Shannara

Így kell közepes könyvből rossz sorozatot csinálni

Veczán Zoltán, 2016. január 24., 18:26
A fantasy műfaja az utóbbi tizenöt évben igazi reneszánszát éli: 2001-ben mutatták be a Gyűrűk Ura első könyvének filmváltozatát, párhuzamosan elkezdett dübörögni a Harry Potter-ipar, azóta nincs megállás. Sorozat kategóriában a műfaj koronázatlan királya jelenleg a Trónok Harca (még egy könyvadaptáció), bár most éppen akadozik a kreatív utánpótlás; idén pedig megérkezett a Shannara.

A 2016-ban debütált sorozat alapja szintén egy régebben (1977–1985) kiadott könyvtrilógia, ezúttal Terry Brooks amerikai író tollából, ebből, pontosabban ennek befejező kötetéből kotyvasztott egy ellen-Trónok Harca tévésorozatot az MTV (itthon a Viasat 3 adja csütörtökönként).

A történet helyszíne maga a Föld, jó pár ezer évvel utánunk, amikor valami természeti katasztrófa vagy atomháború elpusztította az általunk ismert civilizációt. Az új világot, Négyföldet pedig az emberek mellett a belőlük kifejlődött törpök, gnómok meg trollok lakják (a kataklizma és az emberi vérpatak képeiből igazán látványos intrót rántottak össze).

Na meg elfek, egyelőre ők adják a történet fő szálát, hegyes füllel és minden egyéb tündekellékkel.

Az alaptörténet szerint az elfek szent fája, az Ellcrys őrzi a világot a másik létsíkra bebörtönzött démonok seregétől. A fa azonban lassú pusztulásnak indul, a gonosz erők pedig kezdenek átszökdösni Négyföld világára. A hagyomány szerint egy kiválasztottnak el kell vinnie a haldokló fa magját, majd a Vértűzbe mártva megtermékenyíteni és visszahoznia. A sors úgy hozza, hogy a kiválasztás Amberle-re, a tünde király lányára esik. Küldetésében segítségére lesz a félig ember, félig elf Wil, aki egy régi elf királyi család – a Shannara – utolsó leszármazottja, na meg a nagy hatalmú druida, fajtájából az utolsó, Allanon. Illetve hozzájuk csapódik Eretria, a romanó banditalány – ők fogják megmenteni a világot.

Remekműnek nem mondható

Kezdeném azzal, hogy meglátásom szerint a Shannara-könyvek színvonala nemcsak J. R. R. Tolkien, de még George R. R. Martin könyveihez képest is jóval gyengébb. A történetvezetés szinte lépésről lépésre kiszámítható, a karakterek jellemfejlődése csak a legkisebb királyfi népmesei szintjét éri el. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Tolkien Gyűrűk Urája egy működő világot ír le sokszor szinte etnográfiai igényességgel, ehhez képest Terry Brooks világa sokszor inkább igénytelen fércműnek, gyenge utánzatnak tűnik, főleg mozgóképen: Gandalf helyett Allanon, az Egy Gyűrű helyett az Ellcris magja, esendő gyűrű, pardon, Ellcrys-mag-hordozó(k): pipa. Még színészeket is átvettek a Gyűrűk Urából, illetve a Hobbitból: a Gimlit játszó John Rhys-Daviesből például elf királyt faragtak, Allanon szerepét meg az Azog nevű főorkot játszó Manu Bennett játssza.

Kikötődött a cipőfűző

Ami egyébként a karaktereket illeti: míg Peter Jackson Gyűrűk Urájában amerikanizálták a szereplőket (Legolasból sikerült pajzson gördeszkázó Tony Hawkot csinálni, Aragornból kvázi szuperhőst, Gandalfból pedig turbónagypapát), a Shannara amerikai szerzeményként sem kerülhette el az újraértelmezést, és ezt a színészi játéknak sem sikerült kompenzálnia. Wil az eleinte a külvilágban esetlenül mozgó, de józan paraszti ésszel megáldott vidéki fiú helyett egy igazi bamba lúzer lett némi kamaszos túlfűtöttséggel, Amberle-t meg hiába játssza a gyönyörű Poppy Drayton, ha egyetlen használt arckifejezéséről inkább jut eszébe az embernek egy cipője bekötésében kudarcot vallott kislány esdeklő pillantása, mint egy tragikus hősnő vívódása, akinek vállát az egész világ megmentésének terhe nyomja.

Poppy Drayton brit színésznő Amberle elf hercegnő
Poppy Drayton brit színésznő Amberle elf hercegnő. A sorozatban ennél sokkal szomorúbban szokott nézni
Fotó: SerienTrailerMP / Youtube
Egy kis kisebbségijog-védelem

Eretria pedig, akiből már a könyv is igazi minority studies tanulmányt csinált, a sorozatban még a szövegében is didaktikusan ki kell, hogy fejezze osztályöntudatát: „azt hiszed, jobb vagy nálam?!” – kérdezi Amberle-t, és dacos „minek javuljak meg” felhanggal utasítja vissza az esetleges segítő szándékot. Ezekben a jelenetekben mintha egy kilencvenes évekbeli amerikai gettósulifilm első harmadát látná az ember az öntudatos hispán „rosszlánnyal”. A könyvben egyébként a „romanók” gyakorlatilag a cigányoknak megfelelő törzsként vannak ábrázolva, de gyanítom, a kreol bőr és a sztereotipikus ábrázolás már nem fért volna bele egy 2016-os sorozatba.

Szép tájak és egy kis erőlködés

Ugyanakkor a rendezők javára írható, hogy emellett mégis megpróbáltak valamiféle pluszt hozzáadni a történethez. A könyv szerint Amberle hercegnő küldetését például csaknem egyhangúlag támogatják az elf döntéshozók, így a sorozatban megpróbáltak valamiféle udvari intrika szálat is belehúzni a történetbe, illetve kísérletet tettek szerelmi szálak integrálására is.

Tegyük hozzá, hogy a tájak elég impozánsak – részben azért, mert a Shannarát is Új-Zélandon forgatták, részben meg az elég jól alkalmazott CGI miatt – ugyanakkor az elf főváros, Arborlon királyi kastélya egy orvosi rendelő sterilségét ötvözi egy pláza élettelenségével (ennek ellenpontjai a tájban funkciótlanul elhelyezett traktorroncsok meg autópálya-felüljárócsonkok – rejtélyes, hogy maradtak meg több ezer éven úgy, mintha csak ötven éve rohadnának).

Ehhez jönnek még az ostoba, nyilvánvalóan térképről és latin szótárból lopott nevek (Eretria egy betűcserével az Eritreából, Paranor mint a varázslatok helye, vagy Arborlon, az elfek erdős otthona), illetve a jelmezek: Wil a kötött sapkájában kiköpött Jay egy tetszőleges Shop-Stop filmből, Amberle a H&M nyári kollekcióját, nagybátyja, Ander a Springfield zakóit kedveli.

Austin Butler mint Wil Ohmsford – vagy mint Jay, Néma Bob cimborája?
Austin Butler mint Wil Ohmsford – vagy mint Jay, Néma Bob cimborája?
Fotó: SerienTrailerMP / YouTube

Ami nekem még ennél is feltűnőbb volt, az az, ahogy képtelenek voltak természetesre sminkelni az elfek hegyes műfülét: ahányszor átderengett valami kis fény rajta, szinte Rotring ceruzával lehetett volna megrajzolni, hol húzódik a ragasztás vonala. Ezek talán apróságnak tűnnek, de igenis számítanak.

Mindazonáltal a rajongók megkaphatták, amit akartak (már a premiert hét és fél millióan nézték), a kevésbé elkötelezettek pedig ló helyett jó a szamár is alapon nézhetik, amíg George R. R. Martinra várnak, hogy végre befejezze a Trónok Harca hatodik könyvét.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása