Eb 2012

Már csak hat "óriás" maradt

Négy góllal a négy között a németek

FFT

2012. június 22., péntek 22:47
Hengerelt a német támadójáték, a görögök csak egy rövid ideig reménykedhettek. Most már csak szuperrangadók vannak hátra.

Három helyen is változtatott megszokott kezdőcsapatán a németek szövetségi kapitánya, Joachim Löw a görögök elleni mérkőzésre, és a változások mind a támadókat érintették: Lukas Podolski helyén Andre Schürrle, Thomas Müller helyén Marco Reus, az eddigi gólfelelős Mario Gomez helyén csúcsékként pedig Miroslav Klose kezdett.Nyilvánvaló volt a szándék, a várhatóan betömörülő görögök ellen az átlövésben jobb Schürrle és Reus hasznosabb lehet.

A várakozásoknak megfelelően az első pillanatoktól kezdve beszorult kapuja elé a görög sereg, sőt, az első négy percben már három gólt is szerezhetett volna a német válogatott! Igaz, ebből kétszer, az első és harmadik lehetőségnél a játékvezető vetett véget az akciónak, lest ítélve. A 6. percben Grigorisz Makosz gurított kapura, csak hogy jelezze, a görögök is a pályán vannak, ám ezzel nem változott meg semmi, a németek nyomtak tovább, időnként tetszetősen passzolgatva, a görögök pedig védekeztek. Időnként sikerült ellentámadást vezetnie a délieknek, Kosztasz Kacuranisz a középpálya mélyén többször is labdát szerzett, majd indított, de a szélsők, Jorgosz Szamarasz és Szotirisz Ninisz leginkább egyedül tartotta a labdát, várva a többiek, akik viszont sohasem érkeztek meg, s rövid időn belül ismét visszakerült a németekhez a labda. A németek Mesut Özil révén talán túlságosan sokszor törekedtek arra, hogy középen megjátsszák Klosét, de 20 perc után felhagytak ezzel, és egyre több szerep jutott Schürrlének és Reusnak a szélen.

A 23. percben egy Reus-Klose-Reus-Özil összjáték végén a „bogárszemű” Real-játékos lőhetett közelről kapura, Mihalisz Szifakisz kapus azonban bravúrral hárított. A következő egy percben pedig újabb három nagy német lehetőség adódott, előbb Reus lőtt 13 méterről jobbról (Szifakisz védett ismét), majd Özil jobb oldali beadását Reus úgy tette tovább (lőtte kapura?), hogy Klose épphogy lemaradt, majd ismét Reus volt a főszereplő, suhintása épphogy elment a bal felső sarok mellett. Érezni lehetett: csak idő kérdése, mikor születik meg a német vezetőgól?

A 27. percben egy Kacuranisz-labdaszerzés veszélyes görög kontrát eredményezett, de Manuel Neuer kapus kirohanva megakadályozta, hogy ziccerben vezethessék rá a labdát, majd Ninisz lőtt öt perc múlva 20 méterről kapura, Neuer ezúttal vetődve hárított. A másik oldalon közben Schürrle tekert kapura a tizenhatos vonaláról, az ő lövése mellé ment.

A 39. percig tartott ki a görög ellenállás, Phillippe Lahm ellen már nem volt mit tenni. a védő előretört, vezette a labdát, majd 22 méterről jobbal védhetetlenül csavart jobb külsővel a görög kapu bal sarkába, Szifakisz kapus csak az ujja hegyével tudott beleérni (1-0).

A 45. percben még volt egy nagy német helyzet, Schürrle azonban a kapu helyett az oldalhálóba lőtt, így egygólos előnnyel mehettek szünetre a németek, noha már az első félidőben eldönthették volna a továbbjutás kérdését.

A második játékrészre bejött Ninisz helyett Theofanisz Gekasz, és máris veszélyt jelentett a játéka: az 51. percben egy ellentámadás során remekül passzolgatott Szamarasszal, csak az utolsó passzt nem tudta visszatenni Szamarasz elé, így nem lett lövés az akció végén. A második félidő első tíz percében bátran is játszott a kékmezes csapat, látszott, hogy a szünetben összeszedték kicsit magukat a játékosok, és úgy jöttek ki a folytatásra, hogy nem adják fel. Az 55. percben meg is lett ennek az eredménye. A jobb oldalon vezetett támadást Görögország, Szalpingidisz nyargalt el a szélen, centerezett, benn Jerome Boateng lemaradt Jorgosz Szamaraszról, a Celtic légiósa pedig öt méterről Neuer hasa alatt a kapuba lőtt! Meglepetésre egyenlített a görög csapat! (1-1)

Öt percig tartott azonban csak a görög öröm, Boateng javította a hibáját a 60. percben, pontos jobb oldali beadását Sami Khedira nyolc méterről ballal bevágta a léc alá. Újra vezettek a németek (2-1).

Vajon képes-e másodszor is felállni ilyen erős ellenfél ellen Fernando Santos csapata? – tehettük fel a kérdést Khedira gólja után, és egy perc múlva Gekasz ere majdnem igenlő választ adott, de jó lövőhelyzetben csúnyán az égbe küldte a labdát.

A 68. percben pedig tulajdonképpen eldőlt a továbbjutás, jobb oldali szöglet után Szifakisz rosszul jött ki a kapuból, Miroslav Klose viszont tökéletesen emelkedett, és fejelt a kapu közepébe (3-1).

Ekkor már összeroppant a görög csapat, a németek nagyon magabiztosan játszottak, és szinte percenként dolgoztak ki helyzeteket. Santos mester még bevetette a csatár Nikosz Liberopuloszt a védekező középpályás Makosz helyén, de ő sem gondolhatta komolyan, hogy van esélye egyenlítenie csapatának. A 74. percben Szifakisz még hárította Klose gyenge lövését, ám a kipattanót Reus kapásból bevágta a félig üres kapuba, a labda a felső lécről vágódott a gólvonal mögé (4-1).

A 80. percben két gólszerzőjét, Klosét és Reust is lehozta Löw kapitány, két Mario, Gomez és Götze jött a helyükre, újabb gólt azonban csaknem Özil szerzett, cselsorozata után a görög kapus védett.

Öt perccel a vége előtt Szamarasz egy szép egyéni akció végén még majdnem szépített, a 88. percben viszont Szalpingidisz révén ez sikerült is a görögöknek, aki egy könnyű szívvel megadott büntető (Boateng kezezése) után alakította 4-2-re e végeredményt.

Összességében tehát nem történt meglepetés a meccsen, a jóval esélyesebb és jobb játékosokból álló németek magabiztosan legyőzték a görögöket, a második félidő eleji párperces rövidzárlat ellenére is. Elbúcsúzott az utolsó kiscsapat is az Eb-n a görögök kiesésével, az életben maradt hat „nagycsapat”, Spanyolország, Franciaország, Anglia, Olaszország, Portugália és Németország egymása között dönti már el a trófea sorsát. Mostantól tehát minden meccs szuperrangadó.

A mérkőzésről szóló percről percre tudósításunkat ide kattintva tekintheti meg.

 

Eb-negyeddöntő

Gdansk, vezette: Damir Skomina (szlovén)

 

Németország-Görögország 4-2 (1-0)

Németország: Neuer – Boateng, Badstuber, Hummels, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Schürrle (Müller, 67.), Özil, Reus (Götze, 80.) – Klose (Gomez, 80.)

Görögország: Szifakisz – Toroszidisz, Papasztatopulosz, Papadopulosz, Cavelasz (Fotakisz, a szünetben) – Makosz (Liberopulosz, 72.), Maniatisz – Ninisz (Gekasz, a szünetben), Kacuranisz, Szamarasz - Szalpingidisz

Gól: Lahm (39.), Khedira (61.), Klose (68.), Reus (74.), ill. Szamarasz (55.), Szalpingidisz (88. – 11-esből)




Döntő

Spanyolország 4 – 0
Olaszország




A csoport
1. Csehország
2. Görögország
3. Oroszország
4. Lengyelország
2
1
1
0
0
1
1
2
1
1
1
1
4–5
3–3
5–3
2–3
6
4
4
2
B csoport
1. Németország
2. Portugália
3. Dánia
4. Hollandia
3
2
1
0
0
0
0
0
0
1
2
3
5–2
5–4
4–5
2–5
9
6
3
0
C csoport
1. Spanyolország
2. Olaszország
3. Horvátország
4. Írország
2
1
1
0
1
2
1
0
0
0
1
3
6–1
4–2
4–3
1–9
7
5
4
0
D csoport
1. Anglia
2. Franciaország
3. Ukrajna
4. Svédország
2
1
1
1
1
1
0
0
0
1
2
2
5–3
3–3
2–4
5–5
7
4
3
3




MENETREND

Csoportmérkőzések
Június 8.
A-csoport

Június 9.
B-csoport

Június 10.
C-csoport

Június 11.
D-csoport

Június 12.
A-csoport

Június 13.
B-csoport

Június 14.
C-csoport

Június 15.
D-csoport

Június 16.
A-csoport

Június 17.
B-csoport

Június 18.
C-csoport

Június 19.
D-csoport
Lengyelország
Oroszország

Hollandia
Németország

Spanyolország
Írország

Franciaország
Ukrajna

Görögország
Lengyelország

Dánia
Hollandia

Olaszország
Spanyolország

Ukrajna
Svédország

Görögország
Csehország

Portugália
Dánia

Horvátország
Olaszország

Svédország
Anglia
1 – 1
4 – 1

0 – 1
1 – 0

1 – 1
1 – 3

1 – 1
2 – 1

1 – 2
1 – 1

2 – 3
1 – 2

1 – 1
4 – 0

0 – 2
2 – 3

1 – 0
1 – 0

2 – 1
1 – 2

0 – 1
2 – 0

2 – 0
1 – 0
Görögország
Csehország

Dánia
Portugália

Olaszország
Horvátország

Anglia
Svédország

Csehország
Oroszország

Portugália
Németország

Horvátország
Írország

Franciaország
Anglia

Oroszország
Lengyelország

Hollandia
Németország

Spanyolország
Írország

Franciaország
Ukrajna




Negyeddöntők
Június 21.
Június 22.
Június 23.
Június 24.
Csehország
Németország
Spanyolország
Anglia
0 – 1
4 – 2
2 – 0
0 – 0 (p.)
Portugália
Görögország
Franciaország
Olaszország




Elődöntők
Június 27.
Portugália
0 – 0 (p.) Spanyolország

Június 28. Németország
1 – 2 Olaszország




Döntő
Július 1. Spanyolország 4 – 0 Olaszország

FFT-blog

Szimbolikus, hogy azon a napon, amikor János Károly spanyol király helyébe a fia, VI. Fülöp lép, a futballvilág királya, a spanyol válogatott is lelépett a trónról. De a királyság...

Közel kell hozni a futballhoz az ifjúságot, a franciák már találtak kreatív megoldást erre.

Már a legnagyobb német sportlap, a Kicker sem tud szó nélkül elmenni Marozsán Dzsenifer parádés játéka mellett. Szepesi György blogja a 21 éves magyar lányról.

Az elmúlt öt fordulóban folyamatosan csökkent a magyar labdarúgó-bajnokság helyszíni nézettsége.

Tovább