Lóhalálában

Herendi Gábor: A Kincsem nem kurzusfilm

Kárpáti György, 2017. március 17., péntek 18:51, frissítve: 08:41
Herendi Gábor és Nagy Ervin a Kincsem forgatásán a Dunakeszi repülőtéren
Herendi Gábor és Nagy Ervin a Kincsem forgatásán a Dunakeszi repülőtéren
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
Az elmúlt tizenöt év legsikeresebb közönségfilm-rendezője, Herendi Gábor ezúttal a valaha élt legnagyszerűbb magyar versenyló, Kincsem történetét érintve készített kosztümös történelmi filmet. A Kincsemben a kiegyezés kora egyszerre szenvedélyes és reményteli a szerelmeseknek és a sikeres lónak köszönhetően. Herendi Gáborral kurzusfilmről, történelemről beszélgettünk, és szóba került a Valami Amerika 3. is.

– Bármely ország filmgyártásában luxus egy olyan rendezőt évekig hallgatni hagyni, aki hat év alatt négy százezres nézőszámot elérő filmet is készített. Mi volt az oka, hogy a 2008-as Valami Amerika 2. után kilenc évet kellett várni egy új Herendi Gábor-filmre?
– Igen, valóban sokáig hallgattam. Valahogy nem jött össze: pont beleestem a magyar filmipar újraindításának időszakába, ahol volt néhány évnyi csönd, majd pályáztam a Magyar Nemzeti Filmalaphoz egy forgatókönyvvel, amely eljutott a fejlesztés végéig, aztán a filmalap kidobta. Teltek-múltak az évek, és bár közben azért az HBO-nak készítettem tévésorozatot, játékfilmmel adós maradtam. Aztán szembejött velem a Kincsem, aminek nagyon megörültem, amikor elolvastam a forgatókönyvét, amelyet már akkor nagyon jónak találtam. Ráadásul minden rendező álma, hogy ilyen költségvetéssel készíthessen egyszer filmet. Persze ezzel megfelelő nagy felelősség is jár, legalábbis engem ez nyomasztott. Izgatott a kihívás, és hittem, hogy olyan filmet tudok rendezni belőle, amely a közönséget is megtalálja, amely tetszik neki. Utóbbit persze nem én döntöm el, azt viszont kijelenthetem, végül olyan lett a Kincsem, amilyennek én szerettem volna.

 
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
 

– Mennyire zavarta, hogy a médiában egyenesen minden idők legdrágább filmjének aposztrofálták a Kincsemet, vannak továbbá, akik azt várják, hogy a Kincsem lesz a fennálló kormány új kurzusfilmje?
– Szerintem már ráragadt volna, ha kurzusfilmnek tekintenék a Kincsemet. Eddig sehol nem írták le, de én nem is szeretném, ha ez felmerülne, már csak azért is, mert nincsenek benne olyan dolgok, hogy ezt rá lehetne húzni. Ami a hárommilliárdos költségvetést illeti, azt nem tudnám megmondani, hogy például a régi tablófilmek, mondjuk az Egri csillagok mai áron mennyibe kerültek, de egy a filmmel foglalkozó összehasonlító cikk szerint ha az inflációt is figyelembe vesszük, akkor a közelmúltban a Hídember és a Sorstalanság is nagyobb költségvetéssel készült. Engem megnyugtat, hogy ugyan ez nagy büdzséjű film, a vásznon látszik az ára. Egyébként pedig a kilenc és fél millió euró nemzetközi léptékkel még mindig alacsonynak nevezhető, például amerikai léptékben, ahol ezt a filmet ennyiből biztosan nem lehetett volna elkészíteni. És tán meglepő, de nekünk is kellett kompromisszumokat hoznunk: mielőtt belevágtam volna, nem is feltételeztem, hogy ennyi pénzből nem lehet minden vágyunkat megvalósítani. A Kincsemnek ráadásul nagy utómunkája volt, a trükköket vállaló cég nyolc hónapra tervezte az utómunkát, s végül tizennégy hónapra volt szüksége úgy, hogy 20-25 szakember dolgozott rajta folyamatosan, miközben 120 kellett volna.

– A Kincsem kapcsán nemcsak az hangzik el most már napi szinten, hogy minden idők egyik legdrágább magyar filmje, de fokozott a várakozás a filmalap részéről is, hogy végre nagy nézettségű közönségfilm készüljön. Nyílt titok, az elmaradt kiugró eredmények után idén Herendi Gábortól és Antal Nimródtól várják a számokat. Éreztetik ezt önnel is?
– Abszolút éreztetik. Ami a végeredményt illeti, nekem tiszta a lelkiismeretem, ami pedig a filmet felvezető kampányt, ott szerintem lehetett volna az alkotás volumenének megfelelőbb nagyobb reklám. Így arra törekedtünk, hogy a lehető leghatékonyabban költsük el a rendelkezésre álló marketingkeretet. A Magyar Nemzeti Filmalap részéről pedig az volt kiemelt szempont, hogy jó film készüljön.

– Az Overdose-ról készült dokumentumfilm kapcsán korábban már elhangzott a filmalap részéről, hogy nemzeti kultúrkincsként alanyi jogon számíthat a kiemelt érdeklődésre, aztán nem így történt. A Kincsem kapcsán ugyanez elhangzott, és bár a két film között hatalmas a különbség, azt nem kellene fenntartásokkal kezelni, hogy a nagy nemzeti lófilmre a történelem predesztinálja a nézőtömegeket?
– Kincsem a mai napig a világ legsikeresebb versenylova, s 19. századi sikertörténete alapján én is ki merem mondani, hogy nemzeti kincs. És ma már nem nagyon tudnak róla az emberek. A filmalap készített egy közönségkutatást, amelyből az derült ki, hogy negyven év alatt nem ismert Kincsem páratlan története. Az tehát mindenképp cél volt, hogy emléket állítsunk a kivételes teljesítménynek, az én feladatom pedig az volt, hogy ezt olyan filmben tegyem meg, amely a sok-sok képregényfilm között is megállja a helyét. Vonzóvá kellett tenni a fiatalok számára, mert ők járnak moziba, s megszólítani az idősebbeket, akiknek még mond valamit a Kincsem név. Nagyon régen készült egyébként magyar kosztümös film is, aminek egyrészt az az oka, hogy az egyik legköltségesebb műfaj, másrészt most nagyon nincs keletjük, a Hollywood diktálta fősodorban jelenleg nincsenek ott a kosztümös filmek. Ezért is volt fontos olyan relikviákat elhelyezni benne, hogy azt lehessen mondani, hogy kosztümös, de közben szórakoztató, és igenis lehet rajta nevetni, sírni, a tempója pedig nagyon mai. Van erre példa, szokták emlegetni a Sherlock Holmest, ahhoz hasonló ízzel próbálkoztunk mi is.

Színpompás átverés lett a Kincsem

Kritikánk a filmről.

– Korábban többször elhangzott, hogy Kincsem nyilvánvaló történelmi szerepét nem elfeledve a valóság és fikció aránya a filmben húsz-nyolcvan százalék. A közönség elérése és kiszolgálása érdekében meddig lehet elmenni, van tabu, vagy bármit meg lehet tenni?
– Ízlés kérdése, alapvetően a rendezőn, az ízlésvilágán múlik. Úgy gondolom egyébként, hogy nincs tabu, ezt látjuk is a mai filmekben. Biztosan lesznek olyanok, akik úgy érzik, túlmentem a célon, mások szerint pedig nem voltam elég bátor. Ami a valóság: valóban volt egy ilyen ló, ezeket a sikereket érte el, szokatlan barátsága volt egy macskával, s igen, a Habsburg-korban valóban a magyar nemzeti identitáshoz is kötődtek a sikerei. De a Petrik Andrea – Nagy Ervin szerelem, a lópolitika és a nemesi rivalizálás már a fikció része.

– Ami a stílust illeti, igazi steampunk, újraromantizált hangulat kerekedett ki belőle. A Kincsemben látható anakronizmus az eredeti koncepció része volt?
– Az az igazság, hogy a látvány, a jelmezek számomra különösen fontosak voltak, s mikor láttam a forgatás előtt egy új magyar kosztümös alkotást, megijedtem, hogy ne legyen túl avítt a Kincsem látványa. A steampunk Bárdosi Ibolya jelmeztervező ötlete volt, én pedig azt mondtam, szeretném, hogy merjünk szabadabban gondolkodni. A forma- és mintavilág megtartása mellett így lettek vagányabbak, modernek a jelmezek, azon tényleg nem spóroltunk. Nagy Ervin napszemüvege is Ibolya ötlete volt, ami ráadásul utóbb dramaturgiai eszközzé is válhatott.

 
IMDb
 

– A hosszú hallgatás után most gyors egymásutánban két filmmel jelentkezik, a Kincsem bemutatójakor már tudni lehet, hogy hamarosan kezdi a Valami Amerika 3. forgatását. Ezzel kapcsolatban egy fontos kérdés merül fel: mennyire és miben változott a második rész óta eltelt időben a közönségfilm a néző számára, amit önnek is figyelembe kell venni egy Valami Amerika harmadik részének készítésekor?
– Bevallom, elfáradtam nagyon a Kincsem készítésében, úgyhogy felüdülés lesz a Valami Amerika 3. rendezése. Ami a Kincsemet illeti: ha akarunk ilyen filmeket, akkor azt ilyen áron lehet csak elkészíteni, mert a néző a többi mozikban futó amerikai filmmel, látványukkal fogja összehasonlítani, s mellettük kicsiben próbálkozni nincs értelme. Kérdés persze, hogy milyen időközönként, illetve hány ilyen filmre van szükség, mennyit bír a rendszer finanszírozni. Ami a ma közönségfilmesét illeti: óhatatlan, hogy tájékozottnak kell lenni a mai trendekkel, ízléssel, elvárásokkal kapcsolatban. Az Egri csillagok például nagyon jó a mai napig is, de az a stílus, színjátszás, tempó ma már poros. Ha nézem, úgy tekintek rá, mint egy 1968-as filmre. Nekünk a ma nézői igényeit kell közönségfilmesként figyelembe vennünk. Frissnek kell lenni, fogyasztani kell a ma tartalmait, hogy fel lehessen hozzá nőni. A Valami Amerikára is igaz ez; önmagában az, hogy „branddé” vált a cím, még nem teszi a harmadik részt sikeressé. Én már az első és a második rész között is igyekeztem váltani, s most is szándékunk, hogy ne csak a kényelmesbe üljünk bele, hanem képesek legyünk ismét újítani a filmben.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása