Eb 2012

Orbán Viktor az Eb-döntőn + Fotó

FFT

2012. július 02., hétfő 07:20
A magyar kormányfő többek között a lengyel rendszerváltó legendával, a Nobel-békedíjas Lech Walesával nézte a kijevi finálét. A magyar FFT exkluzív képe az UEFA-tól.

Orbán Viktor nem először vesz részt nagy nemzetközi futballeseményen. Emlékezetes, hogy első miniszterelnökségének első útja Párizsba, az 1998-as világbajnokság döntőjére vezetett az akkori francia elnök, Jacques Chirac meghívására, a tavalyi BL-döntőn pedig az Európai Unió soros elnökségét adó Magyarország kormányfőjeként Michel Platini mellett állt a Bajnokok Ligája-döntő utáni éremátadó ünnepségen a londoni Wembley Stadionban, de szinte minden évben személyesen van jelen a Bajnokok Ligája döntőjén.

A magyar miniszterelnök ezúttal Azerbajdzsánban folytatott tárgyalásai után Bakiból érkezett Kijevbe, ahol szintén megtekintette a döntőt, többek között a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és a Magyar Labdarúgó Szövetség több vezetője társaságában, ám a kiemelt vendégeknek, magas rangú politikusoknak elkülönített díszpáholyban csak Orbán Viktor képviselte hazánkat. Jelen volt a döntőn a spanyol királyi család több tagja, Mario Monti olasz miniszterelnök, Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Sepp Blatter FIFA-elnök és egy sor más híresség.

A FourFourTwo birtokába került helyszíni fotón Orbán Viktor többek között a Szolidaritás mozgalom legendás vezetője, a korábbi lengyel köztársasági elnök, Lech Walesa (jobbra) társaságában látható.

 

Fotó: FFT/UEFA


Döntő

Spanyolország 4 – 0
Olaszország




A csoport
1. Csehország
2. Görögország
3. Oroszország
4. Lengyelország
2
1
1
0
0
1
1
2
1
1
1
1
4–5
3–3
5–3
2–3
6
4
4
2
B csoport
1. Németország
2. Portugália
3. Dánia
4. Hollandia
3
2
1
0
0
0
0
0
0
1
2
3
5–2
5–4
4–5
2–5
9
6
3
0
C csoport
1. Spanyolország
2. Olaszország
3. Horvátország
4. Írország
2
1
1
0
1
2
1
0
0
0
1
3
6–1
4–2
4–3
1–9
7
5
4
0
D csoport
1. Anglia
2. Franciaország
3. Ukrajna
4. Svédország
2
1
1
1
1
1
0
0
0
1
2
2
5–3
3–3
2–4
5–5
7
4
3
3




MENETREND

Csoportmérkőzések
Június 8.
A-csoport

Június 9.
B-csoport

Június 10.
C-csoport

Június 11.
D-csoport

Június 12.
A-csoport

Június 13.
B-csoport

Június 14.
C-csoport

Június 15.
D-csoport

Június 16.
A-csoport

Június 17.
B-csoport

Június 18.
C-csoport

Június 19.
D-csoport
Lengyelország
Oroszország

Hollandia
Németország

Spanyolország
Írország

Franciaország
Ukrajna

Görögország
Lengyelország

Dánia
Hollandia

Olaszország
Spanyolország

Ukrajna
Svédország

Görögország
Csehország

Portugália
Dánia

Horvátország
Olaszország

Svédország
Anglia
1 – 1
4 – 1

0 – 1
1 – 0

1 – 1
1 – 3

1 – 1
2 – 1

1 – 2
1 – 1

2 – 3
1 – 2

1 – 1
4 – 0

0 – 2
2 – 3

1 – 0
1 – 0

2 – 1
1 – 2

0 – 1
2 – 0

2 – 0
1 – 0
Görögország
Csehország

Dánia
Portugália

Olaszország
Horvátország

Anglia
Svédország

Csehország
Oroszország

Portugália
Németország

Horvátország
Írország

Franciaország
Anglia

Oroszország
Lengyelország

Hollandia
Németország

Spanyolország
Írország

Franciaország
Ukrajna




Negyeddöntők
Június 21.
Június 22.
Június 23.
Június 24.
Csehország
Németország
Spanyolország
Anglia
0 – 1
4 – 2
2 – 0
0 – 0 (p.)
Portugália
Görögország
Franciaország
Olaszország




Elődöntők
Június 27.
Portugália
0 – 0 (p.) Spanyolország

Június 28. Németország
1 – 2 Olaszország




Döntő
Július 1. Spanyolország 4 – 0 Olaszország

FFT-blog

Szimbolikus, hogy azon a napon, amikor János Károly spanyol király helyébe a fia, VI. Fülöp lép, a futballvilág királya, a spanyol válogatott is lelépett a trónról. De a királyság...

Közel kell hozni a futballhoz az ifjúságot, a franciák már találtak kreatív megoldást erre.

Már a legnagyobb német sportlap, a Kicker sem tud szó nélkül elmenni Marozsán Dzsenifer parádés játéka mellett. Szepesi György blogja a 21 éves magyar lányról.

Az elmúlt öt fordulóban folyamatosan csökkent a magyar labdarúgó-bajnokság helyszíni nézettsége.

Tovább