„A támogatásra a kialakult bizalom alapján a jövőben is tudunk támaszkodni céljaink megvalósítása érdekében” – hangsúlyozta Frank Klein, aki 2010. február 1-je óta a Mercedes–Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.Véleménye szerint a kapott támogatásoknak nagy részük volt abban, hogy a gyár a tervezett időre el tudott készülni, a kor legmodernebb technikai színvonalán.

Klein a rövid távú tervekről elmondta, hogy ebben az évben 40 ezer B osztályú személygépkocsi hagyja el a kecskeméti gyár szalagját, és már 2013-ban el fogják érni a felfutási görbe gerincét, ez azt jelenti, hogy 100 ezer darab autó készül el.

Ismert, kiemelkedő érdeklődést és rekordot hozó licitet követően 20,11 millió forintért talált gazdára a Magyarországon gyártott első Mercedes–Benz B osztályú személyautó a Vatera netes piacterén. A gyár a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak (NGYSZ) ajánlotta az autóért kapott árat.

Jelenleg reggel 6 órakor kezdődik a műszak, és 15 óra előtt ér véget, a tervek szerint a nyáron induló második műszak 16 óra 50 perckor fog kezdődni, és abban is nyolc órán keresztül folyik az összeszerelés – adott tájékoztatást a gyár igazgatója.

A megrendelésekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva Frank Klein kiemelte: az új B osztály nagyon kedvező fogadtatásra talált a piacon, egyöntetű vélemény, hogy szép a formája, a minősége pedig a Mercedestől elvárt magas követelményeket teljesíti. „Meggyőződésem, hogy a piac minőségi és mennyiségi igényeit is ki tudjuk elégíteni” – fogalmazott.

Adataik szerint egyelőre nem túl nagy részarányt képvisel a típus értékesítési volumenében a magyar piac, de úgy ítélik meg, hogy növelni tudják majd a magyarországi értékesítést. „Reményeim szerint a magyar büszkeség részévé fog válni a Kecskeméten készülő Mercedes” – jelentette ki az igazgató.

A beszállítókról elmondta: jelenleg 18 olyan vállalat szállít a Mercedes B osztályhoz alkatrészeket, amelyeknek magyarországi székhelyük van, és növelni szeretnénk azoknak a beszállítóknak a számát, melyek itteni székhellyel rendelkeznek. Hozzátette: megismerve a magyar vállalkozókat, bízik abban, hogy egyre több magyar cég tudja kvalifikálni magát ahhoz, hogy beszállíthasson, tehát meg tudja ütni azt a mércét, amely alapján a Mercedes–Benz követelményeinek meg tud felelni. Az autóalkatrész-beszállítók köre ugyanakkor globális marad, tehát a cégcsoport világszinten is azonos beszállítói körrel fog működni a jövőben is, szögezte le.

Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Fotó: MTI

Frank Klein szerint a magas színvonalon felépített gyár elismerése az, hogy a jövő év elején megkezdik a CLA jelzésű kupék gyártását is Kecskeméten. Ennek az lesz a különlegessége, hogy kizárólag Kecskeméten fog készülni, tehát a világ minden részét innen fogjuk ellátni – mondta.

Az anyanyelve mellett angolul és franciául is beszélő Frank Klein élete eddig a Mercedes–Benzhez kötődik, hiszen a konszernnél kezdett el dolgozni 1991-ben, azóta végigjárta a különböző munkafázisokat. A fiatal mérnök 1996-tól az Egyesült Államokban, a konszern portlandi gyárában is dolgozott néhány évet. Az igazgató már családját is Kecskemétre hozta, harmadik gyermekük itt született.

Szerencsés körülménynek tartja, hogy a német és a magyar kultúra harmonizál egymással, ezt bizonyítja szerinte, hogy a magyar és a német munkavállalók nagy hatással vannak egymásra, kitűnően együtt tudnak dolgozni. Egyedülálló lehetőségnek véli, hogy olyan közös munkakultúra alakul ki, amely megalapozza a Mercedes–Benz kecskeméti gyárának a sikerét.

A stuttgarti székhelyű Mercedes–Benz 2008. június 18-án jelentette be, hogy Magyarországon fogja gyártani új generációs A és B modelljeit, és mintegy 800 millió eurós beruházással megvalósuló, 2500 főt foglalkoztató üzemét Kecskeméten építi fel. Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása a közvetlen foglalkoztatottakon kívül a beszállítói körben további 10 ezer munkahelyet teremt.

A Daimler AG 2012. március 29-én indította be a termelést az új személyautógyárában. Kevesebb mint négy évvel a helyszín kiválasztását követően gördültek le az első kocsik a magyarországi futószalagról. Orbán Viktor az üzem ünnepélyes avatásán úgy fogalmazott: Kecskemét a magyar járműipar újabb erődítménye, amely egy lépéssel közelebb visz ahhoz a célhoz, hogy Magyarország a világ autóiparának egyik termelési centruma legyen. Bővebben>>>

A termelés megindításakor bejelentették, hogy az üzem fejlesztése során a dolgozói létszámot a mostani 2500-ról több mint 3000-re növelik.

Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője szerint az új kecskeméti gyárnak igen jótékony hatásai lehetnek a bruttó hazai termékre is. „Az autóipari beruházások tartósan emelik a gazdasági növekedési potenciált. Minél több magyar beszállító tud bekapcsolódni, annál jelentősebb lehet a Mercedes-gyár hatása” – mondta korábban Török. Öt évre vonatkozóan átlagosan 0,5 százalékkal emelheti a GDP növekedési ütemét – tette hozzá.