La Liga

Abidal először beszélt az állapotáról

FFT
Forrás: eurobarca.hu
2012. augusztus 07., kedd 09:10
A francia védő elutazhatott a csapattal Párizsba a PSG elleni felkészülési mérkőzésre, majd a TV3-nak elárulta: jó úton halad a teljes gyógyulás felé.

Mint arról beszámoltunk, az áprilisban májtranszplantáción átesett Eric Abidal is a Barca keretével tartott Párizsba, ahol a PSG ellen játszott felkészülési meccset a katalán csapat. A francia futballista a túra után nyilatkozott a TV3 csatornának.

"Jelenleg a rehabilitációmat végzem, követem az orvosaim utasításait. Egészen addig az edzőteremben fogok dolgozni, amíg szükséges. A célom az, hogy visszatérjek a pályára, és lehetőleg már december előtt a Camp Nou gyepén futballozhassak. Ha azonban ez csak később válik valóra, azzal sem lesz semmi gond" – mondta Abidal.

"Óriási öröm volt a számomra, hogy utazhattam a csapattal Párizsba, megosztani ezt az élményt velük csodálatos érzés. Nagyon boldog vagyok, hogy erőt adhattam a csapatnak, még akkor is, ha jelen pillanatban olyan sokat nem igazán tudok adni."

A Barcelona továbbra sem mondott le Abidalról, a hátvéd megtarthatta a mezszámát.

Best of FourFourTwo