Külföldi médiahírek

Csak júliusig él az Új Magyar Szó?

TK
Forrás: MTI
2012. június 19., kedd 13:04
Júliustól már nem jelenik meg nyomtatásban a bukaresti Új Magyar Szó, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) közelállónak tekintett magyar nyelvű országos napilap – írta keddi számában a Krónika.

A kolozsvári napilap úgy tudja, hogy az Új Magyar Szót megjelentető Scripta Kiadó Kft. anyagi helyzete ellehetetlenült, emiatt nem tudja vállalni a további kiadáshoz szükséges forrásokat. Lányi Szabolcs, a Scripta igazgatótanácsának volt elnöke sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt. Megjegyezte: a lap anyagi helyzete valóban nehéz, de mint mondta, reméli, hogy „azért nem szűnik meg”.

Salamon Márton Lászlót, az Új Magyar Szó megbízott felelős szerkesztőjét az Ungureanu-kormány Románia szaloniki főkonzuljává nevezte ki. Várhatóan júliusban foglalja el állomáshelyét. Salamon a Krónikának elmondta: már csak néhány napig vezeti a szerkesztőséget, és a stratégiai döntésekbe nem vonják már be a tulajdonosi jogok gyakorlói. Az általa megjelölt illetékes, a Scripta Kiadó többségi részvénycsomagját birtokló Free Press Alapítvány elnöke nem kívánt nyilatkozni a Krónikának. Mint mondta, kinevezése még nem hivatalos.

A bukaresti székhelyű Új Magyar Szó 2005-ben jött létre az egykori kommunista pártlap, az Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódaként. Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában volt, aki – saját közlése szerint – több mint egymillió euróval támogatta a lapot megjelentető Scripta Kiadót. 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy 99,89 százalékos tulajdonrészét.

A Krónika 2011 decemberében azt írta, hogy Salamon Márton László megbízott felelős szerkesztő Moldován József államtitkár tanácsadójaként a távközlési és informatikai minisztérium fizetési listáján szerepel, és a lap több más alkalmazottja is állami tisztségviselőként kapja fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarához tartozó alkalmazottak többségét.

Hozzászólások

  1. sandiego 2012. június 19., kedd 13:37
    Oda kerül ahová való. A szemétbe. Az RMDSZ szócsöve volt, a lap amely nélkülözött minden tárgyilagosságot. Az RMDSZ mellett természetesen szoros barátságot ápoltak a magyarországi posztkommunistákkal liberálisokkal. Sok sok magyar adóforint csúszott a zsebükbe. 2010-es kormányváltást követően a pénzömlés leállt. Ezt követően nyomdafestéket nem tűrő stílust vettek fel a jelenlegi magyar kormánnyal szemben. Ez a stílus a mai napig tart. Most pedig bezárják a kaput, mert nem jön az állami pénz Budapestről sem és az RMDSZ kormányról történt bukása miatt Bukarestből sem. Pénzcsapok elzárva mennek a lecsóba. A mb főszerkesztő Salamon elvtárs élenjáró szervezésében élenjárók voltak 2011 április 15-i Bukaresti tüntetésen, mert ők is kimondták, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság. Akik olvasták írásaikat az nem lepődhetett meg a színvonalon.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!


Döntő

Spanyolország 4 – 0
Olaszország




A csoport
1. Csehország
2. Görögország
3. Oroszország
4. Lengyelország
2
1
1
0
0
1
1
2
1
1
1
1
4–5
3–3
5–3
2–3
6
4
4
2
B csoport
1. Németország
2. Portugália
3. Dánia
4. Hollandia
3
2
1
0
0
0
0
0
0
1
2
3
5–2
5–4
4–5
2–5
9
6
3
0
C csoport
1. Spanyolország
2. Olaszország
3. Horvátország
4. Írország
2
1
1
0
1
2
1
0
0
0
1
3
6–1
4–2
4–3
1–9
7
5
4
0
D csoport
1. Anglia
2. Franciaország
3. Ukrajna
4. Svédország
2
1
1
1
1
1
0
0
0
1
2
2
5–3
3–3
2–4
5–5
7
4
3
3




MENETREND

Csoportmérkőzések
Június 8.
A-csoport

Június 9.
B-csoport

Június 10.
C-csoport

Június 11.
D-csoport

Június 12.
A-csoport

Június 13.
B-csoport

Június 14.
C-csoport

Június 15.
D-csoport

Június 16.
A-csoport

Június 17.
B-csoport

Június 18.
C-csoport

Június 19.
D-csoport
Lengyelország
Oroszország

Hollandia
Németország

Spanyolország
Írország

Franciaország
Ukrajna

Görögország
Lengyelország

Dánia
Hollandia

Olaszország
Spanyolország

Ukrajna
Svédország

Görögország
Csehország

Portugália
Dánia

Horvátország
Olaszország

Svédország
Anglia
1 – 1
4 – 1

0 – 1
1 – 0

1 – 1
1 – 3

1 – 1
2 – 1

1 – 2
1 – 1

2 – 3
1 – 2

1 – 1
4 – 0

0 – 2
2 – 3

1 – 0
1 – 0

2 – 1
1 – 2

0 – 1
2 – 0

2 – 0
1 – 0
Görögország
Csehország

Dánia
Portugália

Olaszország
Horvátország

Anglia
Svédország

Csehország
Oroszország

Portugália
Németország

Horvátország
Írország

Franciaország
Anglia

Oroszország
Lengyelország

Hollandia
Németország

Spanyolország
Írország

Franciaország
Ukrajna




Negyeddöntők
Június 21.
Június 22.
Június 23.
Június 24.
Csehország
Németország
Spanyolország
Anglia
0 – 1
4 – 2
2 – 0
0 – 0 (p.)
Portugália
Görögország
Franciaország
Olaszország




Elődöntők
Június 27.
Portugália
0 – 0 (p.) Spanyolország

Június 28. Németország
1 – 2 Olaszország




Döntő
Július 1. Spanyolország 4 – 0 Olaszország

FFT-blog

Tombol a kánikula, trópusi esők öntik el az országot, fura ez tavasszal, egyvalami azonban nem szokatlan: időben, rendben megjelent kedvenc futballmagazinja legfrissebb száma

Már nem kell külföldre mennie annak, aki szeretne minőségi környezetben közönségszórakoztató futballt látni.

Ha Párizsban járok, gyakran előfordul, hogy együtt kávézom Michel Platini UEFA-elnökkel. Most is akadt megbeszélnivalónk. Az Európa-liga.

Megkerestük Östreicher Emil egykori szállodáját, amelynek rendszeres lakója volt a magyar válogatott a nyolcvanas években. Emléktáblát! Szöllősi György blogja

Tovább