GasztroNomád

Nagy húsvéti csokinyúl-teszt

MNO
Forrás: ÚtiSúgó.hu
2012. április 06., péntek 08:15
Kezdetben vala az csokitojás és az üreges nyúl. De mi nem értük be ennyivel. A húsvéti állatságok piaca évről évre szélesebb. Kecskét és lovat ugyan nem találtunk, de az összes többi haszonállat felfedezhető az üzletek kínálatában (a malac kivételével, aki kizárólagos szerződést kötött az Újévvel). Belőlük válogattunk.

Ma már minden valamire való édesipari gyártónak kell legyen ünnepi különkiadása. Néhányan megoldják standard termékeik átcsomagolásával, mások külön kollekciót vagy figurát terveztetnek. A Milka családban ezért lila, KitKatnél piros, az After Eightnél zöld a nyúl, a Kindernél kirívóan kék. Minőségi termékek, ehhez igazodik áruk is, mikuláskorukban már kóstoltam őket, ezért most inkább a szélsőségekből válogattam.

 



Linga nyúl, álló, 100 g

 

A XX.század békeidejét idéző traktoros nyúl fiúgyermeke vakondnadrágot visel kockás inggel, és csokornyakkendővel – ez utóbbi jelzi, hogy ő most ünneplőben van. Kezében macibaba – mi más, hiszen abban az időben a lányok babával, a fiúk mackóval játszottak. Ez a boldog munkásgyerek feeling azonnal figyelmembe ajánlotta ezt a terméket, annyira más volt, mint a többi. Olcsó, illúzióktól mentes. Kakaós tejmasszából készült,a kakaóhányad számszerűsítve nem szerepel rajta – gondolom nyomokban kakaót is tartalmaz a növényi zsír, kristálycukor, savópor, szójalecitin és kristályvanilin mellett. Silány minőségét novemberig őrzi meg, nem tudom, utána mi történik, de emberi fogyasztásra szavatossági időn belül is csak korlátosan alkalmas. Fülhegyének leharapása után úgy döntöttem, beleölöm a tejbegrízbe.

Lindt arany nyúl, 50 g


 

A világ kedvenc svájci csokoládéinak gyártói megalkották a tökéletes nyulat, mely láss csodát: nyúlformájú. Nem hordoz emberi tulajdonságokat, nyúl és kész. Na de milyen nyúl! Arany nyúl, arany áron! Nyakában piros masni kiscsengővel, kifinomult megjelenésével igazi, ünnepi értéket képvisel. A legszebb, mi kapható. Elfogult Lindt und Sprüngli rajongó vagyok, ennek ellenére tavaly vetemedtem először arra, hogy több mint 1000 forintot adjak ezért a féltáblányi csokit tartalmazó gyönyörűségért. Akkor nem volt szívem kibontani, majd húsvét után betörtek hozzánk, és nem csak az ismert márkajelzéseket hordozó ruháinkat rabolták el, hanem Lindt nyuszit is! Ebből is látszik, hogy igazi érték. Na, de most azonnal kibontottam! Nem csalódtam, a finom tejes, selymesen lágy tejcsokoládé ismerős, a cég alapvetése, találkozhatunk vele a Lindor golyók külső bevonataként és táblás csokiknál. 30 % kakaó mellett tejszárazanyag tartalma minimum 14 %, kakaómassza, teljes tejpor, tejcukor, kakaóvaj és cukor mellett tartalmaz szójalecitint, árpa malátát. Nem bombázzák olcsó növényi zsírral, csak tejzsírt tartalmaz. Aggasztóan finom, semmiképp ne próblkozzunk utána másfajta csokival, mert ehhez képest egy erős középkategória is véleményes lesz.

Linga ülő nyúl, 60 g


 

A Linga nem csak nevében próbál hasonlítani a Lindt-re. Az arany nyuszi bűvöletében megalkották formailag a kísértetiesen hasonló ülő állatot, melynek csomagolását azért nem sikerült svájci pontossággal illeszteni. A corpusra tervezett szemek a borításhoz képest lényegesen lejjebb találhatóak, pedig az orr a helyén van. Kisebbfajta horror ez a négyszemű lény, múzsája el is bújt ijedtében egy pitypang mögé, pedig alapból nem volna csúnya, ha stimmelne a fólia. Mivel gyártója azonos a traktoros nyúl alkotójával, nem is kérdés, hogy azonos anyagból van-e. A leírás szerint is kakaós tejmassza, örültem neki, hogy már egyszer elmúlt a számból ez a kevéssé sem vonzó íz, így ülő Linga nyúl is követte társát a tejbegrízbe. Hasonló anyagból készült tojások, mikulások és karácsonyi díszek reciklálására javaslom a tejbegríz mellett összetörve muffinba és egyéb csokidarabos sütemények tésztájába keverését, így ehető.

A nyúl, akit Tibinek hívnak, 40 g


 

Tibor nyúl répaszínű fejjel igazi vidéki vagány. Homlokára feltolt napszemüvege van, pocakra felhúzott BKV-kék nadrágjába betűrve hordja ultramarinkék pólóját, tokáján sárga masni. Nem rossz karakter igazából, bár archetípusát nem kedvelem. Lábainál nagyméretű tojás és kiscsirke szerencsétlenkedik. Prekoncepcióval kezdtem hozzá a fülharapáshoz, de kellemes meglepetés ért: Tibor teste selymes, 30 % kakaótartalma azonos a Lindt-etalonnal, és az összetevők hasonlatossága is érződik az ízen. Talán nem a legromantikusabb álomnyúl így első ránézésre, de élvezeti értéke feledteti jóízlésbeli hiányosságát. Határozottan jó választás! Soha nem fogjuk megtudni, hogy hol készült, de a Bonbonetti forgalmazza.

Bocinyúl 40 g

Nem lehet könnyű annak a nyúlnak, aki egy másik állat nevével van megáldva, ezért elnézően közelítettem a termék felé. Városi kislány személyiség anyóka jelmezben, kiskosárral, vidéki virágos kendővel, dorkó tornacipőben. Semmiképp sem beteges a kinézete, csak a mellkasán feszítő, arcméretű „Boci“ feliart teszi viccessé. A Nestlé nem bízza a véletlenre és a tudatos vásárlóra terméke pozícionálását, így a csokiskosár mellett felirat hirdeti, hogy ez bizony tejcsokoládé. Nézzük! Sajnos ez már tartalmaz a kakaóvajhoz adott növényi zsírokat, kakaó szárazanyag 25 %. Kibontás után láttuk csak, hogy ő igazából fiú – tehát identitászavara nem csak a „Boci vagy nyúl“ hanem a „Kisfiú vagy kislány“ kérdéskört is felveti. A nagyméretű tornacipőnél már gyanakodhattunk volna, de naivak voltunk. Így, pucéron, a bocinyúl meztelen valóságában egyértelmű, hogy mellénye, férfinadrágja és nagypapa feje van…. Teste bociízű, tehát aki szereti a Boci csokikat, annak tetszeni fog. Ez pedig nem minőségi, hanem ízlésbeli kérdés. Bocikedvelők, hajrá, ez a ti nyulatok!

Tigris nyúljelmezben, 60 g

Ez egy aranyos termék így első ránézésre, végre valami fantázia! Disney által megformált Mici mackós hősünk minden porcikájában Tigris, csak nyuszifüles, kapucnis felsőt visel. Igen jól áll neki. Karján a kiskosár színes tojásokkal nekem már annyira nem hiányzik, de belefér a húsvéti képbe. Bonbonetti forgalmazza, tehát sejthető, hogy azonos lesz Tibi nyúl anyagával, de lássuk be, nem lehet minden nyúlnak más íze. Amikor kibontjuk, számítanunk kell egy ijesztő metamorfózisra. A mi kedves Tigrisunk a trendi hoodie-jával egyszerre egy rémesen szőrös testű, ostoba nyúllá változik, aki kajánul röhög az arcunkba. Méghogy Tigris… Nem minden az, aminek látszik, vagy mégis? Jobb ha tudjuk, hogy a nyúlnak, akit Tigrisnek hiszünk, de igaziból nyúl, Tibi íze van, tehát nem nézni, hanem harapni, mert jó.

Tojáslikőrrel töltött Figaro nyúl, 34 g

Ez az igazi tu-in-ván, nyúl is meg tojás is, kicsi is, jó is, meg nem is, olyan drága. 18 karikás nyúl, csak felnőtteknek, mivel netto tömegének 5 %-a alkohol. A szlovák Figaro gyárat már többször rajtakaptuk, hogy jó termékeket csinál, finomak a bonbonjai, likőrős készítményei, szép a csomagolás. Ez a nyuszkó feltehetően karácsonyi függeszték lehetett vagy eper, mert szőrök és arc helyett kibontás után aprómagvakat szimbolizáó benyomódásokat találtunk a testén. 30% kakaó szárazanyag tartalom, 56% folyékony töltelék. Jó szívvel ajánlom.

Felhúzható csirkenyúl, cukorkásfiolán


 

A nyulak között az abszolút győztes, nem lehet egy napon említeni semmivel, a favoritok favoritja! Az óriás csirkelábra erősített felhúzható szerkezet fehér nyuszibundába bújt. Istenem, hát kit érdekel a csillag alakú cukorka a kémcsőben, mikor felhúzva a csirkenyulat, fejét kissé megpöccintve azonnal epilepsziás rohamot kap, és rángatózva csipegetni kezd! Kissé hiányolom, hogy mindeközben nem világít a szeme, és a mechanikus kattogáson kívűl nem ad ki egyéb hangot, monjuk „mak-mak“, bár énekelhetné Handel Hallelujáját is, vagy mondjuk Bach Máté passiójának egy részletét az alaklom kedvéért. Innen is látszik, hogy dizájnere más volt, mint aki karácsonyra a pulzáló szívű, futófényes töviskoszorús, zenélő műanyag Jézust készítette, a rendelkezésre álló technikát maximálisan kihasználva, terméktervező diplomájának birtokában. De térjünk vissza a csirkenyúlhoz. Láb nélkül egészen nyúlszerű, rózsaszín cukorborsó nózia és gombszeme van, működés közben elvarázsol, érdemes megnézni a csatolt videót. Engem minden menet lenyűgöz. A cukorka pont olyan, mint amilyennek látszik, ízetlen, kemény, megszínezi a nyelvet, ha sokáig forgatod szádban, előbb-utóbb túlleszel rajta. A csirkenyúl viszont örök, ha nem húzod túl. A nyúl a kémcsőre tetszőleges alkalommal visszaszerelhető. Enélkül nem ünnep az ünnep, lelőhelye az Auchan tematikus húsvéti polca.

Apró Smarties pipi 22,5 g


 

Nem túl csirkeszerű a megjelenése, csak grafikájától egyértelműsödik a kategóriába sorolás. Alakja mikulás, de legalább vették Diósgyőrben a fáradtságot, hogy a csokitest mintázata csibeszerű legyen. Adatai megegyeznek Bociékkal, az üregben zörgő cukordrazsék módosítják az összetevőket. Nem ez a legattraktívabb csirke, de én szeretem a Smarties-t. 7 darabot találtam a csirke gyomrában, lenyelhetett volna többet is. A csokija mégsem bociízű, viszont finom.

Apró Smarties bárány 22,5 g

Muszáj volt megvenni, annak ellenére, hogy pont akkor és pont olyan lehet beülről, mint a pipi, mert ezt a rettentő ronda, tökorrú birkát csak viccből alkothatták, csodálom, hogy megvalósult. Persze érződik a tervezőn a kényszer, hogy mikulástestbe kell birkát szoborni, olyan is lett, nem egy szerelemgyerek. Ő is csak 7 drazsét nyelt le, de mit várunk egy csibeméretű báránytól.

Balaton kacsa, 70 g

Ezt a véresen proli, erősen illuminált állapotot sejtető kacsát nem lehet otthagyni. Jól illeszkedik a húsvét népi-hagyományos részéhez, a lerészegedéshez. Erősen be van nyomva, bár még áll a lábán és fel van öltözve, mégis úszógumit visel. Tengerészcsíkos atlétatrikójának messzirő érzem izzadtságszagát, csillagjegye a köcsög. Ez persze csak a megformált személyiségtípusa, a Balatont imádjuk, mégha Nestlé is, de a miénk. Ropogós gabonapelyhet ígér a megnevezésben, kiváncsian harapom le úszósapkáját. A Smarties csokiba belekevert ropogós darabok nem egydelállóak, az ostyatermékek egyik népszerű képviselője – a KitKat – már évekkel ezelőtt csinált ropogós Mikulást, van neki ropogós nyula is, a Nestlé Balatonjának meg ropogós kacsája. Egyébként finom, és mindenképp egy jelenség. Gondolom, alakja majd decemberben visszaköszön télapóként, úszógumija lesz öreg jótevőnk pocakja.

Boci boci 100 g 429 Ft

 



… tarka, füle van, nincs farka. Elképesztően bárgyú az arca, bociszeme barna – nem is értem, legalább a haja lenne szőke a fején, de nem… Retardált arckifejezése miatt egy ovális táblát akasztottak a nyakába BOCI felirattal, csak azért, hogy bármikor megnézhesse, és tudja, hogy ő BOCI és nem NYÚL. Jó lenne, ha távoltartanák a bocinyúltól, különben komoly zavar támad az egyszerű rendszerében.

 

Amikor az állatokat válogattam, akik nem nyulak, csak a formára mentem, így most sikerült észrevennem, hogy ez is Nestlé termék, mint az összes többi… De legalább sokféle figurát tervezett abból az egy-két-féle csokiból, mi meg jól megvesszük, nem szépítem, én is. Mert jól mutatnak együtt egy kosárban. A Boci bocinak meglepő módon Boci íze van.

Nestlé bárány 60 g

 

 

Végre egy szép bárány, tud ez a Nestlé-tervező, ha nem szorítják keretek közé. Leporellós mesekönyvek romantikus barikája ez, masnis kiscsengővel a nyakában, tomporán hatpettyes, egykezű-kétlábú latexruhás katica bandukol. Bari keresztbetett kézzel várja, hogy leharapjam róla a katicát. Kicsomagolva nem volt meg a katica, de az arca aranyos, teste a jól megszokott, kellemes Smarties-csoki íz.

Se nem állat, se nem figura, a Nyuszó Zizi 50 g


 

Ezen nincs mit kommentálni. Zizi, aki most a Nyuszóval van kapcsolatban, gondolom Mikuláskor „Miki Zizi“ lesz a neve. Persze más, mint gyermekkorom klasszik zizije, sokkal színesebb és ragyásabb, de nekem ízlik, és szurkolok is az érdi Microse Kft.-nek, hogy maradjon sokáig életben, és készítsen magyar terméket.

Mindent összevetve, változatos, szép húsvéti fészket tudunk rittyenteni az édesipari gyártók kínálatából.Vannak, amiket csak dekorációnak érdemes vásárolni, míg másokat poénból, némelyeket fogyasztásra, egyeseket élvezetből. Gazdaságossági szempontok itt nem játszanak, hiszen minden üreges termék lényegesen drágább, mint azonos anyagból készült táblás megfelelőik. De nem is ezért szeretjük őket.