Eb 2012

Első tétmeccsüket nyernék a németek az olaszok ellen

FFT

2012. június 28., csütörtök 15:15
Szinte hihetetlen, de tétmeccsen eddig Németország még nem verte az olasz válogatottat. Erre talán ma van a legnagyobb esély az utóbbi években.

A német válogatottban és a szurkolókban egyaránt élénken élhet az emlék, amikor 2006-ban az olasz válogatott az elődöntőben ütötte ki a hazai csapatot és lett világbajnok német földön. A helyzet annyiban hasonlít az akkorihoz, hogy az olasz csapat ismét valamelyest javuló tendenciát mutat, viszont a német csapat kirobbanó formában van, szinte minden szakíró a meccs, de főleg a torna esélyesének tartja.

További előny lehet a németek oldalán, hogy könnyedén nyertek a görögök ellen, míg az olaszok 120 percig „szenvedtek” az angolokkal és két nappal kevesebbet is pihenhettek. Az angolok ellen a mezőny legjobbjának választott Andrea Pirlo szerint ugyanakkor a németek félnek az olaszoktól, ugyanis az olasz csapat egy szinten van a spanyollal.

A világbajnok csapatból egyébként, amely hosszabbítás után 2–0-ra verte a németeket Dortmundban az elődöntőben, Pirlo mellett csak Gianluigi Buffon maradt.

A németeknél Miroslav Klose, Philipp Lahm és az akkor Jürgen Klinsmann segítőjeként dolgozó Joachim Löw is jól emlékezhet a történtekre, de Lahm szerint ez a meccs nem tekinthető bosszúnak.

A 2006-os meccs utolsó két perce

 

Az Európa-bajnokságok történetének legfiatalabb német csapata rekordot jelentő, 15 veretlen tétmeccsen van túl – megdöntve ezzel a spanyolok, a hollandok és a franciák 14-es rekordját – , ugyanakkor Cesare Prandelli irányítása alatt az olaszok sem kaptak még ki tétmeccsen.

A két válogatott összesen hét alkalommal csapott össze Európa- vagy világbajnokságon: négy döntetlen mellett háromszor az olaszok nyertek. A két legutóbbi Eb-s meccsük döntetlenre végződött 1988-ban és 1996-ban is.

Jó hír a németek számára, hogy visszatérhet bokasérülése után Bastian Schweinsteiger, ugyanakkor egyelőre nem tudni, vállalhatja-e a játékot Giorgio Chiellini, Daniele De Rossi és Ignazio Abate.

Amennyiben Abate nem vállalja a játékot - Christian Maggio eltiltása miatt - könnyen lehet, hogy az olaszok megint három védővel állnak majd fel.

 

Németország–Olaszország, 20.45, Varsó, Nemzeti Stadion (TV: m1)

Játékvezető: Stéphane Lannoy (francia)

A várható kezdőcsapatok:

Németország: Neuer – Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Reus, Özil, Podolski – Klose

Olaszország: Buffon – Abate, Barzagli, Bonucci, Chiellini – Marchisio, Pirlo, De Rossi, Montolivo – Balotelli, Cassano


Döntő

Spanyolország 4 – 0
Olaszország




A csoport
1. Csehország
2. Görögország
3. Oroszország
4. Lengyelország
2
1
1
0
0
1
1
2
1
1
1
1
4–5
3–3
5–3
2–3
6
4
4
2
B csoport
1. Németország
2. Portugália
3. Dánia
4. Hollandia
3
2
1
0
0
0
0
0
0
1
2
3
5–2
5–4
4–5
2–5
9
6
3
0
C csoport
1. Spanyolország
2. Olaszország
3. Horvátország
4. Írország
2
1
1
0
1
2
1
0
0
0
1
3
6–1
4–2
4–3
1–9
7
5
4
0
D csoport
1. Anglia
2. Franciaország
3. Ukrajna
4. Svédország
2
1
1
1
1
1
0
0
0
1
2
2
5–3
3–3
2–4
5–5
7
4
3
3




MENETREND

Csoportmérkőzések
Június 8.
A-csoport

Június 9.
B-csoport

Június 10.
C-csoport

Június 11.
D-csoport

Június 12.
A-csoport

Június 13.
B-csoport

Június 14.
C-csoport

Június 15.
D-csoport

Június 16.
A-csoport

Június 17.
B-csoport

Június 18.
C-csoport

Június 19.
D-csoport
Lengyelország
Oroszország

Hollandia
Németország

Spanyolország
Írország

Franciaország
Ukrajna

Görögország
Lengyelország

Dánia
Hollandia

Olaszország
Spanyolország

Ukrajna
Svédország

Görögország
Csehország

Portugália
Dánia

Horvátország
Olaszország

Svédország
Anglia
1 – 1
4 – 1

0 – 1
1 – 0

1 – 1
1 – 3

1 – 1
2 – 1

1 – 2
1 – 1

2 – 3
1 – 2

1 – 1
4 – 0

0 – 2
2 – 3

1 – 0
1 – 0

2 – 1
1 – 2

0 – 1
2 – 0

2 – 0
1 – 0
Görögország
Csehország

Dánia
Portugália

Olaszország
Horvátország

Anglia
Svédország

Csehország
Oroszország

Portugália
Németország

Horvátország
Írország

Franciaország
Anglia

Oroszország
Lengyelország

Hollandia
Németország

Spanyolország
Írország

Franciaország
Ukrajna




Negyeddöntők
Június 21.
Június 22.
Június 23.
Június 24.
Csehország
Németország
Spanyolország
Anglia
0 – 1
4 – 2
2 – 0
0 – 0 (p.)
Portugália
Görögország
Franciaország
Olaszország




Elődöntők
Június 27.
Portugália
0 – 0 (p.) Spanyolország

Június 28. Németország
1 – 2 Olaszország




Döntő
Július 1. Spanyolország 4 – 0 Olaszország

FFT-blog

Közel kell hozni a futballhoz az ifjúságot, a franciák már találtak kreatív megoldást erre.

Már a legnagyobb német sportlap, a Kicker sem tud szó nélkül elmenni Marozsán Dzsenifer parádés játéka mellett. Szepesi György blogja a 21 éves magyar lányról.

Az elmúlt öt fordulóban folyamatosan csökkent a magyar labdarúgó-bajnokság helyszíni nézettsége.

Átvette a vezetést a Diósgyőr, ahol jelenleg a stadion 56,57 százalékát töltik meg átlagosan a nézők.

Tovább