NB I

MLSZ

Menesztették a válogatott sajtófőnökét

FFT

2012. április 27., péntek 11:45
Pajor-Gyulai László, akinek a munkáját egyöntetű elismerés övezte, a nyáron távozik a szövetségből, amelynek kedvéért két éve a Nemzeti Sport főmunkatársi posztját hagyta ott.

Ahogyan kinevezéséről, úgy most Pajor-Gyulai László távozásáról is elsőként számol be olvasóinak a FourFourTwo.hu. Szerkesztőségünk úgy értesült, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökével tegnap közölte az MLSZ főtitkára: a szövetség nem tart igényt a munkájára, ám feltehetően békében fognak elválni és még hónapokig a felmondási idejét tölti a szövetségben. Az 54 esztendős Feleki-díjas futballszakíró más lapoknál végzett feladatai mellett egy négyéves megszakítást leszámítva huszonöt éven át, 1985-tól 2010-ig dolgozott a Nemzeti Sportnál, és szinte kizárólag labdarúgásról szóló cikkeket írt, bár volt főszerkesztő-helyettes is az újságnál. MLSZ-es munkája mellett rendszeresen publikált a Heti Válaszban és néhányszor a FourFourTwo magazin magyar kiadásában is.

Pajor-Gyulai László

Pajor-Gyulai 2007 óta elnöke a Magyar Sportújságírók Szövetségének (2011-ben újraválasztották), és 2010 tavaszán, Kisteleki István lemondása, majd Serényi Péter távozása után lett az MLSZ sajtófőnöke, eleinte félállásban, ideiglenesen. 2010 júliusi kinevezése után pedig főállásban. Azt követően, hogy Borbély Zoltán (aki a legfőbb ügyészség szóvivői posztjától vált meg) 2010 decemberében az MLSZ jogi és sajtóirodájának igazgatója és afféle szóvivő lett, Pajor-Gyulai munkája többnyire a válogatott sajtósi feladataira korlátozódott, ezt a tevékenységet általános elismerés mellett, a csapat, a stáb és a média egyöntetű megelégedésére végezte, ám részt vett a szövetség többi kommunikációs projektjében is. Állítólag egy ilyen ügy lett a veszte. A múlt heti Kecskemét-Videoton (0-3) Ligakupa-döntőre - a korábbi hagyományokkal szemben - műsorfüzetet készíttetett a
szövetség, ám ezen pontatlanul, a régi névadó szponzor feltüntetésével szerepelt a kecskeméti klub neve, ezért végül nem terjesztették a mérkőzésen a kiadványt, az ügy felelőse pedig Pajor-Gyulai László volt. Úgy tudjuk azonban, ez, és néhány hasonló, a kirúgással nem arányos hiba csak ürügyként szolgált, mert az MLSZ elnöke, Csányi Sándor kezdettől fogva nem rokonszenvezett a sajtófőnökkel. Sokan emlegetik most azt az esetet is, amikor tavaly, a Videoton székesfehérvári bajnokavatása után is kirúgták a szövetség egyik leghasznosabb munkatársát, a marketinges Telegdy Attilát, mert a szervezők túl kevés aranyérmet készítettek az elnök keze ügyébe, jóllehet, Telegdy minderről a legkevésbé sem tehetett.

Kérdés az is, hogy a válogatott sajtósának, mint a szakmai stáb bizalmi emberének kinevezése, felmentése mennyiben a szövetségi kapitány privilégiuma, hiszen az FFT információi szerint Egervári Sándor, akinek kitűnő munkakapcsolata volt Pajor-Gyulaival, külföldön tartózkodik, és utólag értesült főnökei döntéséről.

Természetesen megkerestük Pajor-Gyulai Lászlót is, aki nem kívánta kommentálni értesüléseinket.

Best of FourFourTwo