Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály értelmében a 2013. évi tranzakciós illeték hatálya a Magyar Nemzeti Bankra is kiterjed, eltérő kormányzati, országgyűlési döntés nem született – válaszolta újságírói kérdésre Banai Péter Benő a júliusi államháztartási adatok publikálása alkalmából tartott szerdai netes tájékoztatón. Kedden Cséfalvay Zoltán, a minisztérium államtitkára még nem zárta ki, hogy az MNB mentesülhet az illeték alól.

Egy másik kérdés azt firtatta, lesz-e törvényváltoztatás, miután az Európai Központi Bank (EKB) kimondta, hogy uniós jogba ütközik az illeték kiterjesztése az MNB-re. Banai Péter Benő erre azt közölte, hogy a kormány is tanulmányozza az EKB véleményét, mindeddig nem hozott olyan döntést, hogy a törvényen változtatást tartana szükségesnek. Ugyancsak a jövő évi költségvetés bevételeihez kapcsolódó kérdésre a helyettes államtitkár jelezte, hogy a Magyar Államkincstártól tranzakciós adó címén mintegy 10 milliárd forintot vár a költségvetés.

170 milliárd

Arra az újságírói kérdésre, miszerint törlesztette-e már Magyarország az idei harmadik negyedévre esedékes IMF-kölcsön részletét a 2008-ban felvett hitelcsomagból, a politikus közölte: a legutóbbi törlesztés augusztus 10-én történt, mintegy 170 milliárd forintos összegben, forintforrások felhasználásával. A következő esedékes törlesztés a kijelölt határidőre fog megtörténni – tette hozzá.

Az idei tartalékok befagyasztására vonatkozó kérdésre Banai azt felelte, hogy a 2012. évi költségvetési törvény értelmében a mintegy 320 milliárd forintot kitevő, az államháztartási kockázatokat ellensúlyozó tartalékok felhasználására csak októbertől kerülhet sor, amennyiben a 2012. évi, uniós módszertan szerinti hiány várhatóan nem haladja meg a GDP 2,5 százalékát. A tartalékok felhasználásáról ezért nem születhetett, és nem is született döntés.

Potenciális negatív hatások

A helyettes államtitkár némileg kitért a múlt héten megjelent GDP-adathoz kapcsolódó kérdésre, miszerint vizsgálja-e a kormány a jövő évre becsült 1,6 százalékos növekedés megvalósíthatóságát. Érvelése szerint a külső keresletet illetően az Európai Bizottság is Magyarország főbb exportpartnereinek felfutó gazdasági növekedésével számol 2012-ről 2013-ra. „A belföldi folyamatokat illetően kiemelendő a hazai autógyárak felfutó termelése, a döntően beruházásokat finanszírozó európai uniós források növekvő összege. Mindemellett a munkahelyvédelmi akciótervnek is kedvező makrogazdasági hatásai lehetnek. A 2013. évi költségvetés ugyanakkor esetlegesen kedvezőtlenebb makrogazdasági folyamatokkal is számolt, hiszen az Országvédelmi Alap 100 milliárd forintot tartalmaz a potenciális negatív hatások kivédésére" – fogalmazott a szakember.

Arra a kérdésre, hogy mikor tervez a kormány legközelebb devizakötvényt piacra dobni és milyen összegben, Banai Péter Benő kifejtette: „devizakötvény kibocsátását tervezzük a nemzetközi szervezetekkel – IMF, Európai Bizottság – történt megállapodást követően. Célszerű egyúttal a finanszírozási források, piacok lehetséges diverzifikációjának vizsgálata.”