2014. április 24., György napja

Egyvalami nem sikerült a Critical Massnak

Muki
Muki

2012. szeptember 07., péntek 11:42
Kár, hogy véget ér a történet, mert lenne még feladat dögivel.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

Itt a vége, fuss el véle, jelentette be a Critical Mass. Erre az egyébként sok vitát kiváltó szervezet eleddig egyedülálló dolgot tesz a népek jóvoltából: földi körülmények között megkezdte menetelését a mennybe. Gyorsan írom is: nem akarom szidni a bringásokat, és a Critical Masst sem. A szervezetnek bizonyára nagy szerepe van abban, hogy – hála istennek! – egyre többen pattannak nyeregbe, ott a pont, s nem is fekete, hanem red. Kedves Olvasóimnak elárulom: van egy beaoutioufoiul bringám, imádom tekerni, s ha a keletkezett kerékpárutak akár csak tizede is köszönhető a CM-nak, akkor kösz haver, tényleg! De a szentté avatás picit túlzás.

A közlekedésben részt vevők egymással szembeni háborúját kulturális és nem eszközhasználati problémának látom. A bizalomhiány, a (társas) magány, a versenyszellemnek valami egészen degenerált formája minálunk lassan átszövi az élet minden aspektusát.

Ott van az autóvezető, aki – főleg, ha valami nagy döggel van – picit se enged, mert ő az utak királya, viszont dudál és üt is ha „kell”. Aztán ott van az az iksz számú bringás, aki éppen a CM által felmutatott erő és csordaszellem melléktermékeként vált egyre pimaszabbá. Kevés ember lehet, aki még nem látott olyan kerékpárost, aki immár hátrafordulva üvölt vissza a járdán tekerve a gyalogosnak, hogy „mássz arrébb, vagy pofán váglak”. Bringásként nagyon kevés problémám volt és van, viszont gyalogosként annál több, és ki lehet találni, kikkel.

Aztán ott van a szabálykövető, az együttélés elemi szabályait ismerő és alkalmazó autós és bringás, aki a fentebb nevezett előemberek miatt igaztalanul válik konfliktusok áldozatává. Súlyos tévedés azt hinni, hogy mindenki utál minden bringást. A nagy arcú majmokat utálják, akik áttekernek a piroson, fél centire súrolnak a járdán és még pofáznak is, hogy legközelebb fél centi se lesz. Meg az olyanokat is, akik megveszik kétszázezer forintért a fixi kerékpárokat (meg a bixit, a puxit és a luxit), hozzá tízezerért a trendi fehér zoknit térd alá, cuki sipkával, csak éppen a lámpa hiányzik, de az nagyon. Megszámoltam: a Lágymányosi híd és a Margit híd között tekerve este fél tíz körül harminckettő kerékpáros jött velem szembe, huszonhétnek nem volt lámpája. Aki nem hiszi, üljön ki a padra. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel: tekeri a méregdrága gépet, megvan hozzá a legtrendibb cucc is, tükör előtt a lapokból kiválogatott top cuccokkal, belőtt napszemcsivel, de „nem telik” egy háromezer forintos lámpaszettre. Mert őt „vegyék észre”.

A kor emberének egyik legsúlyosabb problémája, hogy képtelen az önvizsgálatra, az önkritikára meg végképp alkalmatlan. Ehelyett folyamatosan projektál, s mindig „kint” keresi saját nyavalyája okait. És ez a bajom – bármi is a szerelem tárgya – a fanatikusokkal is.

A matéria terén nagy hatással volt a CM, szemmel látható, hogy sikerült valami nagyszerű dolog magvait elvetni, ezért hála nekik. A bringa valóban sikk lett és trendi, de talán túl sok energia ment el a „háborúra” és a filozófia felülírta a való világot. Személy szerint sajnálom, hogy befejezik. Most lenne rájuk a legnagyobb szükség: sokaknak kell(ene) elmagyarázni, hogy a csapnivaló közlekedési kultúráért közös a felelősség.