Világfoci

Beckham nem akar edző lenni

FFT

David Beckhamet, az angol válogatott korábbi csapatkapitányát egyáltalán nem érdekli az edzői szakma.

Az LA Galaxyval bajnokságot nyerő sztár jelenleg Melbourne-ben tartózkodik, ahol talán utolsó meccsére készül csapatával. David Beckham sérülése miatt kihagyni kényszerült a 2010-es világbajnokságot, de a stáb tagjaként elkísérte az angol válogatottat. Ez után merült fel, hogy akár edzőként is folytathatja karrierjét, melyet most kategorikusan megcáfolt.

„Nem, egyáltalán nem – válaszolta a Melbourne Herald Sun ezen kérdésére. – Semmi vonzó nincsen benne számomra. Fogalmam sincsen, hogyan kell vezetni egy csapatot. Gyerekcsapatokkal szeretek foglalkozni, de egy felnőtt gárdát irányítani teljesen más, soha nem érdekelt."

A 36 éves Beckham válaszút előtt áll, hamarosan ugyanis el kell döntenie marad-e az Egyesült Államokban, vagy elfogadja a francia PSG ajánlatát. A középpályás azt is elmondta, más ajánlatokat is kapott, de Angliába biztosan nem igazol, mert a Manchester Uniteden kívül nem tudna más klubban játszani.

„Kaptam más ajánlatokat, ami nagyon hízelgő, hiszen már harminchat éves vagyok, és néhányan úgy gondolják, játszanom kellene még – folytatta Beckham. – Ennek ellenére továbbra is a Galaxy játékosa vagyok, és lehet, az is maradok."

Beckham, akinek jelenlegi szerződése december 31-én jár le, azt is elmondta, a következő hetekben fogja meghozni döntését.

A Galaxy jelenleg egy hatalmas keleti túrán van, Ausztrália után Indonéziába és a Fülöp-szigetekre utazik a csapat.