2014. április 24., György napja

Vajon képes lesz kiheverni ezt a tragédiát?

Muki

2012. június 14., csütörtök 09:00
Naggggyon nagy gondolatok jutottak eszembe, miközben belebotlottam a hónap legcudarabb és legelszomorítóbb hírébe.

Veronika, a furcsa szájú lány csalódott és nem is kicsit, hanem nagyon. A mindössze két évtizede a földön futkosó és még ki tudja mit csináló lány nem érti, hogy „hol van a kutya elásva”. El kéne menni a kert végébe, talán ottan. Amúgy meg. Szóval az a baja a lánynak, hogy megcsalták, kihasználták, átverték és nem feltétlenül ilyen sorrendben. Most is telesírta a Blikket, hogy neki milyen szarul mennek a dolgai. Nézzük messzebbről.

A posztmodernnek nevezett korszak – pontosabban az a létmód, amit ez feltételez és amit pláne megenged – valóban megnehezíti a párkapcsolatok létrejöttét, azok megtartását. Ez ugye hatással van a házasságok és válások számára, a gyermekvállalás mértékét is megbirizgálja, pölö minálunk – igaz, más okok miatt is – évi kilencvenezer alá esett a születésszám. S persze – hogy picit citáljam Aronsont is, mivel az ember „társas lény” – az egyén a szűkebb és a tágabb közösség lelkiállapotára is hatással bír, pölö van-e kihez hazamenni este egy átgürizett nap után. Hogy a lelki-mentális állapot, vagy a pszichoszociális környezet milyen hatással van egy társadalom egészségügyi állapotára, ahhoz elég csak megnézni az idevonatkozó magyar statisztikákat. Ha sírni támad kedvünk emiatt, tegyük csak nyugodtan, nem szégyen, hiszen „azorrodatistisztíccsa”.

Ugyanakkor tény, hogy a munka–család kettősének szinte antagonisztikus ellentéte látszik kibontakozni párás szemünk előtt. Az állandó jelenlét megkövetelése a munka dimenziójában, a vörk kivédhetetlen beszivárgása a magánéletbe, a trükkök százai, amikkel a munkáltatók összefésülik a munka és a magánélet világát (elgondolkodott már valaki azon, hogy a céges notebookot még csak-csak, de a céges telcsit már bajosan lehet kikapcsolni hétvégén?), mind a családi élet kibontakozása ellen hatnak. Tudja ezt mindenki, viszont „a” gazdaság speciális értelme és célja nem tűri az érzelmeket, csak a teljesítményt díjazza. Itt jön a nagy izé, amit már nem is tudom, ki mondott, valami ilyesmi volt a lényege: nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság az emberért. Ez immár köbö annyira igaz, mint hogy a Föld elbír 13 milliárd embert. Ugyan más és más a jellege, illetve összetétele a napjainkra kikristályosodott elvárásrendszernek, de mindét nem súlyos kihívásokkal kénytelen szembesülni. Kedves Olvasóim bizonyára tudják, miről írok, talán érzik is saját bőrükön.

A Ratkó-unokák – és később majd a „dédunokák” – egy rendkívül bizonytalan korszakban kell, hogy helyt álljanak. Kár, mondja a varjú, sajt nélkül. Ők az utolsó nagyszámú nemzedék, amelyiknek „feladata” lett volna, hogy picit javítson már azon keserves termékenységi együtthatón. Részsikerek vannak a negyedéves adatok szerint, de az áttörés nem látszik.

Szóval mindennek a tükrében érdemes ellamentálni azon, egy kis puffasztott kölessel megtoldva, hogy vajon az ilyen Veronika-féle alakok honnan jönnek és hová mennek. Ezek a fentebb említett elvárásrendszerrel köbö akkor találkoznak, ha a Föld képes lesz eltartani 13 milliárd embert. Azt mondja a lány, akár másfél évig is képtelen lesz arra, hogy valakivel kapcsolatot létesítsen. Figyelni fogom, ezer forintba, hogy hamarosan összejön valami szerencsétlennel, oszt megy majd a sírás, ha amputálják a plüssmaci lábát.