La Liga

A Barca tíz emberrel egyenlített Sevillában

FFT

2012. május 12., szombat 23:51
A Barcelona egy korai góllal vezetett a Betis ellen, a sevillaiak azonban összeszedték magukat, és már emberelőnyben a maguk javára fordították a meccset. A végén aztán egyenlítettek a katalánok, így Pep Guardiola döntetlenre végzett utolsó bajnokiján.

Az első félidőben mindkét csapat jó tempóban futballozott, a különbség lényegében annyi volt, hogy a kilencedik percben Sergio Busquets megszerezte a vezetést a Barcelonának. Ezután itt is, ott is adódtak kisebb lehetőségek a csapatok előtt, de igazán nagy ziccer sokáig nem alakult ki, miután az utolsó átadásokat mindkét oldalon rendre elrontották a játékosok.

A szünet után felgyorsultak az események, a Betis belelendült, amihez elsősorban arra volt szükség, hogy az 53. percben Daniel Alves egy felesleges szabálytalanság miatt megkapta második sárga lapját is, így a játékvezető kiállította. A hazaiak két gyors góllal átvették a vezetést, Rubén Castro duplázott, és egészen a 92. percig úgy nézett ki, hogy a Betis begyűjti a három pontot: ekkor azonban érkezett Seydou Keita, és egy pontos fejessel kialakította a 2–2-es végeredményt.

Betis–Barcelona 2–2 (0–1)
Gólszerzők: Busquets (9.), Keita (92.) ill. Rubén Castro (71., 74.)

Best of FourFourTwo