Hazai futball

Paks

Máris megvan az NB I első idei edzőváltása

FFT

2012. augusztus 01., szerda 17:15
A Paks 3-2-es vereséget szenvedett az NB I nyitófordulójában a Pécstől. A zöld-fehérek edzője, Kis Károly nem sokat vacillált, szerződésbontást kezdeményezett a klubbal.

- Először is szeretném megköszönni azoknak az embereknek a segítségét, akik végig mellettem álltak - mondta Kis a paksifc.hu-nak. - Edzői pályafutásom legszebb időszakát töltöttem Pakson. Kaptam egy lehetőséget, amivel úgy érzem, tudtam is élni. Hatalmas utat tettünk meg. Az elért eredményeket aligha kell felsorolni. Tudom, furcsa a mai magyar futball világában, hogy valaki magától fejezi be a munkát, de úgy érzem, hogy ez helyes lépés volt. Két évvel ezelőtt azt nyilatkoztam, hogy az Atomvárosnak atomerős csapata lesz. Ekkor sokan megmosolyogtak, de az élet engem igazolt. Szerettem volna, ha ilyen eredmények után hasonló célokért küzdhettünk volna. A jelenlegi helyzetben ennek aligha van realitása. A csapatnak és az utódomnak természetesen sok sikert kívánok, és ha igénylik, minden segítséget megadok. Végül mindenképp meg kell említenem nagyszerű szurkolótáborunkat, akik az elején ha nehezen is fogadtak el, az eredmények hatására végig mellettem és a csapat mellett álltak és sok közös élményben volt részünk.

Kis Károly két és fél évig volt a Paks edzője. Ez idő alatt bajnoki ezüstérmes, illetve legutóbb 6. helyezett volt a csapat. Irányításával továbbá Ligakupát is nyert, valamint az Európa-liga harmadik fordulójáig jutott. Kis Károly a Paks történetének legeredményesebb edzője. Utódja ideiglenesen Máté Csaba lesz.