NB I

Túl a műtéten az újpesti támadó

Lázár Bence: Jólesik, hogy a drukkereket érdekli a sorsom

FFT

2012. május 19., szombat 14:09
Lázár Bencét, az Újpest csatárát megműtötték. Lázár részletes beszámolója a sérülésről, az operációjáról és a jövőről.

„Szerettem volna elkerülni a műtétet, ennek érdekében az elmúlt időszakban mindent elkövettem. Az összes alternatív gyógymódot kipróbáltam, Angliában és Belgiumban is kezeltettem magam, de be kellett látnom: muszáj vállalnom az operációt.

 

Minden energiámat felőrölte ez a probléma, zavart a felkészülésben, ráadásul éreztem, hogy nem tudom kihozni magamból a legjobbat, maximum ötvenszázalékos állapotban futballoztam. Varga Péter Pál újfent megvizsgált, és mivel az MRI-eredmény, és a röntgenfelvétel sajnos ismét kimutatta, hogy a csigolyák között az egyik porckorong elhalt, szüleimmel, és a hozzám közel állókkal úgy határoztunk, megcsináltatom a műtétet. Egervári Sándor és Egervári Gábor jóvoltából soron kívül fogadott dr. Szöllősi Balázs, aki május másodikán, szerdán kivette a sérült részt, és behelyezte a stabilizáló porcot. A háromórás beavatkozás másnapján már fel is ültem, pénteken pedig járkáltam is. Hétfőn mehettem haza, azóta pedig napi egy órát gyógytornázom, és természetesen vigyázok minden mozdulattal – emelni nem emelhetek, s a terheléstől is óvnom kell magam. Huszonkettedikén megyek vissza varratszedésre, hat-hét hét múlva pedig kontrollra várnak, de az ellenőrzéséig – a gyógytorna mellett – az úszást már elkezdhetem.

 

A főorvos úr azt mondta, hogy amennyiben minden jól alakul, az operáció után három hónappal elkezdhetem a könnyített mozgást, a kocogást. Ez azt jelenti, hogy az őszi szezon második felében játékra jelentkezhetek. Az elmúlt hetekben sok újpesti szurkoló kérdezősködött felőlem. Jólesik, hogy a drukkereket érdekli a sorsom, ez a törődés is erőt ad most, mert nem titok: nehéz átvészelni ezeket a heteket, hiszen a futballista mégiscsak a pályán érzi a legjobban magát. De optimista vagyok, és hiszem, hogy amikor felépülök, és újra egészségesen, százszázalékos állapotban léphetek pályára, visszatérek arra az útra, amit újpesti pályafutásom első időszakában jártam.”

Best of FourFourTwo