NB I

Elkapták a győri huligánokat!

FFT
Forrás: Kisalföld
2012. május 14., hétfő 20:52
Öt győri futballszurkoló ellen indított büntetőeljárást a székesfehérvári rendőrkapitányság rablás miatt. A gyanú szerint a vasárnapi Videoton-Győr NB I-es labdarúgó-mérkőzés után megtámadtak három székesfehérvári fiatalembert, és elvették sáljukat - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Németh-Kész Mónika tájékoztatása szerint az egyik sértett tett feljelentést, miután Székesfehérváron, a Budai út és a Gáz utca kereszteződésében öten megtámadták őt és két társát, majd mindegyiküktől elvették sáljukat.

A fiatalok a futballmérkőzésről tartottak hazafelé, amikor egy füves területen ismeretlenek a rajtuk lévő szurkolói sálakat követelték tőlük. Mivel nem engedelmeskedtek, mindhármukat bántalmazták, elvették a sáljukat, majd elhajtottak.

A rendőrség keresni kezdte a gépkocsit, és még a városban sikerült megállítani. A rendőrök elfogták a gépkocsiban ülő öt győri férfit, az autóban megtalálták a három sálat, és a gépkocsival együtt lefoglalták.

A két 28 éves, a két 32 éves és a 30 éves férfit a székesfehérvári nyomozók rablás elkövetésével gyanúsítják.

Ketten nem tettek vallomást, hárman tagadták a bűncselekmény elkövetését. Kihallgatásuk után mindegyiküket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

Címkék

Best of FourFourTwo