Világfoci

Kínai bundabotrány - Eddig mindenki bűnös

FFT
Forrás: MTI
A kínai labdarúgás bundabotrányaiban érintettek, s a hét elején korrupció és kenőpénzek elfogadásának vádjával bíróság elé állítottak közül mindenkit bűnösnek talált az ítélőszék.

Bűnösnek vallotta magát Lu Csün (Lu Jun), a 2000-es sydnei olimpián és a 2002-es világbajnokságon is közreműködött világhírű kínai bíró. A korábban Kína és az Ázsiai Labdarúgó Szövetség legjobb játékvezetőjének is megválasztott, 2005-ben visszavonult Lu hétrendbeli bundázást ismert el, amiért több mint 810 ezer jüant (29 millió forint) tett zsebre. A mérkőzések mindegyike hazai, négy közülük első osztályú mérkőzés - írja a részletekről a Hszinhua hírügynökség. Az "arany síposként" is emlegetett bíró többek közt a Shanghai Shenhua klubot segítette győzelemre 2003-ban, melyért 350 ezer jüant (13 millió forint) fogadott el. A nemrég a francia Nicolas Anelkát leigazoló klubot azzal vádolják, hogy összesen 5,5 millió jüan (203 millió forint) kenőpénzt adott hivatalnokoknak és bíróknak.     

A héten kezdődő perek során több mint húsz vádlottat, a Kínai Labdarúgó Szövetség (CFA) és klubok egykori alkalmazottait, valamint játékvezetőket hallgat meg a bíróság. Hétfőn a Kínai Sporthivatal üzleti osztályának egykori vezérigazgató-helyettese, a CFA játékvezetői bizottságának volt igazgatója, Csang Csien-csiang (Zhang Jianqiang) állt az ítélőszék elé 2,48 millió jüan (91,5 millió forint) kenőpénz elfogadásának vádjával. Kedden egy másik híres bíró, Huang Csün-csie (Huang Junjie) vallotta bűnösnek magát, akit azzal vádoltak, hogy 2005 és 2009 közt számos kínai és nemzetközi meccset bundázott meg 1,6 millió jüanért (59 millió forint). A mérkőzések közt a 2007-es, 6-0-val végződött Manchester United-Sencsen (Shenzhen) barátságos találkozó, valamint a Sydney FC-Shanghai Shenmue találkozó is szerepel.     

"A kínai labdarúgás az illegális juttatások melegágyává vált" - írja a témával kapcsolatban a hivatalos kínai pártlap, a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao), hozzátéve: a jelenleg zajló perek "az új izmok születését lehetővé tevő rákos sejtek eltávolításával" egyenlőek.