Előzetes

Belenézhet, milyen lesz a magyar avantgárd horror

LD, 2017. január 11., szerda 21:51, frissítve: szerda 21:58
Jelenet a  Fagyott májusból
Jelenet a Fagyott májusból
Vimeo

Kijött a Fagyott május előzetese, így aki kíváncsi rá, milyen lesz a Lichter Péter rendezésében készülő avantgárd horror, most egy perc erejéig bepillantást nyerhet. Az első előzetesről a részben Lichter szerkesztette Prizma számolt be, közölve a szinopszist is: „1990, az összeomlás után. Egy erdei vadászházban rejtőzködő férfi hónapok óta küzd a túlélésért. Egy nap egy elhagyatott gyerektáborban észrevesz valakit.”

A forgatókönyvet Lichter közösen jegyzi A patkány éve és a Láttam a ködnek országát című regényeket is szerző Bartók Imrével. A Fagyott május szereplői Pálos Hanna, illetve Lichter Bertalan.

Lichter Péterrel nemrég interjúztunk az avantgárd filmről szóló könyvéről. Lapunknak többek közt arról beszélt: „Nehéz megragadni az avantgárd műveket: ez a filmművészet szürkezónája. De azért tegyük hozzá: olyan sincs, hogy kísérleti irodalom. Nem mondjuk szabadversekre, hogy kísérleti költészet. Rimbaud egyes művei tényleg kísérleti versek voltak, mégsem használtuk ezt a jelzőt. A filmnél azért alakult mégis ez ki, mert annyira domináns lett a történetiség követelménye, hogy ami nem tesz neki eleget, azt rögtön nehéz lesz meghatározni.”

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása