2014. április 24., György napja

Potenciális tömeggyilkos a haverom?

Muki
Muki

2012. augusztus 12., 11:44
Állítólag mindenki potenciális gyilkos meg ilyesmi, ha nincs fent a Facebookon. Ilyen ostobaságot már régen olvastam.

Kár lenne tagadnom, korunk egyik mételyének tartom a Facebookot. Icipicit se hat meg százmilliók azon vak hite, hogy a Fb az élet szervezésnek egyedüli és megkérdőjelezhetetlen színtere. De azt szintén kár lenne tagadnom: tisztában vagyok azzal is, hogy a létezés bizonyos területein – ahol az egymásra találás végösszege pozitív – hasznos lehet. Na de. Ahogy Vonnegut papa se írt gleccserellenes könyvet – mert a gleccserek is feltartóztathatatlanok –, úgy nem érdemes Fb-ellenes posztot se izzadni.

Gondolom, nagyon alapos és egyben csodálatos módszertan alapján jutottak német kutatók arra a fantasztikus megállapításra, amely szerint potenciális tömeggyilkossá válhat, aki nincs fenn a közösségi oldalon. Ezt olvasva azonnal tikkeltem, pedig ilyet már egy élőben a tévén keresztül végrehajtott kvantum-gerincműtét se vált ki belőlem. A szakemberek abból vonták le ezt a félelmetes következtetést, hogy a norvég tömeggyilkos Breivik meg a mozis lövöldöző Holmes nem volt közel egymilliárd ember „barátja”, és nem lájkolta a „viszket az orrom” szintű bejegyzéseket reggel, délben meg este. Ebben köbö annyi tudományosság zizeg, mintha brit kutatók két ember esete alapján megállapítanák, hogy a szúnyogok csípnek.

E borzongatóan reprezentatív kutatási eredmény szerint legalább hatmilliárd olyan emberrel élünk ezen a kis Földön, akire bármikor rájöhet az ötperc, és akkor jön a bünti.

Reménykedjünk, hogy a Mars is alkalmas kertművelésre, háztáji gondozására, veszünk jegyet, csak oda.

Azt már elvileg tudjuk, hogy aki nincs fenn, az jujuj. A nagy kérdés az, hogy a közel egymilliárd „face” mekkora hányadának sérül ilyen-olyan mértékben a személyiségszerkezete, miközben úgy gondolja, az emberi szeretet egyenlő egy szmájlival. Rezzenéstelen arcú, érzelmileg kiüresedett, felelősséget nem vállaló nemzedék(ek)et nevelünk? Talán.

Megkaptam már a magamét érte sokszor, de mégis: ha a későbbi életet jelentősen befolyásoló szocializációs folyamat meghatározó részét a kibertérben való identitásképzés határozza meg, éppen azok a készségek – empátia, szolidaritás, a másikra való odafigyelés – sérülnek vagy ki sem fejlődnek, amelyek a nagyon bonyolult és valóban munkaigényes, a személyességen alapuló emberi viszonyok működtetéséhez szükségesek. Mennyivel egyszerűbb kétszavas „okosságokkal” fenntartani egy „kapcsolatot”, mint bevállalni, hogy „szar napom van haver, de igyunk meg egy kávét, érdekel, mi van veled”.

Lehetetlen nem észrevenni a létrehozott tartalmak egy részénél – amelyek nagy hányada olyan helyesírással készül, aminél egy a hetedik életévébe lépő csimpánz is jobbat produkál – az a mögötti lelki-mentális hanyatlást, ami a gyűlöletben, fenyegetésben, zaklatásban ölt testet. Kérdés az is, hogy valaki minek fotózza le saját magát kettőszázhatvankilencszer ugyanúgy, és miért tölti fel az oldalára. Némi patológiát és az egoizmusnak valami egészen pusztító megjelenését szimatolom. Az ember elgondolkodik, hogy vajon ezek a kétszavas gyűlölködők tényleg itt élnek-e közöttünk. De még mennyire, csak tessék figyelni.

Egy még a két ikszet el nem ért lány ült a tömegközlekedési eszközön, mostanában divatos cseppnapszemüvegben. A modellek által használt nagy táska – gondolom, szalonna meg kenyér volt benne –, szuper telefon a valami ok miatt fölfelé tartott kézben, hogy mindenki jól meglássa. Jó. Plusz egy olyan érzelemmentes arc, amit egy helyben lejátszódó mini világvége se rendezett volna át. Van rá egy rézből készült fapapucsom, hogy ez a jelenség a Kedves Olvasóim számára sem ismeretlen.

Nem állítom, hogy teljes generációk érzelmi elsivárosodása és elhülyülése a Fb sara. Az éppen olyan ostobaság lenne, mint a nevezett kutatók állítása.

Azt viszont állítom, hogy az „emberi” emberré válás színtere az online világgal ellentétben a bonyolult interakciókkal nehezített valóság, ahol meg kell küzdeni a jó emberi kapcsolatokért, ahol a cselekvésnek – legyen az bármilyen előjelű – következményei vannak.