A rocksztárok is emberek

Balogh Roland

Balogh Roland

2016. november 13., vasárnap 19:50, frissítve: hétfő 19:42

Hatvan év rocktörténelmének néhány pillanatát sűrítettük itt össze tizenhat fotóba.

Az összeállítást látva valahogy önkéntelenül is az ókori történetíró, Tertullianus diadalmenettel kapcsolatos fámája ötlik fel bennünk. A győztes hadvezér fülébe állítólag egy rabszolga ugyanis végig azt sugdosta, hogy „Tekints magad mögé! Ne feledd, hogy ember vagy!”, azaz arra próbálta meg emlékeztetni őt, hogy egy pillanatra se felejtse el, hogy ő nem isten, de még csak nem is hérosz. 

Nos, az alábbi képekből is kiderül, hogy a könnyűzene óriásai is esendő, halandó emberek voltak, egyúttal az is látszik, hogy ezer szállal kötődnek egymáshoz. Érdemes hát végiglapozni őket Elvistől Lemmyig.

 
Elvis Presley a németországi Friedberg melletti amerikai bázison katonai ruházatot s felszereléseket próbálgat 1958. október 4-én. A rock and roll királyának életében meghatározó volt a sereg, ahová 1958 márciusában lépett be, s két évet szolgált, többek között megfordult az akkori Nyugat-Németországban is. Elvis egyébként őrmesteri rangig vitte, s a németországi állomásozása alatt, 24 éves korában találkozott későbbi feleségével, Priscilla Presley-vel. 
 Fotó: Intercontinentale / Europress/AFP
 
 
Lassan hatvan éve, hogy a liverpooli Beatles feltalálta a tömeghisztériát. Noha a könnyűzene iránti rajongás korábban sem volt ismeretlen, de ipari méretűre a gombafejűeknek sikerült továbbfejlesztenie. Amerre jártak, visongó tinilányok hada olykor még a rendőrséggel sem volt rest megküzdeni azért, hogy legalább egy hajtincset ki tudjon tépni a tagok fejéről. Itt a lányok épp a brit biztos uraknak feszülnek neki a londoni Buckingham-palota tőszomszédságában 1965. október 26-án.   Europress/AFP
 
 
S ím itt a négy srác, akikért megérte kitaposni egymásból a szuszt is. John Lennon, Ringo Starr, George Harrison és Paul McCartney (balról jobbra) William Shakespeare Szentivánéji álom című darabjának próbáján fotózkodik Londonban 1964. április 29-én.
 Europress/AFP
 
 
Az idei év egyik nagy távozója, David Bowie első felesége, Angela, illetve fiuk, az akkor még nem egészen hároméves Duncan Jones társaságában 1974. február 17-én. Az ezerarcú, 69 éves korában idén január 10-én elhunyt zenész karrierje során szinte minden nagyágyúval énekelt egy duettet. A BBC egyébként nemrég jelezte, Bowie utolsó öt évéből egy mélyinterjúkkal, eddig nem látott beszélgetésekkel teletűzdelt dokumentumfilmet ad ki halálának első évfordulójára, amely napot amúgy is neki szentelik a brit közszolgálati adón. Külön izgalmas, hogy fia remek filmrendező lett időközben, s olyan alkotásokat készített, mint a 2009-es sci-fi, a Hold (Moon), a 2011-es Forráskód (Source Code) vagy épp az idei Warcraft-mozi. 
 Europress/AFP
 
 
Ilyen is volt: Elton John 1984. február 14-én feleségül vette Renate Blauelt. Házasságuk mindössze 1988-ig tartott, s a rosszmájúak szerint a zenész azért vette el Blauelt, hogy így álcázza homoszexualitását. Elton John már egy 1976-os Rolling Stone-interjúban is bejelentette, hogy mindkét nemhez vonzódik, majd az 1988-as válása után már úgy nyilatkozott, teljesen elfogadta, hogy meleg. A HIV-vel szembeni küzdelemben a kezdetek óta igen aktív zenész ma David Furnishsel él együtt, a pár 2014-ben házasodott össze. 
 Europress/AFP
 
 
„Nem tudom, pár évig zenélünk, aztán elválik, mi lesz” – ezt nyilatkozta nem sokkal a The Rolling Stones 1962-es megalakulása után a banda frontembere, Mick Jagger. Azóta mintegy 54 év telt el, de a Stones még mindig áll, a banda elpusztíthatatlannak tűnik, s lehet őket szeretni vagy sem, de az biztos, örökké az egyik legikonikusabbak lesznek. A most 73 éves Jagger és a balhékban, bulikban elválaszthatatlan társa, az immár 72 éves Keith Richards (a képen jobbra) sose voltak nyugodt figurák. 1967. május 11-én is a sussexi Chichester bírósága előtt kellett megjelenniük tiltott kábítószer-birtoklás vádja miatt. Az énekest három hónap, míg a gitárost egy év börtönbüntetésre ítélték, ám végül mindketten mindössze egy estét töltöttek a rácsok mögött, másnap óvadék fejében szabadultak. Richards ellen másodfokon bizonyíték hiányában ejtették a vádakat, Jaggert pedig felmentették.
 Europress/AFP
 
 
„Ha a rock and rollnak új nevet kellene adni, az tuti Chuck Berry lenne” – jegyezte meg egyszer az amerikai gitárfenoménról John Lennon. És tényleg, a St. Louis-i születésű zenész a minap ünnepelte 90. születésnapját, s gyakorlatilag maga a velünk élő rocktörténelem. Slágereivel egy tripla válogatáslemezt is simán meg lehet tölteni, miközben az ember azon morfondírozik, melyik ujját vágja le, azaz mit hagyjon ki egy ilyen korongról. A karrierjét 1955-ben kezdő zenész ezen a képen épp a franciaországi Nice városába érkezett egy fellépésre 1979. július 12-én. Berry amúgy elnyűhetetlen, még manapság is előfordul, hogy felpattan a színpadra gitározni egyet. 
 Fotó: Eric Gaillard / Europress/AFP
 
 
Ha pedig már Lennont emlegettük, 1969. március 25-én a nászutas lakosztályuk franciaágyában fogadták a kíváncsiskodó újságírókat Yoko Ono társaságában az amszterdami Hiltonban. Nem egy gáncsoskodó kritika szerint Yoko Ono volt az oka annak, hogy a Beatles felbomlott. Az ezt követően szólókarrierbe kezdő Lennon amúgy épp 45 éve, 1971-ben írta meg és adta ki legendássá váló, Imagine című dalát. A vietnami háborút ellenző békeaktivistaként ismert zenészt 1980. december 8-án New York-i otthona, a Dakota-ház előtt lőtte le Mark David Chapman. A most 61 éves férfi megrögzött rajongója volt J. D. Salinger regényének, a Zabhegyezőnek. A gyilkosság után is ezt ült le olvasni addig, amíg a rendőrség ki nem ért a tett helyszínére. Chapman eddig kilencszer folyamodott szabadlábra helyezéséért, legutóbb idén augusztus 28-án, ám eddig elutasították. Ma már azt vallja, őrültség volt lelőni az akkor 40 éves Lennont. Legközelebb egyébként 2018-ban kérheti újra szabadon bocsátását.
 Europress/AFP
 
 
Itt egy másik „Beatles-házaspár”: Paul McCartney első felesége, Linda, illetve első közös lányuk, Mary és a Linda első házasságából született Heather társaságában sétál 1971. május 13-án Londonban. A Beatles széthullása után a pár ugyancsak saját zenei karrierbe fogott, s többek között megalapították a Wings nevű zenekarukat. Később még két közös gyerekük született, 1971-ben a későbbi divattervező Stella, illetve 1977-ben James. McCartney-éknak is meggyűlt olykor a bajuk a hatóságokkal, Pault 1975-ben Los Angelesben, míg Lindát 1984-ben Barbadoson vették őrizetbe marihuána birtoklása miatt. Lindánál 1995-ben mellrákot diagnosztizáltak, s ennek következtében három évvel később, 56 éves korában hunyt el. Paul McCartney ezt követően kétszer is megházasodott. 
 Fotó: Central Press / Europress/AFP
 
 
A csíkos nadrágban középen baktató Bob Dylan 1966. május 22-én a párizsi Le Bourget repülőtéren még nem is sejtette, hogy ötven év múlva egy meglepő húzással ő kapja majd meg az irodalmi Nobel-díjat.  
 Europress/AFP
 
 
Minden bizonnyal ezen az 1973. február 27-i Marseille-i koncertjén is jól érezte magát a funk és a soul alapító atyjaként is tisztelt James Brown. Az 1933-as születésű amerikai zenész egészen 2006-os haláláig aktív volt, s csak szívelégtelensége fosztotta meg közönségét attól, hogy tovább énekeljen nekik. 
 Europress/AFP
 
 
Annyira durva, ahogy robog az idő. Észre sem vesszük, s Lou Reed már három éve nincs velünk. Hogy mennyire lehetett tökéletes napja 1983. április 4-én, azt nem tudjuk. Mindenesetre miközben Magyarországon épp a nagy szovjet felszabadítást „ünnepelte” az ország, addig ő a stockholmi Claridge Hotelben fogadta egy sajtótájékoztatón a tollforgató kisiparosokat. A 71 éves korában elhunyt legendás zenész 2000-ben a Szigeten is fellépet, ahogy azon a fesztiválon adta története egyetlen magyarországi koncertjét az akkor Noel Gallagher nélkül színpadra álló Oasis is.
 Fotó: Stringer / Europress/AFP
 
 
Maga a szexbomba akció közben: Tom Jones a színpadon 1979. április 20-án Párizsban. A most 76 éves énekes-előadó pályáját 1963-ban, 23 évesen kezdte. A szénbányász walesi apa sarjaként azonban már 1967-ben bevette Las Vegast, ahol 2011-ig minden évben legalább egy héten át koncertezett. Nagyapám látta is élőben fellépni ott 1976-ban, s mikor kérdeztem, milyen volt, az öreg csak annyit mondott: „Akadt benne némi erő!” Aztán persze a mihez tartás végett vett pár bakelitet tőle, amit haza is hozott Amerikából a kádári hétköznapokba. Elég nagy kincsek voltak akkor azok a lemezek. A Wikipédia szerint eddig negyven stúdióalbummal büszkélkedhet Jones, akinek ugyan nőügyeitől hemzsegett a bulvársajtó, ám mindössze egyetlenegyszer nősült 1957-ben. Lindával egészen annak idén április 10-i haláláig házastársak maradtak.  
 Fotó: Georges Bendrihem / Europress/AFP
 
 
A rock and roll első nagyszerű vadembere 1987. április 23-án a közép-franciaországi Bourges kisvároskájában a zongora előtt. Sokan csak így nevezték az amerikai Jerry Lee Lewist, aki karrierjét 19 évesen kezdte 1954-ben, ám az tulajdonképpen majdnem az elején végleg be is fuccsolt. Egy újságíró ugyanis kiderítette, hogy az 1958-ban az Egyesült Királyságban turnézó, akkor 22 éves zenész egy 13 éves lányt vett feleségül, aki történetesen az unokatestvére is. A botrány után Lewis számait mindenhol feketelistára tették, miközben feleségével egészen 1970-ig együtt maradt. A most 81 éves zenész egyébként eddig összesen hét nőt vett el. Elvisszel is akadt némi nézeteltérése: 1976-ban letartóztatták a rock and roll királyának rezidenciája, Graceland előtt, mert állítólag le akarta lőni őt.
 Fotó: Frank Perry / Europress/AFP
 
 
Paul McCartney és Michael Jackson 1983. december 19-én. Az egykori Beatle és a pop királya közös szerzeményt is jegyeztek, Say Say Say címen adtak ki egy dalt ugyanebben az évben. Barátságukra nem sokkal később árnyat vetett, hogy egy hosszas alkudozást követően 1985-ben végül Jackson vette meg 47,5 millió dollárért az ATV Music mintegy négyezer dalból álló jogdíjgyűjteményét, amelyben többek között a Beatles McCartney és Lennon által jegyzett slágerei is benne vannak. McCartney árulásként értékelte Jackson lépését, s állítólag sose bocsátott meg neki ezért. A gyűjtemény értékét most mintegy 1,5 milliárd dollárra becsülik, s volt olyan sajtóhír tavaly év végén, hogy a 2009-ben 50 éves korában elhunyt Jackson örökösei eladnák az ötven százalékát. McCartney egyébként mindenképpen szeretné visszaszerezni a dalait, amelyek közül soknak a különféle szabályozások miatt akár már 2018-ban lejárhat a jogdíjkötelezettsége. 
 Europress/AFP
 
 
Vajon mi hiányzik a képről? Lemmy ugyanis ott csücsül. Naná, hogy egy üveg Jack Daniels! A Motörhead tavaly december 28-án elhunyt atyaúristenéről ez a kép 1987-ben készült Peter Richardson Eat the Rich című filmjének forgatásán. Tipikus Lemmy, nem vitás. 
 Fotó: Channel Four/Iron Fist/Michael White / Europress/AFP
 

Képszerkesztő: Velledits Éva