FIFA

Hiába fellebbezett Blatter és Platini

MTI, 2016. február 24., szerda 22:30
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága elutasította az eltiltott korábbi elnök Joseph Blatter, illetve az UEFA-t irányító Michel Platini fellebbezését, ugyanakkor mindkettejük büntetését csökkentette.

A két sportvezetőt decemberben a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, ezt most a grémium hat évre csökkentette, enyhítő körülményként a sportágban elvégzett munkájukat hozták fel. „Szégyenletes döntés született, amely jogsértő is egyben. Az ellenem felhozott vádak alaptalanok, főként azoknak a tényeknek és magyarázatoknak a fényében, amelyeket a meghallgatás során adtam” – olvasható Michel Platini közleményében.

A játékosként háromszoros aranylabdás Platini hozzátette, a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) folytatja harcát, és minden lehetséges eszközzel azon dolgozik majd, hogy tisztázza a nevét.    
Mindez azt jelenti, hogy a 79 éves Blatter, illetve a 60 esztendős Platini sem vehet részt pénteken a FIFA rendkívüli tisztújító közgyűlésén, ahol új elnököt választanak majd.

Az ügy hátterében az áll, hogy Blatter 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Platininek. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA-elnök, aki úgy kommentálta a kifizetést, hogy az 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt. Platini szerint annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja meg.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása