg kell állapítani, hogy az, hogy az érintettek ilyen hirtelen kénytelenek abbahagyni hivatásuk gyakorlását, a szolgálati viszony kötelező megszűnését eredményező korhatár tervezett leszállításának pénzügyi következményein túlmenően helyrehozhatatlan következményekkel járhat a szakmai pályafutásukra.”

A szövegből az is kiderül, hogy a magyar kormány a gyorsított eljárás elutasítására kérte a bíróságot. Egyebek között arra hivatkozott, hogy az „nem biztosítaná a bizottság által kifogásolt szabályozás bíróság általi alapos vizsgálatát”, továbbá hangot adott annak a kételyének is, hogy az uniós bíróságnak a magyar alkotmánybíróság döntését megelőzően kell-e határozatot hoznia. Előzetes jelzés szerint a gyorsított eljárás révén várhatóan szeptemberben tárgyalják az ügyet Luxemburgban.

Ősszel már ítélet?

Az MTI korábban úgy értesült, hogy a gyorsított eljárás miatt ősszel már ítélet is születhet az ügyben. A végzés úgy fogalmaz: „kívánatos, hogy a bíróság a jelen keresetről a lehető legrövidebb időn belül, de mindenesetre 2012. december 31. előtt határozzon”.

A gyorsított eljárás ritkaságnak számít az Európai Bíróság történetében, több évtized alatt csupán néhány esetben választották ezt az eljárásformát.

Hirdetés

Soron kívül

Ismert, az alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabály alapján nyugdíjazott bírák munkaügyi pereinek soron kívüli elintézését kérte korábban az Ideális Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesület az Országos Bírói Tanács elnökéhez címzett levélben. Cserni János, az egyesület elnöke az általa jegyzett levélben emlékeztetett arra: az Alkotmánybíróság (Ab) július 16-ai határozatában megállapította, hogy a bírák nyugdíjazásának idén hatályba lépett új szabályai formai és tartalmi szempontból is sértik a bírói függetlenség alkotmányos követelményét.

Beszámoltunk róla, hogy még az Ab döntésének kihirdetése napján Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere. A kormány a tervek szerint javaslatot tesz a parlamentnek az alaptörvény, a bíróságokról szóló jogszabály és a nyugdíjtörvény közötti összhang megteremtésére.

Hozzászólások

  1. berlali 2012. július 31., kedd 17:13
    Nem kétséges, hogy egyes bírák (vajon kik is???) úgy gondolják, hogy ŐK SAJÁT MAGUK egyenlőbbek a sok egyenlő között. Tipikus EU-s gondolkozásmód; vannak dolgok, amikhez a nemzetnek semmi köze, mert azt internacionalista szinten kell az EU-ban intézni. Ez pedig szocialista/kommunista érdekkörben van. Vagyis az EU szerint is a bírák EGYENLŐBBEK az egyenlők között. Tipikus kommunista életfelfogás. Ez a kérdés is egy csepp az EU-tól való elszakadás poharában.
  2. okaokaoka 2012. július 26., csütörtök 19:23
    gamma 2012. július 26., csütörtök 19:16

    Térjünk vissza a témára ítélethirdetés után!
  3. gamma 2012. július 26., csütörtök 19:16
    @ okaokaoka 2012. július 26., csütörtök 18:22

    Nehezen érted meg a dolgokat ...
    Vannak hatáskörök, ilyen a nyugdíjkorhatár is és még sok más, amihez semmi közük. Még akkor sem, ha "befogadta". Majd "kifogadja..." ..:-). És ilyen bármelyik ország Alkotmánya/Alaptörvénye is! Ha pedig abban az áll, hogy a bírók szolgálati ideje a mindenkori nyugdíjkorhatár betöltéséig tart, akkor az addig tart. Világos?
  4. okaokaoka 2012. július 26., csütörtök 18:22
    gamma 2012. július 26., csütörtök 17:48

    Ahogy azt móricka elképzeli. Az Európai Bíróság be sm fogadta volna a panaszt ha nem tartozna a hatáskörébe. Persze a magadfajta "jogtudósok" ezt jobban tudják, kár hogy semmit sem értenek hozzá.
  5. gamma 2012. július 26., csütörtök 17:48
    @ okaokaoka 2012. július 26., csütörtök 17:18

    No! Ami az utolsó mondatodat illeti, arra csak annyit, hogy: "szépen hangzik az ilyen ember szájából ...":-)))
    Azonfelül pedig: nem fog semmibe sem kerülni, mert a nyugdíjkorhatár megállapítása nemzeti hatáskör és akkor is alkalmazni fogják, ha az EU a fenekét a földhöz veri. Arról máe nwm is beszélve, hogy az úgynevezett "nemzetközi bíróság" sem ítélhet fölötte, mert az ő hatáskörébe sem tartozik. Sőt! Semmiféle bíróság hatáskörébe bnem tartozik!!!
  6. okaokaoka 2012. július 26., csütörtök 17:18
    Laszlo Zempleni 2012. július 26., csütörtök 17:03

    Sok milliárdba fog ez kerülni a magyar államnak. Neked meg a hozzád hasonló gyalázkodóknak kellene megfizetni, no meg orbánnak és bandájának. Neked nem itt, hanem a kuruc infón lenne a helyed, vagy onnan látogattál ide?
  7. 2012. július 26., csütörtök 17:03
    A vörös bíráknak vagy így, vagy úgy, menniük kell. Apropó. Mit keres még ez a vörös politikus Cserni a bírói karban?

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS