• 7 °C, esős

A felújítások menthetik meg őket

BL, 2012. január 9., hétfő 12:47, frissítve: hétfő 12:47
Bács-Kiskun megyében 2011 első háromnegyed évében 329 lakásépítési engedélyt adtak ki, amely a 2005-ös év hasonló időszakában kiadott 1162 engedélyhez viszonyítva jelentős csökkenés.

A Petőfi Népe hétfői számában megjelent cikk szerint, tavaly az ősz közepéig csak 315 új lakás használatbavételi engedélyét adták ki Bács-Kiskun megyében, amelyből 150-et Kecskeméten.

A családok az elmúlt évek hitelezési boomja után váratlanul bekövetkező törlesztési problémák miatt ma idegenkednek attól, hogy építkezésekbe fogjanak – nyilatkozta a megyei napilapnak Zsikla Tamás, az Akker Plus Kft. nagykereskedelmi igazgatója, aki nem számít javulásra annak ellenére sem, hogy a kormány újra bevezeti a támogatott építési hitel rendszerét.

A megyei napilap cikke szerint a felújítási piacon valamivel jobb a helyzet. A hetvenes-nyolcvanas években épített családi házak felújítása egyre sürgetőbb feladat. Sok helyen a tetőt is ki kell cserélni. Egyre többen ezekkel a munkálatokkal összekapcsolják a nyílászárók cseréjét és a homlokzat hőszigetelését is.

Forrás: MTI
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés