Hazai futball

A Vidi edzője még nem írja le az MTK-t

FFT
Forrás: vidi.hu
Idegenbeli győzelmének köszönhetően a Videoton jó helyzetből várhatja a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját az MTK ellen, a csapat vezetőedzője, Paulo Sousa azonban óvatosságra int.

A portugál szakember a székesfehérváriak hivatalos honlapjának nyilatkozott a visszavágó előtt, és azt mondta, játékosainak koncentráltan kell játszania, és meg kell akadályoznia, hogy az MTK érvényesíteni tudja saját stílusát.

„Az MTK olyan csapat, amelyet nagyon tisztelünk. Gyakorlatilag már megnyerték az NB II-t, vagyis visszakerülnek az első osztályba, ahová szerintem amúgy is tartoznak. Egy fiatal játékosokból álló, kitűnő csapatról beszélünk, amely az első mérkőzés első félidejében nagyon megnehezítette a dolgunkat. Hihetetlen karaktere van az együttesnek! A keddi visszavágó a 180 perces párbaj második fele lesz, amelyen nagyon koncentráltan, dinamikusan kell majd játszanunk, és el kell érnünk, hogy az MTK ne tudja a saját játékstílusát játszani. Nagyon komolyan kell vennünk ezt a találkozót, egyénileg és kollektíven is a maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy elérjük a célunkat, és ott legyünk a Magyar Kupa döntőjében” – nyilatkozta Paulo Sousa.

Hirdetés

A Videoton–MTK elődöntő első felvonását 3–2-re nyerte meg a fehérvári együttes, a visszavágót kedden este hat órától rendezik a Sóstói Stadionban.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Blogok

Tombol a kánikula, trópusi esők öntik el az országot, fura ez tavasszal, egyvalami azonban nem szokatlan: időben, rendben megjelent kedvenc futballmagazinja legfrissebb száma

Már nem kell külföldre mennie annak, aki szeretne minőségi környezetben közönségszórakoztató futballt látni.

Ha Párizsban járok, gyakran előfordul, hogy együtt kávézom Michel Platini UEFA-elnökkel. Most is akadt megbeszélnivalónk. Az Európa-liga.

Megkerestük Östreicher Emil egykori szállodáját, amelynek rendszeres lakója volt a magyar válogatott a nyolcvanas években. Emléktáblát! Szöllősi György blogja

Felháborító, hogy Magyarországon ilyen megtörténhet egy labdarúgó-mérkőzés után.

Bár Tuchel szívesen látná továbbra is csapatában, de a játékos bécsi tájszólásban küldte el melegebb éghajlatra... Aus für Ivanschitz! Szepesi György blogja.