„Példát statuáltak a kicsi Győrrel!”
Elsősorban a sportpolitika döntött, ezért nem szerepelhet a Győri ETO az Európa-ligában – árulta el Kelement Tibor, a klub ügyvezető igazgatója a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. Érdekes beszélgetés.
Huszonhét éve verte a Videoton a Real Madridot + Videó
1985-ben ezen a napon győzött 1-0-ra a Bernabéuban a Videoton az UEFA-kupa döntő visszavágóján.
Fogadási csalás: kirúgták a Pécs cserekapusát
A gyanú szerint S. József egy 2009-es Magyar Kupa-meccset manipulált, a PMFC felbontotta a szerződését.
Nyíregyházára költözhet a DVSC!
Megtörtént a pályabejárás, így jó esély van rá, hogy a hajdúságiak Nyíregyházán fogadják ellenfeleiket a BL-selejtezőben.
Szombat este lesz a debreceni díjátadó
Véglegessé vált, hogy szombaton 18 órakor rendezik a Debrecen-Haladás NB I-es labdarúgó-mérkőzést, amely után az OTP Bank Ligát már korábban megnyert hazai csapat tagjai átveszik az aranyérmeket és a bajnoki trófeát.
Ezért volt idén gyenge a Fradi!
Az idei bajnokságban nyújtott gyenge szereplésnek számos oka van, ebből az egyik, ha nem a legfontosabb az az, hogy az Üllői út inkább a vendégeknek volt előny, mint a Ferencvárosnak…
Az Újpest ellen fújt a bíró?
A pénteken rendezett Kecskemét-Újpest bajnoki mérkőzésen két kulcsfontosságú szituációban hibázott a játékvezető.
Súlyosan megsérült a Fradi rutinos védője!
Balog Zoltán, a Fradi védője cserét kért a Siófok ellen, mert csapattársa combon térdelte őt az utolsó edzésen.
Nem lehet NB I-es a Szolnok!
A Szolnok kikapott Balmazújvárosban a labdarúgó NB II 28. fordulójának vasárnapi játéknapján, így már biztosan nem juthat fel az élvonalba.
Nikolics duplázott, bejelentkezett az aranycipőért + Videó
A Videoton csatára duplájának köszönhetően nyert, és szinte biztos, hogy ezüstérmes – viszont a gólkirályi címről csak az utolsó forduló dönt.
Könnyedén nyert, továbbra is veretlen a Debrecen + videó
A bajnokcsapat 3–0-ra nyert a Honvéd otthonában, amely a Győr kizárásával akár európai kupaindulásban is reménykedhetett.
NB I: Távol került Európa a Diósgyőrtől – eredmények
Nem tudta kihasználni a Kecskemét és a Paks botlását a Diósgyőr, kikapott Szombathelyen és immár csak minimális esélye maradt, hogy megszerezze a nemzetközi kupaindulást érő 4. helyet.
Lázár Bence: Jólesik, hogy a drukkereket érdekli a sorsom
Lázár Bencét, az Újpest csatárát megműtötték. Lázár részletes beszámolója a sérülésről, az operációjáról és a jövőről.
Sima ETO-siker a Pécs ellen
A Győr hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a Pécs felett a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának péntek esti mérkőzésén, így pontszámban utolérte a második Videotont.
Újpesti döntetlen Kecskeméten
A Kecskemét hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Újpest ellen az NB I. 29. fordulójának pénteki találkozóján.
A Ferencváros "nyerte" a "Sörözz a csapatodért" kampányt
Csaknem 42 millió forinttal támogatta - elsősorban - a labdarúgást, közvetlenül az NB I-es és NB II-es csapatokat a Borsodi Sörgyár a március 1-től május 15-ig tartó "Sörözz a csapatodért" kampányával.
Évzáró közönségtalálkozót szervez a Videoton
A vasárnapi Pápa elleni bajnoki után évzáró közönségtalálkozót tart a Videoton – áll a székesfehérvári klub hivatalos honlapján.
Bundabotrány: újabb négy meccs gyanús
Tovább gyűrűzik a magyar bundabotrány, ezúttal U19-es és nemzetközi felkészülési meccsekről van szó – árulta el a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza.
Vannak még célok a Loki számára
A Debrecen már bajnokként lép pályára a Honvéd otthonában az NB I 29. fordulójának vasárnapi játéknapján. A találkozó előtt a hajdúságiak vezetőedzője nyilatkozott a klub hivatalos honlapjának.
Az MTK visszavenné Pintér játékjogát a Zaragozától
Büntetőfeljelentést követően folyik az eljárás a Real Zaragoza ellen Pintér Ádám átigazolási díjának 1,2 millió eurós adóssága miatt, az MTK szeretné a tartozás fejében visszaszerezni a játékos értékesítési jogát.
Nagy bulit csap a bajnok Loki
A május 26-i Debrecen-Haladás mérkőzést követően óriási ünnepséget rendeznek a bajnokcsapat tiszteletére a város főterén.
A szurkolókat sajnálja a győri ügyvezető + videó
Erkölcsi és anyagi károkat is okoz a klubnak, hogy a Győri ETO nem vehet részt az Európa-liga következő évi kiírásában – árulta el Klement Tibor ügyvezető igazgató, azt követően, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság helybenhagyta korábbi döntését, miszerint a zöld-fehér gárda két évig nem indulhat a kontinentális kupákban.