Penészes szlovák juhtúróval verte át a vásárlókat

MNO

2017. január 27., péntek 10:32, frissítve: péntek 10:33

Több mint 450 kilogramm jelöletlen, részben penészes tejterméket foglaltak le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy kistarcsai kistermelőnél. Az ügyben több százezer forintos bírság kiszabása várható – írja honlapján a hivatal.

A kistermelő a nagykereskedésben vásárolt szlovák juhtúrót (brindza) és vajat kicsomagolta, majd sajátjaként árulta, elsősorban a gödöllői piacon. Emellett tejtermék-előállítással is foglalkozott, a nyomon követést biztosító nyilvántartásokat azonban már 2010 vége óta nem vezette.

A termékek előállításához használt helyiség takarítatlan, a padozata repedezett, a falak és a mennyezet szennyezett, penészes, pókhálós. A félkész- és késztermékeket az előírásokat megszegve egy hűtőkamrában érlelte, tárolta a kistermelő. A higiéniai hiányosságok miatt a hatóság felfüggesztette a tejtermék-előállítói tevékenységét.

A hatóság az állategészségügyi vizsgálatok elvégzéséig elrendelte a telepen tartott 10 szarvasmarha, 13 sertés és 93 kecske forgalmi korlátozását.